Egy német lánnyal jártam kinnt, amikor Németországban éltem, és egy idő után, ahogy jobban megismertem, habár nagyon szerettem, de 2 év után már nem láttam a közös jövőnket.

Alapból a szülei relatíve gazdagok voltak, mindig támogatták pénzzel, ezért ő sokszor nagyon felelőtlen volt vele. A német kultúrának a része az éves nyári nyaralás, egy távolibb, szebb helyen. Mielőtt szakítottunk én 6 hónapig suliba jártam kinnt, 8 órában, és 0 fizetésem volt, a megtakarításomból tartottam fennt magam, és az iskola elvégzése után sem volt garantált, hogy kapok állást. Ő nagyon erősködött, hogy menjünk el, menjünk el 2000€-ból fejenként megússzuk a 2 hetet, majd onnan tanulok. Mondtam neki, hogy neharagudjon, de ezt most nem tudom bevállalni, maradjunk inkább Németországban, valahol 2 napra. Emiatt megsértődött és elment egyedül, úgy kb, hogy minden hónapban 0-ra jött ki, mindenféle szart rendelgetett az Amazon/Zalando/Lieferando-rol felelőtlenül, 36 évesen. Egyszer csak nagyon elkezdett zavarni, hogyha vele gyerekünk lesz, akkor is így lesz? Hogyan veszünk majd közös lakást? Illetve mivel sokszor én főztem, takarítottam, elmosogattam, mindig attól féltem, hogy ha lesz gyerekünk anyagilag és munkában is minden rám szakad majd egy idegen kultúrában, ahol nem túl empatikusak az emberek, akkor az, hogyan fogom lehozni 20-30 év alatt.

Mindig volt ez a "schön machen" becsípődése (az apukája festő volt), hogy mindig valami nagyon kis dolgot feldíszített, elmentünk egy szép kávézóba, elmentünk a tengerhez, elmentünk túrázni, elmentünk festeni és ezeket a dolgokat mindig kb 1órát csináltuk kimaxolva, aztán megunta és akkor irány haza. Ez is zavart már a végére mert sokszor azt éreztem, hogy nem tudok valamiben rendesen elmélyedni, mindent zakk, zakk meg kellett oldani aztán menni tovább. Ezt több németnél megfigyeltem, hogy annyira nem szeretnek elmélyedni dolgokban, mindennek meg van az ideje, ha lejárt az idő go a lista következő elemére.