Bántátok-e meg hosszabb távon, hogy anno valakinek nem adtatok esélyt párkapcsolati szempontból?

Volt egy fiú barátom akit az akkori palimon keresztül ismertem meg, mert legjobb barátok voltak. (a sráccal amúgy egy hónapig jártunk/kavartunk) De ezzel a fiúval első pillanattól kezdve egy húron voltunk teljesen, még gondoltam is rá, hogy na a rossz barátot választottam 😃 miután szétmentem a sráccal beütött a kovid és egyikünk sem dolgozott és minden áldott nap találkozunk óra hosszákra és mindketten éreztük hogy vonzódunk egymáshoz de a legjobb barátra hivatkozva mindig lekoppintotta a dolgot. Aztán barátnője lett aki ( és a családja is) látta hogy van köztünk valami, ezért nem beszélhettünk nem találkoztunk. Szakítottak de addigra nekem lett kapcsolatom. Végül annak a kapcsolatnak is vége lett, de valahogy mindig ott volt a fejembe és mire mindketten szinglik lettünk újra elkezdtünk találkozni beszélni de akkor már sokkal erősebbek voltak az érzések, de a legjobb barátra hivatkozva még mindig nem történt semmi. Elkezdtünk egy barátság extrákkal kapcsolatot ami mondjuk engem rohadtul megviselt lelkileg mert olyan szerelmes voltam mint az ágyú, de nem akart még mindig semmit. Ezt húztuk több mint fél évig, amikor már nagyon ki voltam készülve, emlékszem zokogtam otthon és akkor így valami beütött, hogy tovább kell lépnem. Erre az esetre nem sokra elkezdtem találkozgatni a mostani párommal, de neki nem mondtam el és mit ad isten a második randinkon összefutottunk vele. Egész este felrobbant a telefonom irt hívott stb stb de állította, hogy ő nem féltékeny. Vártam még egy pár randit és elmondtam neki, hogy van ez a srác (a párom). Na onnantól kezdődött az igazi… hónapokon keresztül mindennap irt hogy mennyire szerelmes és mindvégig az volt és ő megbeszélte a legjobb baráttal és áldását adta, velem akar lenni én vagyok a mindene én vagyok az igazi. Nehéz volt, mert évekig erre vártam, de túl léptem rajta. Nem bánom egy percig sem, de néha azért eszembe jut, hogy mi lett volna ha…