Sok a diplomás, vagy kevés a diplomás itthon?
Posted by Egyhegymegy321@reddit | askhungary | View on Reddit | 172 comments
Sziasztok!
A fenti kérdés abból kifolyólag fogalmazódott meg bennem (jómagam is mesterdiplomás közgazdász és PhD hallgató vagyok), hogy az Egyensúly Intézet szerint az ország felzárkózásához emelni kéne a diplomás fiatalok arányát (jelenleg 40% alatt van, V4-es összehasonlításban is rossz), ugyanakkor saját tapasztalatom is, hogy diplomával nagyon nehéz elhelyezkedni és egy jó szakma versenyképesebb a diplománál jelenleg.
Ebben a mátrixban hol van az igazság? Sokszor van róla szó, hogy túl sok a diplomás túltelítettség van belőle, ezért nehéz elhelyezkedni, és a bérigényeket így nyomjuk lefelé, holott a kutatók szerint pont a kimunkált emberfő lenne a felemelkedés záloga.
Szerintetek ebben az elmélet Vs. valóság probléma körben hol van igazság?
IConsumeThereforeIAm@reddit
Kevés. Olyan ez mint az írás olvasás. Fejletlen országban egyből rávágják hogy de hát minek.. alig van munka amihez kell. Pont ettől vagyunk pöcegödör. Ettől az igénytelenségtől és attól hogy foggal körömmel ragaszkodunk a balkáni szarhoz.
Equivalent_Number424@reddit
Ezt kifejtenéd? Akkor a diploma egyfajta hobbi? Mert akkor nem az adófizetők pénzén kell csinálni. Az alapvető elvárás az, hogy a diplomás jobban keres, több adót fizet és és így visszafizeti.
Szerintem nem pöcegödör vagyunk, hanem hobbit-megye. Egyszerű, de jó élet.
IConsumeThereforeIAm@reddit
Nem egészen értem, szerinted az írástudás hobbi? Ahogy fejlődik egy ország úgy megy feljebb az elvárt tanulmányi szint. Középkorban ha kellett munka, akkor elég volt ha tőmondatokban tudtál beszélni, aztán a kezedbe nyomtak egy kapát. Később már az egyszerű munkástól is elvárt volt hogy tudjon írni és olvasni. Manapság pedig egyre több helyen csak érettségivel vesznek fel. A következő szint az lenne, hogy a dolgozó lakosság több mint felének van valamiféle elméleti tudása (alapképzés, főiskola).
Inkább neked kéne ezt a jó életet kifejteni mert nem igazán értem a magyar mediánt nézve, hogy ez mit takar.
Equivalent_Number424@reddit
Sokáig a munka egyre komplexebb volt. Most viszont egyre egyszerűbb, mert az eszközeink okosak helyettünk. Például most keresett a PowerBI, hát megnéztem. Röhejesen egyszerű, a 12 éves gyerekem egy hét alatt megtanulná. És beültetünk elé embereket vagy közgáz diplomával, akik inflációelméletből vizsgáztak, vagy infós diplomával, akik mondjuk tömörítési algoritmusokból. Miért?
És minden ilyen. Aki a nyolcvanas években tanult szakközépben esztergálni, na ott észnél kellett lenni, mert ha nem a megfelelő sebességgel tolta rá, akkor felrobbant az anyag és megsérülhetett, volt olyan is, hogy a tanuló kabátját bekapta, behúzta, nagyon gyorsan ki kellett bújnia belőle. Ma az ilyen gépek teljesen biztonságosak és az odateszem az anyagot, megnyomom a gombot jellegűek.
Régen a taxisvizsgához fejből kellett tudni minden sikátort, ma az Ubert elnavigálja az app. És jön az önvezető autó.
Őszintén nem tudom, hogy az AI világában lesz-e munkánk egyáltalán és hogy mit kellene tanulni ahhoz - szerintem leginkább soft skilleket. De az akadémikus, elméleti tudással nem sokra megyünk.
Közgáz gazdinfót végeztem, ezen a területen is maradtam. Analízisból, deriválásból, integálásból kellett vizsgáznom, nagyon szívás volt. Ma például egy olyan programot írtam - írattam az AIval - ami egy vevői rendelésbe beleteszi a teljes szabad készletet, mert a vevő azt mondta, hogy küldjünk mindent. Minek kellett ehhez az analízis? Mire mentem a környezetgazdálkodással, mikroökonómiával, operáciokutatással? A statisztikával, amikor 25 év alatt egyetlen cégvezetőt sem érdekelt bonyolultabb stat annál, hogy mennyit keresett a hónapban, múlt hónapban meg tavaly azonos hónapban? Ezrek és ezrek vizsgáztak komoly statisztikából pl. regresszió, egyet ismerek, aki használja, valami brit tévéscsatornánál.
Mindenki túlképzett, még a pincér is, aki vendéglátós szakmunkásképzőt végzett, ahol olyat tanultak, hogy egy diplomáciai fogadásra hogy tálalunk. A munkája viszont tányértaxis.
Popular_Title_2620@reddit
"Analízisból, deriválásból, integálásból kellett vizsgáznom, nagyon szívás volt." - mondjuk sok országban a deriválás, integrálás középiskolás anyag :) köztük a lesajnált Ukrajnában meg Oroszországban is.
Equivalent_Number424@reddit
minek? a párhuzamos szelők tételével meg a koszinusszal mire mentünk?
Popular_Title_2620@reddit
Egyetemre két dolog miatt jársz. Az egyik a tudás, a másik, hogy trenírozd az agyad. Tehát még ha nem is használod akkor is lényeges a későbbi munkád során a hatása.
