Szerintetek ki lehet fáradni idegrendszerileg a szülőkkel való, családban töltött évektől?

Teljesen normális, amit érzel. Én pontosan ugyanebben a fázisban vagyok jelenleg: egy manipulatív, bántalmazó családi dinamikából léptem ki a saját albérletembe, őszintén élvezem a nyugalmat, és jelenleg abszolút senkire nem vágyom magam mellé. Egy kiszámíthatatlan, toxikus közegben felnőni azt jelenti, hogy az idegrendszered éveken át 0-24-ben „fight-or-flight” üzemmódban pörgött. Amikor ebből végre kiszabadulsz, a csend először süketítő, aztán rájössz, hogy ez a legnagyobb luxus. Pár dolog, ami nekem segített, hogy a távolságtartás ne puszta elszigetelődés, hanem építkezés legyen: **A csend nem antiszociális viselkedés, hanem „karantén”.** Ne érezz bűntudatot, amiért most nem vágysz emberekre és egyedül a legjobb. A szervezeted most heveri ki az éveken át tartó túlpörgetést. Csinálj egy teljes idegrendszeri resetet. L**egjobb terápia:** Nekem a napi rutin (tudatos táplálkozás, sport, szakmai célok) adta meg azt a biztonságot és kontrollt az életem felett, amit otthon sosem kaptam meg. A saját teredben te vagy az úr, nincsenek váratlan „robbanások” és senki nem szívja le az energiádat. **Hazai pálya, a te szabályaid.** Az, hogy most egyedül vagy és nem is kell senki, hatalmas szabadság. Azt jelenti, hogy a jövőben már te szűröd meg, kit engedsz be. Aki a saját káoszát és drámáját akarja rád önteni azt el fogod tudni küldeni. Nem vagy egyedül ezzel, és egyáltalán nem vagy elcsúszva. Egyszerűen csak most tanulsz meg normálisan, folyamatos készültség nélkül élni. Élvezd ki, építsd fel magad, a társas igény pedig majd visszatér akkor, amikor már a saját feltételeid szerint, te magad akarsz nyitni mások felé.Kitartást!