Eléggé hasonlít az OCD-re, amit leírsz. Érdemes lenne vele szakemberhez fordulni, hogy biztos lehess benne, vagy legalábbis segítsen abban, hogy kordában tudd tartani. A saját OCD-m általános iskola végén és középiskola elején élte a fénykorát, ekkor a mért kényszercselekvések összeadva valamivel több, mint napi 2 órát vettek el az életemből. (Mára ez max. fél órára csökkent.) Mondok egy-két apróságot a mindennapjaimból, amelyekből lehet, hogy vagy te, vagy más magára ismer:

1. Nálam is általában mindkét végtaggal meg kellett csinálni egy-egy tevékenységet, különben erősen szorongtam (a csíkra való rálépés nálam is jelen volt pl., vagy pont a csík átlépése). Hasonló volt, hogy ha mondjuk a hátizsákom egyik pántját megigazítottam, a másik pántot is meg kellett, és az sem volt mindegy, milyen erősen. Ha elrontottam, elölről kellett kezdenem, és mondjuk kompenzálnom kellett azzal, hogy háromszor megrángattam jobb oldalon gyengén, és ötször mondjuk bal oldalon erősen. Nem feltétlenül az volt a lényeg, hogy ugyanolyan erősen, vagy hogy ugyanannyiszor, hanem amit az adott helyzetben az agyam megkövetelt.
2. Bizonyos számú alkalommal le kellett húznom a kilincset, át kellett lépnem a küszöböt, kopognom kellett, el kellett mondanom valamit stb.
3. Bizonyos helyen kell tudnom bizonyos dolgokat, pl. a számítógépemen volt mappa, amit nem mertem elmozdítani az asztalon azután sem, hogy hátteret váltottam, és az új háttéren csúnyán mutatott a régi helyén.
4. Vannak számok, amiktől a mai napig irtózom, vagy legalábbis kerülöm őket (pl. 14). Vannak olyanok is, amikhez vonzódom (pl. 13), általában ennyiszer kellett végrehajtanom az egyes kényszercselekvéseket is, de a "balszerencseszámok" talán jobban jelen vannak, pl. sorozatot sem vagyok hajlandó befejezni a 14. résznél, vagy a 14. rész előtt. Ugyanígy irtózom bizonyos szavaktól, mert attól tartok, hogy valami szörnyű dolog fog történni, ha írásban/szóban használom őket. A tanulmányaim során sokszor emiatt jegyet is vontak le tőlem, mert hiába tudtam, mi az optimális/helyes megoldás, inkább a kevésbé jót/hibásat használtam, hiába voltam vele pontosan tisztában, hogy a félelmem teljesen irracionális. Az utóbbit mondjuk valamennyire muszáj benyelnem, mióta dolgozom, mert az állásom múlik rajta.

Mindezt úgy, hogy ismerősöktől megkaptam, hogy földhöz ragadt, egyenes, no-nonsense ember vagyok (ennyi jelző jut most csak eszembe, ezek ragadtak meg a legjobban). Amikor kamaszkoromban szakemberhez akartam fordulni "a kis dolgaimmal", a szüleim és az akkori barátaim is közölték, hogy az OCD-hez "túl normális" vagyok (volt rosszabb reakció is, de az most irreleváns). Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha esetleg beavatsz valakit, és próbálnák neked is ugyanezt sulykolni, ne hagyd magad, mert te tudod csak igazán, mi zajlik a fejedben (meg jó esetben a szakember, aki éveken keresztül tanulta és művelte a kezelését, meg a szakember, aki szükség esetén gyógyszert is tud akár felírni).