Mire mész a koszinusszal? Hát mondjuk arra, hogy a sok hülye nem kezdi el beírogatni a napelemes fórumba, hogy a 5 kWp-s rendszere a 25 fokos tetőn miért nem termel 5 kW-al reggel 10-kor nyáron. Mert ha ismerne egy koszinuszt meg, hogy az mire való gyorsan ki tudná számolni, hogy mennyi az annyi.
Equivalent_Number424@reddit
Nem tudom, hogy van-e valós agytréning, az IQ eléggé született dolognak tűnik. És mire a napelemig jutunk, rég elfelejtettük, mert nem használtuk.
Popular_Title_2620@reddit
Érdekes én nem felejtettem el :) pedig közel 50 vagyok.
"IQ eléggé született dolognak tűnik" - ez egyrészt egy butaság. Lehet kicsit olvasnod kéne a témában. A másik az IQ nem azt méri mennyire tudsz mondjuk absztrahálni vagy épp mennyire tudsz dolgokat gyorsan és pontosan megoldani. Mennyire tudsz egy problémát részfeladatokra bontani, hogy azt később megold egyenként. Ezek mind tanult dolgok jellemzően az egyetemen kezdődik ennek az elsajátítása.
Equivalent_Number424@reddit
Hát, akkor a kurva anyját a BGE-nek. Soha semmi ilyen nem volt, semmiféle problémamegoldás, csak bemagol, visszaböfög. 2002-ben végeztem közgazdász-gazdinfón.
Sikerült némi posztgradra is eljutnom egy angol egyetemre, nem sok csak postgraduate certificate, ott se igen volt ilyesmi. Ki se váltottam a könyvtárjegyet. Amazon Sneak Preview-el belenézegettem a könyvekbe, kimásoltam, ami tetszett, elmagyaráztam, A-t kaptam. Néha B-t. Elvileg certifikációm van PRINCE2 projektmanagementre, az egyetlen használható dolog belőle a risk log, vagyis ha valamiről érezzük, hogy nem vagyunk biztosak benne, akkor felírjuk és hetente-havonta átbeszéljük. Amúgy azért nem csináltam végig MSc ig, mert konkrétan négy tárgy volt összesen, ami nekem használhatónak tűnt. És azok is így...
IConsumeThereforeIAm@reddit
Akkor most lehet eldönteni hogy az az ország akarunk lenni akik megveszik az okos emberektől az eszközöket és 8 osztállyal csak bekapcsoljuk majd este kikapcsoljuk a gépeket, vagy mi akarunk az okosak lenni akik másoknak tervezzük, gyártjuk majd értékesítjük ezeket a csoda gépeket.
Equivalent_Number424@reddit
Hú, ilyen fokú globális konkurrencia mellett esélyünk sincs. Sőt az egész EUnak nincs. Nincs európai okostelefon, AI, közösségi média stb. legalábbis nem komolyan vehető. Amerikai és kínai van.
ch_autopilot@reddit
Ez mondjuk nem változtat azon a tényen, hogy aki az eszközöket használja (mert ilyen akkor is lesz, ha az ország fele a tervezésükkel foglalkozik), nem feltétlenül kell, hogy rakétatudós legyen.
LateChoice@reddit
pontosan. ez is leegyszerűsítés, de közelebb áll a valósághoz, mint a kevés a diplomás mindig is hibás közhelye.
No_Tip2498@reddit
Érdekes a látásmódod, én pont azt veszem észre, hogy az emberek foggal-körömmel ragaszkodnak a büfé diplomákhoz, mert mindegy milyen papírral törlöd ki a segged, csak legyen valami. Mert az egy érettségi DLC!!
Tervek nélkül egy biotech diploma (azért ez a példa, mert ez lesz a jövő hypeja, mark my words reddit) sem ér semmit.
LateChoice@reddit
szokásos, sokszor cáfolt közhely.
Pebble-Sorter-8128@reddit
Valamiben pedig felzárkóztunk már a nyugathoz, például az ingatlan árak, élelmiszer árak.
Sure-Season5083@reddit
A Fidesz 16 évig a 20. század eleji kommunisták számára is arcpirító munka-alapú társadalom éthoszát nyomatta az érték-alapú helyett. Egész generációk kaptak visszaigazolást arra, hogy tanulni felesleges, a diploma szart sem ér, 16-17 évesen kilépni a munka világába tök oké.
Hány munka-alapú társadalmat látunk a világ (demokratikus) gazdasági elitjében? Hagyok időt… A diplomások aránya az elmúlt 10 évben nem változott nálunk, és ebben is EU sereghajtók lettünk.
Társadalmi szempontból egy talpalattnyi földön, gyakorlatilag 0 természeti erőforrásból gazdálkodó országnak kizárólag érték-alapú berendezkedésben van jövője. Amúgy csak összeszerelő-ország leszünk, és a mostani szakikat jól megfizetni képes réteg is zsugorodni fog.
Egyéni szempontból a magyar oktatás csempész cigit szívó, energiaitalt és/vagy alkoholt vedelő, félig művelt segéderőket okád ki magából “szakmunkás” címszó alatt. Az ésszel, jó minőségben dolgozó réteg nagyon vékonyka, jelentős részük diplomásból átképzett vagy bölcsebb, nagyratörőbb fiatal. Hiányzik az életben való eligazodást segítő, az országot előrébb vivő alapvető műveltség, az eü-i tudatosság, a fejlődésre való hajlandóság.
Rohadtul remélem, hogy a magasabb hozzáadott értéket teremtő (= diplomát, magas szintű szakmai ismereteket igénylő) irány felé megyünk.
