ebédlőasztalnál telefonozás?

Nem engem kérdeztél, de azért írok egy választ, vagy inkább egy listát, hogy 18 éves koromig mi az, ami rosszabb hatással volt rám az ebédlőasztal mellett, mint az lett volna, hogy a telefont nyomogatom. A folyamatos beszólogatások, hogy hogy nézek ki, milyen a hajam, milyen a ruhám, miért vagyok pattanásos(??) / Ha rokonoknál voltunk vagy ők voltak nálunk, anyám szokása, hogy hangosan kitárgyalja a (szerinte) legszarabb tulajdonságaimat úgy, mintha nem lettem volna ott / A folyamatos irigykedős pletykálkodás, panaszáradat a szomszédra, a kollégákra, a kasszásra a boltban, a polgármesterre, a kormányra / Anyám új, pszichopata férje, aki idegbajt kapott, ha valaki 3 szónál többet mondott egyszerre, ezért mindenki félelemben lapulva kussban ült az asztalnál és igyekezett minél hamarabb betolni a kaját / Amikor 2 hetente láttam apámat egy vasárnapra, de az ebédnél ő is csak azzal volt elfoglalva, hogy a külsőmet kritizálja, vagy arra szólogasson be, hogy milyen vékony vagyok, miért csak ennyit eszek, anyám mekkora egy fasz, stb. Most biztos azt mondod, hogy jó, de ez egy szélsőséges példa, pedig igazából nem az, max a fokozat lehet szélsőséges, de érdemes akár csak ezen a subon is körbenézni, hogy hány embernek kész tortúra egy ünnepi ebéd a családdal. Én őszintén szólva hálás vagyok, hogy lett egy eszköz, amivel ki tudok menekülni a szituációból, ha elegem van belőle. Én úgy vagyok vele, hogy nyeltem már eleget életemben, nem akarok érdeklődést tettetni, ha nem hozzám beszélnek és nem érdekel, vagy jó pofát vágni olyan dologhoz, amihez jó érzésű ember nem vágna. Szóval összefoglalva azt mondanám, hogy a kisszerűség, a rosszindulat, az irigység, az empátia hiánya, a mások megszégyenítése, a túltolt politizálás nagyobb agyrohasztás, és bármelyik gyereknek előbb adnék egyszerre 3 telefont a kezébe, minthogy egy ilyenekkel teli társalgásban részt kelljen vennie.