Ott baszódott el, hogy mikor a GenX meg a GenY szülők lettek, akkor a kevésbé értelmesebb fele képtelen volt árnyalatokban gondolkodni, hogy és felfogni, hogy az, hogy vannak helyzetek, mikor nem engedsz meg valamit a gyereknek, vagy épp szigorúan rászólsz, mert zavar másokat, az nem ugyanaz a kategória, mint mikor nekik a boomer szüleik mellett tini korukban sem lehetett véleményük semmiről, nem dönthettek semmiről, mindenért leordították őket, meg "azért, mert azt mondtam", meg "amíg az én kenyeremet eszed".

Megnyílt a tere annak, hogy ezeket a régi fájdalmait mindenki előszedje, kibeszélje, és ebből valahogy az sült ki, hogy le kell állnod alkudozni a 2 éves gyerekeddel, hogy ne visítson fejhangon a Tesco közepén, mert ha csak simán rászólsz, akkor traumatizálod meg tönkreteszed a gyerekkorát. Meg ha csak simán hallgat arra, hogy rászólsz, az tuti azért van, mert igazából fél tőled, gratulálok, te vagy a világ legszarabb szülője.

Ezzel párhuzamosan az utóbbi ~20 évben konkrétan eltűnt a társadalomból az, hogy próbáljunk meg tekintettel lenni egymásra, tisztelni a másik személyes terét, nyugalmát, biztonságát, stb. Helyette minden annak van alárendelve, hogy nekem jár, én megérdemlem, én nem fogok magyarázkodni, én nem mások elvárásai szerint fogom élni az életemet. Halló, kedves emberek, ezek funkciótlan tabuk lebontására, meg elnyomó kapcsolatok felszámolására lennének megoldások, nem pedig annak az igazolására eszközök, hogy nyugodtan lehet bárki egy önző, másokra 0 tekintettel lévő ember.