Key-Manufacturer-449@reddit
Az ostobacskabb munkasokat vedve es latva mi megy az irodakban... Miert a diplomas irodista, aki allandoan ki jar iqos szunetre es o nem teremt semmi erteket csak a nagyon alap folyamatokat ellatja az mivel jobb, mint a csempesz cigit szivo komuves? Bar az utobbi legalabb kezzel foghato eredmenyt hoz es lesz semmibol valami produktum. Nalunk az irodaban, ha az a feladat, hogy ki kell vinni az ugyfelhez nehany iratot meg ennyit se hajlandoak sokan megcsinalni csak dogleni akarnak egesz nap. Noveljuk a diplomasok szamat, de az ne legyen egyenlo azzal, hogy jaj en nem azert tanultam ennyit, hogy a munkahelyemen munkat is kelljen vegezni es ne vedopajzs legyen mar a papir. Sok gogos diplomas ugy tekint erre es mogotte meg nincs semmi ertek.
brt93crypto@reddit
Biztos vannak ilyen diplomások, viszont azért ne misztifikáljuk túl ….
Apáméktól egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy mérnöknek kell menni, mert azok csak fent ülnek az irodába és nem csinálnak semmit, kijönnek az egyetemről aztán utána már csak “aratnak”, kapják a nagy fizetést na meg a hatalmas bonuszokat, ahogy fater szokta volt mondani.
Na én is elmentem mérnöknek, hogy majd egyetem után csak arassak, meg irodán legyen egy laza munkahelyem…
El kell keserítenem mindenkit, aki ezekben a mendemondákban hisz. Egy mérnöknek lehet laza , megkímélt munkahelye irodán ez igaz, viszont azok a mérnökök manapság még az operetori fizetést sem ütik meg vagy akkörül mozognak.
Ahol jobban lehet keresni ott igenis ott kell görnyedni a monitor előtt reggeltől délután 5-ig vagy egyéb más pozikban lehet részt venni jo stresszes meetingeken reggeltől napestig.
Equivalent_Number424@reddit
Na jó, de pont a demokratikus gazdasági elit hanyatlik és jön föl a munkaalapú Kína, ahol a COVID idején 2 nap alatt felhúztak egy kórházat. A substackon elterjedt kifejezés az "email job", amit a nyugati diplomások többsége csinál, aminek alig van valós értéke. Ld. még David Graeber bullshit jobs.
200IQUser@reddit
Hat en azert abba a korhazba nem mernek bemenni. Megneznem a falakat. Net televan olyan videoval hogy a falban kukoricacsutka van
Equivalent_Number424@reddit
konténer...
narancsosbukta@reddit
Kínának azért van honnan feljönnie. Az egy főre jutó GDP-jük még mindig jóval alacsonyabb, mint pl. Magyarországé.
miafasz_@reddit
Azért ez így nem teljesen igaz. Kína nem azért tört fel gazdaságilag, mert egy munka alapú gazdaság, az csak az alapot szolgáltatta hozzá. Azért tudott feltörni ennyire gazdaságilag, mert egy összeszerelő országból egy olyan ország lett belőle, ahol tényleges értéket állítanak elő, például a kínai autómárkák és különböző tech cégek, mint a Huawei, Xiaomi és az Oppo. Ha egy ország munkaalapú gazdasággal tudna a világ élvonalába tartozni, akkor olyan országok, mint Vietnám, is leelőzték volna már nyugat-európai országokat.
DirectDimension1209@reddit
Két nyelvvizsgám van, harmadik nyelven beszélek, amihez semmi köze a magyar oktatásnak.
LordBelaTheCat@reddit
inkább a diplomás munkából van kevés
Neither-Can-6994@reddit
De hál istennek már ott is követelmény, ahol teljesen felesleges és két hét alatt be lehet tanulni a munkát
MalaM_13@reddit
Mert amikor egyetemekről is segghülyén jönnek ki az emberek, nőnek az elvárások végzettségeket illetően
DirectDimension1209@reddit
Objektíve a munkák max 10 százalékához kell diploma, de ez is sok.
jj-kun@reddit
Mérnök, orvos. Ezekhez a melókhoz kell kötelezően a papír, tervek kiadásához kamarai tagság stb. Csak ez bőven 10% fölött van. Emellett van egy csomó olyan szakma, amit csak egyetemi képzés keretében oktatnak, pl. meteorológus.
borikameu@reddit
Diploma van, diplomás meló meg DLC-ben jön.
AnarchiaKapitany@reddit
Mother of all paid DLCs. The horse armor of life
LordBelaTheCat@reddit
next objective
Anyadpitschaja@reddit
Azért van bőven
No-Reaction5137@reddit
Sok az értelmetlen diploma (sok bölcsész szakot ide vennék), de ez rosszabb nyugaton. Valahogy kb 20 éve az a fontos, hogy mindenkinek legyen diplomája, amiért persze diakhitelt kell felvenni. Az, hogy utána az esztétika - gender szakos diplomajaval mehet a Starbucksba kávét főzni, már nem érdekel senkit
Akvyr@reddit
Közgazdász vagy, nyilván érted te is hogy ez kéz a kézben jár. Oda vonzódik (inkább) magas hozzáadott értékű kutató, fejlesztő, innovációs, stb befektető, vállalkozó, funding, ahol van annak felszívó talaj, és ezáltal több lehetőség is terem ilyen tudással releváns munkát találni. Egyébként azt is nyilván mindenki tudja, hogy a diploma nem tesz alkalmassá értelmiségi munkára. Nekem K+F és oktatási cégeim vannak, az alkalmazottak fele külföldi, mert itt nincs meg ez a szintű szaktudás és szemlélet amire szükségünk lenne.
Nearby_Pause_2540@reddit
Fillérbaszó Fülöp-szigeteki vagy Vietnámi?
