Én rontok el valamit nagyon...?

Az ismerkedés lenne a kérdés. 35 éves férfi vagyok, Corvin negyednél élek egyedül, és kezdek kifogyni az ötletekből és a lelkesedésből is. Huszonévesen még borzasztó introvertált fiú voltam, gátlásokkal tele, az fel sem merült bennem soha, hogy akár csak random megszólítsak egy lányt aki tetszik, bármilyen szituációban. Az eltelt évek alatt azonban dolgoztam ezen, bár még mindig borzasztóan tud szorongatni, ha nőkkel tervezek szóba állni, de már le tudom küzdeni ezt. Még mindig hullámvasutazó érzés van a gyomromban, mikor megszólítok valakit, meg olyan, mintha 40 perce tartanám vissza a levegőt, de már meg merem tenni, ez huszonévesen számomra elképzelhetetlen lett volna. Nem akarok tinderezni és egyéb randiappokon szenvedni, még akkor sem, ha az az introvertált fejemnek kevesebb szorongást okoz, azokon kívül szeretnék megismerni másokat. 3 éve vagyok szingli kb. A ház, amiben a lakásom van, viszonylag "szerencsés", csak az én folyosómon 3 olyan lakás is van, ahol lányok vannak együtt albérletben. Sütöttem nekik amerikai palacsintát, pizzát (világbajnok pizzám van), főztem chai teát, talán a kitchen skilljeim az egyetlen, amiben igazán bízni tudok. Vittem valamit mind a 3 lakáshoz az eltelt 2-3 évben, és gondoltam hátha tudunk majd talán beszélgetni egymással fél órát, és esetleg látunk majd valakivel egymásban fantáziát, de 4 ilyen "sütős főzős" ismerkedési kísérlet sem hozott több eredményt annál, mint hogy megköszönték szépen, és rám csukták az ajtót. Mind a négyszer. Sokat ücsörgök a Szabadság hídon és csak bámulom a várost, és sokszor próbálkoztam apróságokkal, segíteni "felmászni" a hídra, tüzet adni, vagy csak két üveg innivalóval leülni egy lány mellé, hátha volna kedve hozzá, hogy csak beszélgessünk. A városligeti tónál is előfordult párszor ugyanez, de bármiféle eredmény nélkül. Az is megtörtént párszor, hogy egy szál vörös rózsát vittem olyan lánynak, akit láttam jártamban keltemben (dohánybolt kasszában, kávézóban pult mögött, vagy bárhol), kis kártyával együtt, amire írtam neki valamit ("a legszebb lánynak akivel ma találkoztam", vagy ami épp eszembe jutott róla), és megkérdeztem, hogy elárulja-e nekem a nevét, de ezekből sem jutottam el soha még csak beszélgetésig sem. Sorolhatnám még a hasonló próbálkozásokat, de már így is nagyon hosszú lesz a bejegyzés. Lényeg, hogy bármivel is próbálkoztam, úgy éreztem a reakciókból, mintha egy idegen bolygóról érkezett lény lennék, aki valami földlakók számára teljesen idegen dolggal próbálkozik. A rózsákra félénk, néha teljesen rémült tekinteteket kaptam kényszeredett mosollyal, a sütős főzős ismerkedési kísérleteknél is azt éreztem a lányokon, hogy egyenesen szoronganak ettől a helyzettől, hogy egy ismeretlen srác csak becsöngetett, hozott valamit, és beszélgetne velük. Lányok, elsősorban titeket kérdeznélek, az ilyen közeledési szándék tényleg ennyire... furcsa manapság? Úgy érzem, mintha a tinderen kívül, "klasszikus" módon ismerkedni már egyáltalán nem lenne elfogadott, és a személyes közeledéstől elzárkózna mindenki. Ti hogyan reagálnátok, ha így közeledne hozzátok valaki? Kezdem elveszteni a lelkesedésem, és úgy érzem hiába "dolgoztam" az introvertáltságomon, teljesen hiábavaló volt. Most is ott figyel egy rózsa a nappalimban és várja, hogy odaadjam a lánynak, akit a héten láttam először egy Starbucks pult mögött, és nagyon tetszett, de már most előre letöri a kedvem, hogy valószínű ő is egy kényszeredett, kicsit kínos mosollyal fogja megköszönni, és itt véget is ér a történet. Van értelme ezt folytatnom, vagy inkább menjek szépen vissza tinderezni? Köszönöm ha ezt egyáltalán végigolvastátok. Ja, és a srácoknak: az utcát és a házszámot megadom ha írtok privátban :D