Mi az amit egy mai fiatal sosem fog megérteni vagy átélni bármennyire is próbálnád neki megmagyarázni a 2000 évek előtti időszakból?

Szerelem. Írt egy levelet. Írtam egy levelet. A kettő között a Posta ugyanolyan lassú volt, mint manapság (a Posta nem öregszik, hehe). Mi volt ebben a jó? Eleve lassabb volt kézzel megírni egy levelet, nem volt azonnali reakció, volt idő átgondolni, értelmezni, önreflexiót gyakorolni, nem vitt el az azonnali érzelem vagy indulat. Szabadidő. Nem ültünk le a gép elé, mert nem volt. Nem mások kiretusált, elhazudott életét nézegettük, hanem találtunk valós elfoglaltságot. Olvastunk, személyesen találkoztunk, beszélgettünk. Zoom helyett igazi kávézókban igazi emberekkel dumcsiztunk. Kommunikáció. A személyes kapcsolat volt a divat. Így mi még értettük a másik embert, volt szókincsünk, nem rövidítettük a mondandónkat, és tudtunk mit kezdeni egy hús-vér emberrel. Az olvasás miatt sokkal választékosabban fogalmaztunk, mint ma. Semmi gondunk nem volt azzal, hogy az ügyeket személyesen kell intézni, tudtunk mit mondani egy ügyintézőnek, boltosnak, tudtunk anyázás nélkül reklamálni, de ami a legtutibb, hogy tudtuk értelmezni a leírt szövegeket. Önismeret. Mivel elsősorban nem másokhoz mértük magunkat, vagy ha igen, akkor valós emberekhez, nem volt ennyi félrement önbizalom. Tudtuk, értettük és elfogadtuk, hogy van, akinek vékony szája van és kis melle, van, akinek meg nem. Nem rohantunk a plasztikára egy insta fotó nézegetése után. Természetesnek tartottuk, hogy az emberi bőr texturált, így nem kentünk magunkra 20 évesen 2 liter alapozót meg 1 liter korrektort. A pattanás is normális volt. Smink nélkül is magabiztosan kimentünk az utcára. Foglalkoztunk a saját érzelmeink megértésével, elemzésével, tanácsot nem vadidegen, önmagukat megmondóembernek kikiáltó senkiktől kértünk, hanem olyanoktól, akiket ismertünk, vagy szakemberektől. Élmények. Nem a kamu luxust, hanem a valódi élményeket vágytuk, és gyakorlatilag bármit élménnyé tudtunk alakítani. Nyaralni ritkábban jutottunk el, de amikor eljutottunk, azt maximálisan kiélveztük. Nem a napi outfit volt benne a lényeg, hanem az, hogy minél több helyre eljussunk az adott nyaralóhelyen, minél több élményt megéljünk. Értékrend. Tudtuk, és a legtöbben rendben is voltunk azzal, hogy ahhoz, hogy valamit megkapjunk, elérjünk, előbb nekünk kell valami teljesítményt letenni az asztalra. Nem akartunk 30 éves korunkig anyánk nyakán élni, dolgoztunk azért, hogy önálló életet alakíthassunk ki. Ha megkérdezték, hogy mivel szeretnénk foglalkozni, nem akartunk se tartalomgyártók, se influenszerek lenni, mert az, hogy valaki sokmindenről beszélt, vagy egy idő után blogolt, videózott a saját szakterületéről, az egy melléktevékenység volt, nem pedig fő. És mindig volt mögötte valós teljesítmény. Hogy régen minden jobb volt? Nem. A fejlődés tök jó dolog, a baj az, hogy miközben a technika fejlődik, mi mentálisan ellustultunk, és félrement az értékrendünk, gondolkodásunk, prioritásaink. Nem a fejlődéssel van a gond, hanem velünk, akik láthatóan képtelenek vagyunk lépést tartani vele agyilag.