Akvyr@reddit
Éppenséggel filippinó kolléga van (illetve egy kínai is), mindketten nyugati egyetemen végzett, specializált alkalmazott kutatás PhD, és hozzáadott érték, hogy segítenek lefedni az ázsiai projekteket és piacokat. De nem hiszem hogy amikor K+F munkaerőről beszéltünk te erre a helyzetre gondoltál volna a fillérbaszó jelzővel.
Nearby_Pause_2540@reddit
Itt az olcsóság a lényeg bátyja, a többi meg üres duma.
Akvyr@reddit
Te tenyleg azt hiszed, hogy egy tobb kontinensen tapasztalt, nyugati egyetemen tanult, doktorizott nemzetkozi kozegben mozgo szakerto olcsobb mint egy magyar?
Nearby_Pause_2540@reddit
Igazad van, nem ők a fillérbaszóak hanem az ilyen fasszopó cégek mint a tiéd is. Beszüntetném én az összes ilyen állami támogatásokon élő faszomkft-t aztán menjetek dolgozni az okoskodás helyett valami hasznos melóra.
Key-Manufacturer-449@reddit
A szemlelet nem csak ott nincs meg. Egy ideig volt cegem es fiatal, idos, ertelmisegi, szakmunkas mind megbizhatatlan es ott probal meg csalni a meloval, ahol csak tud. A nemeteknel peldaul ilyen szemlelet nem letezik.
palinko@reddit
A szemléletet elhiszem, na de a szaktudás? Na ne már.... Legtöbb dologba 2-3 hónap alatt bele tud jönni olyan akinek valami hasonló beállítottsága van és kéretik most nem felhozni azt a pár hivatást mint pl orvos ahol ez nem igaz. Nem sokkal inkább az van hogy basztok ti rá hogy belföldi legyen sokkal inkább azt nézitek hogy valaki olyas valakit vegyetek fel akinek pont az nagyon speciális részterület volt a dolga a másik cégnél is azt épp kiesett a kezéből a billentyűzet múlt héten azt jaj jöjjön most rögtön még ha többért is mint a 10 éve ott lévő kolléga? Nem az van véletlenül, hogy nem lehet a cégekkel egy normális pályán számolni hogy én 2-3 hónap alatt felszedem az elvárt tudást, te meg normális körülményeket meg folyamatosan emelkedő fizetést megbecsülést nyújtasz és akkor ott is maradok elvégezni? Tudom hogy kettőn áll a vásár és fel lehet hozni sok esetet mikor valaki megtanult valamit majd el is lépett a konkurenciához, meg saját céget alapított stb nem azt mondom hogy nagyon megbízhatóak lennének a munkvállalók is, de hozzátartozik ha nincs rendes megállapodás meg ez a módja a fizetés emelésnek akkor kénytelen ezt csinálni.
Azt nem képzeld nem építettem a kertembe rakéta kilövő állást, nincs kisérleti reaktorom sem stb, nem a hobbim hogy 0.05% hatásfokjavítást keressek az új volkswagen motoron, de ha nem engedtek oda és gatekeepelve van minden szar akkor soha sem lesz tapasztalatom és folyamat lehet majd mondani hogy hát nincs meg a szaktudás.... Azt majd jön Günter esetleg egy jobban összekamuzott CV-vel azt majd megcsinálja, bwletanul az helyettem. Mindezt azért hogy a cég spóroljon egy kicsi.
Akvyr@reddit
Hu, ez extrem specifikus rant lett annak ellenere, hogy nulla infoval rendelkezel a szakteruletekrol amivel foglalkozunk. Sajnos nem 2-3 ora alatt beletanulos, es igen, jol jon a szuken vett szakteruleten egy applied science PhD, es kiscegek leven egy rossz hire rendesen be tud donteni sok mindent. Egyebkent te mi alapjan gondolnad egy magyar jelentkezorol, hogy o milyen fantaszikus, proaktiv, lelkes, es csodalatos lesz, ha eddig pl csak a minimunra ment rá, szemben a kulfoldi jelentkezovel, aki versenyeket nyert, projektjei voltak, publikalt, porognek a gondolatai, stb? Ismet azt tudom mondani hogy diplomas es diplomas kozott oriasi a kulonbseg. Sajnos nagyon szuk az a magyar diplomas palyakezdo reteg akit kepes felvenni a fonalat nalunk, sot, nehany gimis gyakornokot konnyebb mentoralni es kinevelni, aki mondjuk egyetem mellett bedolgozik, mert legalabb nincs tul 5 ev haszontalan egyetemi rezbaszason, ami mellett alig csinalt valamit, es kognitivan el van tompulva. Es mielott kerdezned, probalok javitani en is a szektor helyzetén, 30 egyetemmel fut oktatasfejlesztesi projektunk (igaz itthon csak az ELTEvel, mert azt nem ette meg a fidesz), es 10 eve tanitok egyetemeken, onnan is probalok tehetseges fiatalokat palyara allitani. Mondjuk ugy hogy baromi nem egyszeru, vagy olyan fekete-feher ahogy beallitod.
palinko@reddit
Köszönöm hogy leírtad. Beletanulásba nem 2-3 órát hanem hónapot írtam és ilyen intenzív napi 15 órás foglalkozást az már 900 - 1350 óra de ha valakit valami érdekel és nagyon szeretné annak nem gond.
Nem mondom hogy biztos olyan a magyar jelentkező, de nem lehet kizárni, lehet eddig csak nem volt motivált, nem olyan nehéz rászaladni az oktatási rendszerben rossz dolgokra, attól még nem biztos hogy minimálisra törekvő link alak. Biztos más élettapasztalataink vannak de én nagyon szeretek magamtól tanulni, de iskolában utáltam azt a hozzáállást hogy mindent kell tanulnom ami nem érdekel meg még csak rendes válasz sincs hogy miért kell ezt tudni hol lesz hasznos és ez a jéghegy csúcsa van ott más utálni való is. Nem is jutottam vele messzire, de magamtól ha valami érdekel nem számít milyen nagy lépcső nekem részekre bontom, megértem, egész nap csak az foglalkoztat, keresek AI-al, javasoltatok szakirodalmat szívesen elolvasom és olyan dolgokba is beleásom magam amihez súlyosan alulképzett vagyok papíron.
Örülök és nagyon tetszik és gratulálok, hogy oktatás fejlesztéssel is foglalkozol, annak meg pláne hogy sok fiatalnak adsz esélyt a bizonyításra ez nagyon tetszik, az eredeti hozzászólásból ezt nem tudtam kikövetkeztetni.
Akvyr@reddit
Jah, en is 2-3 honapra reagaltam, csak elirtam.
Es egyaltalan nem iskolaban szerzett tudasra gondoltam, nyilvan az az egy ami lathatoan megvan egy diplomasnak, hanem minden masra. Diakkent is lehet projektekbe fogni, pro bono / onkenteskedni, kutatni-publikalni, nyari egyetemekre menni, online kurzusokat csinalni, networkingelni, satobbi. Nem csak sulthalat varni szajba, ures CV-vel, kezet szettarva hogy hat diák vagyok, nincs tapasztalatom. A legfontosabb amit en nezek hiringnal a proaktivitas. A szakemberek 20%a csinalja a szakmai dolgok 80%at, ez mar fiatalon elkezdodik.
rcaligari@reddit
nézd, a K+F pont olyan terület, ahova általában elég specifikus szaktudás kell ÉS megfelelő szemlélet is. ha valaki tényleg olyan termékeket akar (tovább)fejleszteni, amit aztán el lehet adni a piacon, oda nem elég az érettségi/OKJ/valamilyen lazán kapcsolódó diploma, aztán majd pár hónap alatt belejön. sokszor szakirányú diploma, akár PhD (főleg a szemlélet miatt), kapcsolódó tapasztalat és háttér lehet a beugró az ilyen helyekre. a külföldi munkaerő is gondolom nem a képzetlen vendégmunkást jelenti ebben az esetben, hanem a helyi béreknél magasabb juttatással idecsábított speckó szakembert.
na és azért nincs sok ilyen cég, mert nincs sok ilyen elérhető munkaerő helyben. ami van, azokba tényleg pár hónap alatt bele lehet jönni egy érettségivel, de ezek valójában sok hozzáadott értéket nem termelnek, akkor se, ha gyár helyett egy modern irodában kell dolgozni.
palinko@reddit
Persze azt adom, kicsit tágabb spektrumra írtam a hozzászólást mint kellett volna és oké hogy egy OKJ nem lesz elég, de egy Master miért ne lenne? Elvileg azzal már kutatói szint meg kell legyen és nem feltétlen kell PhD valamihez. A valóságban tudom hogy valaki PhD val sem lesz megfelelő, de pont úgy nem lehet kizárni hogy valaki alacsonyabb végzettséggel ne lenne mert a szemléletmódban benne van a kreativitás, dobozon kívül gondolkodás stb, azt ha valamelyik skill hiányozna azért van a kolléga hogy kisegítse mert ő lehet sokkal pragmatikusabb de nincsenek túl újszerű ötletei. Értem és igazad van hogy bizonyos léc azért kell.
dobos_ceg@reddit
A munkákhoz képest sok. Pénzügyi területen dolgozom SSC és gőzerővel szervezik ki a munkát EU-n kívüli országok felé. Más SSC-nél is ezt hallottam.
rcaligari@reddit
A két dolog lehet egyszerre igaz. Makroszinten kevés, mikroszinten sok. A baj azzal van, hogy a jelenlegi összeszerelőüzem státusz tényleg nem bír el ennyi diplomást, mert nincs annyi magas hozzáadott értékű munka. Viszont ha nem növeljük a képzettségi szintet, akkor nem is lehet majd ebből kitörni. Szóval kicsit patthelyzet, mert simán lehetne itt keleteurópai bérekért K+F központokat is létrehozni, csak ahhoz meg nem lenne elég szakember, mert inkább elmentek klímaszerelőnek, mert azt látták, hogy abból lehet jól élni.
Mi a megoldás? Hosszútávon a cégeket ösztönözni állami támogatásokkal, hogy hozzanak ide magas hozzáadott értékű munkahelyeket, a diákokat pedig ösztöndíjakkal, duális képzéssel stb. Írország pl. meg tudta csinálni az alacsony adóival a techcégeknek, persze azóta már adóparadicsom lett, meg a techdolgozók felverték az ingatlanárakat, szóval nincs ingyen ebéd.
Key-Manufacturer-449@reddit
Rengeteg barat ment egyebkent inkabb szakmazni egyetem utan es intelligensy talpraesettek, de nem is az a baj, hogy ne talalnanak jo pozit, hanem az, hogy a klasszik 8-ra bemegyek be vagyok zarva 17.00-ig munkarend nem toleralhato szamukra ezert inkabb kertesz cegben vannak reggel 7 kezdes 13kor mar uton haza. Vagy takaritas 9-kor kezdes 3-kor mar otthon es sok tanulasban, szorgalomban elkepesztoen kitarto ember csinalja inkabb ezeket. A volt parom peldaul csucs diplomas jogasz top cegbe azonnal vittek es elso nap felallt, hogy o ezt az office lifeot nem csinalja. Most szemelyi edzo az iq bajnokok kozt es dolgozik napi 4 orat.
ManufacturerFun2368@reddit
Excel menedzser van sok. Okoskodni tudó van sok. Meeting bajnok van sok. Nem a diploma a kérdés szerintem, hanem a tudás. Azt tapasztaltom nap mint nap marketinges lett mindenki a cégeknél miközben gyatra a valós tudás.
Key-Manufacturer-449@reddit
En azt nem ertem, hogy nem omlik ossze a rendszer es munkakorok halomja van ismerosi korokben is, ahol azon nyavognak, hogy igazabol belepnek reggel 9kor a rendszerbe kb 1,5 oranyi a melo es utana unalom a nap es szenvednek szoronganak, depressziosak. Munkaidobe alvas van a kanapen meg sorozat nezes es multkor is irtam itt errol es en voltam a kis g*ci, hogy azert mert nekunk szulokent minden nap fel kell kelni bemenni es logolni minden percet ne hisztizzunk, mert mas kb semmit sem csinal a munkahelyen.
CharmingDiscipline34@reddit
Így így!
A diplomás egy túl általános gyűjtőfogalom.
Nem mindegy h kommunikáció BA vagy vegyész MSc.
Embarrassed_World_43@reddit
Excel menedzser az sok van de a 99 es szintű excel varázsló már nem annyira.
Pebble-Sorter-8128@reddit
Mert nem is van szükség vagy igény rá. Kkv-nél le lehet sikeresen húzni úgy 20 évet hogy nem ismered a sum függvényt excelben.
Cater0mcf@reddit
Multinál is volt kollégám lehúzott 30 évet, hogy egy excel képletet nem tudott megírni.
Omega-137@reddit
Milyen területen dolgozott?
Cater0mcf@reddit
GRNI és AP.
Központi adatbázisok egyes részeit konvertáltunk excelbe, azok alapján nyomoztuk ki, hogy mi milyen dátummal nincs meg.
Táblázat rendezése, vlookup és egyéb egyszerűbb képletek kellettek (volna) hozzá.
Pebble-Sorter-8128@reddit
Data analyst xd
Omega-137@reddit
Akkor hatékony lehetett. Lehet Pythonba nyomta csak :)
HerrMatthew@reddit
Because that's how corporates work
local_ghost_80@reddit
Ahhoz, hogy egy szaros posztszovjet középázsiai összeszerelőüzem legyünk az aktuális Mütyürszultán Kecskebaszov demokratikusan megválasztott kedves vezető talpa alatt, sok.
Ahhoz, hogy egy civilizált európai polgári jogállamban az állampolgárok magas hozzáadott értékű munkákban teljesedjenek ki, kevés.
PrintParticular7319@reddit
Szia, engem érdekelne hogy mennyire volt nehéz és hányan estek ki/ adták fel a közgazdasági mesterdiplomát? Tudom hogy ennek nincs köze a poszthoz csak érdekelne mivel én is ezt tervezem megszerezni.
Egyhegymegy321@reddit (OP)
Én sportközgazdászként végeztem. Lehet komolyan is venni, én úgy végeztem, évfolyamelsőként, úgy rendesen tanulni kellett, mikro/makro/adózás/pénzügy erős szerintem. El lehetett végezni úgy is, hogy az ember beleszart. Annak lett munkája akinek jó volt az ismerettségi köre. (Nekem nem)
34-en kezdtük 20-an fejeztük be.
Coppernator@reddit
Sok a feleslegesen diplomás, ilyen mindenféle piacképtelen faszságot tanulók. Most egyébként az egész munkaerőpiac beteg úgy ahogy van, így igazából azok is szívnak akik amúgy faszán meglennének.
Soros_G@reddit
Nekem van kettő is. Nem tudok elhelyezkedni 3 hónapja vele. Szerintem vagy elég van vagy én vagyok a leggyengébb diplomás az országban
LongNoticePeriod@reddit
Ez úgy lenne igaz, hogy ha sokkal több lenne a diplomás amellett bejönne pár millió bevándorló, aki megcsinálná a nem diplomás munkákat. Persze hogy felzárkózna így az ország gazdaságilag.
Excellent_Suit_10@reddit
Kevés az olcsó szakember, ez fáj legjobban a cégeknek, tulajdonosoknak.
Matyi10012@reddit
Én nem látom azt bajnak ha az emberek elvégeznek egy egyetemet. Nagyon ránkfér a tanulás. Hogy meg mondjuk recepciós lesz belőle ahpgy fentebb írták az nem baj, csak legyünk már kicsit okosabbak.
InterestingWar7578@reddit
Okosságot nem diplomával adják és nem szabad azzal mérni. Nagyon sok olyan diplomás embert ismerek, aki sötét mint az éjszaka. Van pl. olyan villamosmérnök rokonom, akire egy villanykörte kicserélését sem bíznám rá.
Royal-Detective5658@reddit
De valoszinuleg o akkor sem lenne okosabb, ha nem csinalt volna diplomat. Hulyebb senki nem lesz tole a kiindulasi alapnal, de van ra sansz, hogy talan egy kis tudas raragad az evek soran.
InterestingWar7578@reddit
Vagy nem. Az ismerőseim 90%-a épenhogy átcsúszik a vizsgákon, AI-jal íratja meg az otthoni teszteket és a többi.
Royal-Detective5658@reddit
De butabb sem lett az egyetemtol, igaz?
InterestingWar7578@reddit
Ahogy nézzük. Mndegyik egy kicsit beképzeltebb és felvágosabb lett az egyik közölte, hogy ő már értelmiségi.
Royal-Detective5658@reddit
Tudod, ha ilyen hulye emberek vesznek korul az nem jelent sok jot :D
Matyi10012@reddit
Ezt nem mondtam. Azt mondom oktatásra van szükségünk mert ostobaföld vagyunk. Igen nem minden diplomás lesz okos/okosabb, de azt nem mondhatjuk hogy nincs összefüggés a között hogy valaki tanul ésokosabb lesz.
DirectDimension1209@reddit
ránk fér...egyébként az a baj, hogy a diplomás már nem fog elmenni alsóbb kategóriás állásba, inkább várja a sült galambot
cookiecatmonsterr@reddit
SOK
túl sok, amióta nem kötött a nyelvvizsgához.
amikor recepción is "diplomás" dolgozik, akkor nem értem minek tanult ezért az ember/akkor látom, hogy túltelített
obsess_hero@reddit
Jó, hát a hr az alapból egy diplomás asszisztens munkakör. Kb amcsiból jött át ott meg azért terjedt el mert a sok vezető ezeket dugta meg dugja a mai napig.
Nem véletlen nem a területi vezetővel kúrnak a fejesek hanem a hr-esekkel, meg az asszisztensekkel.
Smart_Fondant1291@reddit
Gondolom nagyon fáj az egódnak, amikor a HR-es lányok a fizud kétszeresét viszik haza, aztán copeolni kell redditen. Sok sikert a karrieredben bohócom! 🤡 Puszi 💅
obsess_hero@reddit
Még mielőtt geci okosnak hiszed majd magad, azért szólok, hogy a számítógép is amerikából jött és számítógép nélkül elég nehezen lenne informatikus 💅💅
Ez a köröm emoji meg mondjuk illik is a HR-es szöveghez. Körömfestegetéses megszakadós munka. Reci2
Na puszi💅
Smart_Fondant1291@reddit
Érved továbbra sincs bohócom! 😂🤡 Szar egy életed lehet, na nem baj, a körömfestős HR-esek csak kilóra megvesznek. Beszarsz egy sikeres nő láttam, aztán copeol a buta agyad, hogy biztos dug a főnivel. Sírj még nekem, a nap végi kávémat pont jól ízesíti. ☕️💅
Apple-Giraffe3683@reddit
munkahelyi juttatás a menedzsernek, hogy dughatja a HR lányokat, jaj istenem
ilyen baromságot már rég olvastam
cookiecatmonsterr@reddit
ez csak egy példa volt
logisztika a másik. Tudod hogy csináltam országos szinten beszerzést, mint ügyintéző? Hogy több év tapasztalatot kértek meg papírt. Alacsony fizuért nem vállalták, én meg mentem. Ez konkrétan betanított meló volt.
bensssol@reddit
Mondjuk nem látom be hogy a példádban szereplők nagy részének álma a recepciós meg telefonember munka lett volna...
Lehet nem minden ilyen egyszerű, hogy túl sok a diplomás, hanem nincs itthon elég munkahely, ahogy te is írod, és nem az abszolút diplomások számát kéne csökkenteni, hanem azok minőségét növelni, meg neadjisten teremteni hozzá munkahelyet, ami ugyebár nem egy 150. összeszerelő szalagsor.
poplesz@reddit
Kevés. A Mátéé egyszerű: diplomával lehet dimplomát nem igénylő kompetenciával és munkahelyen dolgozni, de fordítva nem!
sucu120@reddit
Diplomát adnak hangos olvasásra is, könnyen meg is lehet csinálni, szórják ki mint állat. Mikor valaki annyit mond "diplomám van" már tudom hogy azért ezt mondta mert ő is szégyenli és tudja hogy valami habira kapott papírt. Például az orvosnak is diplomája van, de sose fogja azt mondani "diplomám van" ahelyett hogy "orvos vagyok".
Techboah@reddit
Akinek van diplomás papírja? Sok.
Akinek van diplomás tudása? Kevés.
M1ssN_ny4Bus1n3ss@reddit
Keves az ertelmes diploma. Az, h valaki HR szakon vegez ugyanolyannak tekintik, mintha epiteszmernok, orvos lenne. Az egyik regen egy on the job trening volt es egyetemi vegzettsegre emeltek, a masik meg mindig is presztizs diploma volt.
Ma mar mindenre van felsofoku vegzettseget igazolo szak, egy alapdiplomaval meg mar ugy erzi mindenki, h kesz van. Az altalanos muveltseghez kellene a gimnazium mindenkinek, aztan legalabb egy felsofoku vegzettseg es utana vagy mellette lehetne akar szakmat is tanulni, de hosszu tavon kell a szemlelet, vilaglatas miatt. Arrol nem beszelve, h a gyerekeinek is az ember ugy tud segiteni, ha az otodikes matek vagy az olvasas szeretete nem jelent problemat.
postmath_@reddit
HR-esek amúgy kb 3x annyit keresnek mint egy építész. Sajnos.
Seerorin_@reddit
Ezt hol álmodtad? A legtöbb céges HR-es a területi átlagot kapja aztán kész. Nem, nem a diplomás átlagot. A HR vezetők, a toborzási specialisták, vagy a munkaügyi joggal is foglalkozó személyzet más kérdés a HR jól keres, ha a legalja melóssal van hasonlítva. Aztán ennyi.
postmath_@reddit
Oké, nyilván a 3x az túlzás, de nem a HR-esek keresnek olyan sokat hanem az építészek olyan keveset.
M1ssN_ny4Bus1n3ss@reddit
Dehogy keresnek annyit 😂.
GORiARTY@reddit
Kevés. Akkor is, ha a felük nem talál munkát a diplomájának megfelelően, vayg nem si keres. MINDENKINEk el kéne mennie egyetemre. Nem csak a diploma miatt.
- Tudást szerezhetsz
- Megtanulod, hogy hogy kell tanulni, rendszerezni a tudásod, közösségben tanulni, strukturáltan. És megtanulsz ELŐADNI. mert sokszor kell előadnod, sokszor kell összeraknod dolgokat (beadandók, stb)
- Akár örökre szólóü KAPCSOLATOKAT teremthetsz. Barátságok, baráti társaságok ott jönnek létre! (Rengeteg nagy cég így alakult meg pl. Google, Apple, Microsoft...)
Stb...
Tedyko@reddit
Tudok neked mutatni olyan nyolcadikost, aki 45 perc tanulás után (és szegény tényleg próbálkozott, nem csak úgy csinált), kettő osztálytársa és egy atlasz segítségével már majdnem el tudta mondani a Magyarországgal határos országokat, csak annyit rontott el, hogy Szlovákiát és Szlovéniát összekeverte, meg hát a szentem Ausztráliát mondott Ausztria helyett, és akkor sem esett le neki, mi a baj, mikor a többiek nevetni kezdtek. Nincs ezzel baj, takarító néni szeretne lenni, de persze biztos kellene neki egy egyetem 😅
GORiARTY@reddit
Nyilván vannak kivételek
tesznyeboy@reddit
Ez full faszság, amúgy sem kell mindenkinek elmenni egyetemre, mert egyszerűen nem kell emelett kijelenthetem, hogy mint diplomás mérnök:
Az egyetemen kevés tényleges tudást szereztem meg. A munkahelyen sokkal többet tanultam. Na, persze, a melóban nem tanítják mennyi a porcukor rézsüszöge, pedig nagyon fontos, az egyetemen tanítják! (Nem, nem tudom mennyi a porcukor rézsűszöge, de tanították).
Tanulni nem tanultam meg. Ültem a seggemen a félév uccsó előtti hetéig, utána magoltam mint az állat, és valahogy meglett minden.
Barátom lett kemény 1 db na ez mondjuk inkább nekem köszönhető.
Basic-Love8947@reddit
Mondjuk ezeket normális esetben a közoktatásban, legkésőbb gimnáziumban meg kéne kapni. Az egyetemnek specializált(abb) tudást kellen adjon.
Used_Character1187@reddit
Semmit érő diplomásból van sok az a gond. Gatya az oktatás így más nem is nagyon jön ki egyetemekről. Mikor végeztem marasztalni akartak, meg is dobtak egy nagyon komoly 180-ezres ajánlattal 2019-ben. Amíg nem rendezik az oktatói béreket meg az iskolák módszeres lerohasztását, addig nem hiszem hogy jobb lesz.
Zuzu1214@reddit
A diplomak 50% a nem ad ertelmes tudast. Nem 1720 ban élünk ahol tudashoz csak az oktatasi intezmenyben lehet hozzajutni. Konkretan egy marketing dioloma nem er annyit mint egy cloud elofizetes. Ez az egesz diploma dolog nagyon tul van hypolva, mondom ezt STEM es 28 eves hallgatokent. A par ezer forintos mateking analizis 3 bol tobbet ert mint az osszes kalkulus kurzusom egyetemen.
Pebble-Sorter-8128@reddit
Igazad van. Még műszaki irányon is a tanított tárgyak egy jó része teljesen haszontalan töltelék, egy másik jó része pedig egy online leadott kb. ingyenesen hozzáférhető anyaggal letudható lenne, ha nem szopatnának magolással és semmirekellő számonkérésekkel.
Az egész egyetemi tananyag és rendszer úgy ahogy van elavulttá vált, a szabadon hozzáférhető információ, és a hatékony tanulás és tananyag átadás kapcsán még mindig a múlt században ragadtak.
Egy 4 éves szopódást az egyetemen, ha effektíven csinálnák, átgondolt tananyaggal, töltelék tárgyak nélkül, le lehetne tolni akár 2-3 év alatt is full online, úgy hogy közben jobb szakembereket képeznének mert hatékonyabb a tananyag és interaktívabb a tanulás is.
DirectDimension1209@reddit
Ez, 3,5 éves nemzetközi gazdálkodás szakot kb le lehetett volna tudni....másfél év alatt
Pebble-Sorter-8128@reddit
Nekem okj-k ra is van rálátásom, 2 éves cnc képzést kb. szó szerint 1 hónap alatt le lehetett volna adni, 2 éves villanyszerelő "képzést" is 1-2 hónap alatt. Ha az egyetemen azt hiszed hogy nem hatékony az oktatás, az ilyen faszverős okj és hasonlókra már jelzőm sincs.
nyomor_es_szenvedes@reddit
El kellene felejteni ezt a kategóriát hogy "diplomások". EÜ diplomásból hatalmas a hiány, nölcsészből Dunát lehetne rekeszteni (mondom bölcsész végzettséggel). Nagyon sok más diplomával is szinte lehetetlenség már elhelyezkedni, azokon a szakokon végzettek számának növelését egy pillanatig sem lenne szabad támogatni. Nagyon sürgősen kellene egy olyan felsőoktatási reform, amely a munkaerőpiaci igényekhez képest határozza meg az egyes szakokra felvehető államilag támogatott emberek számát. Azon kívül, hogy az egyetemek félévenként sokszázezer forint fejpénzt fejnek le általuk, semmi értelme ezeket az embereket beengedni a munkapiaci szempontokból értelmezhetetlen szakokra. Az így felszabaduló összegből a hiányszakokra jelentkezőket külön támogatásban kellene biztosítani.
kesernyestapasztalat@reddit
név kicsekkol bölcsészként akkor
Equivalent_Number424@reddit
Szerintem sok, és az elitek túltermelésének nagyon káros hatásai vannak.
DPX90@reddit
Szerintem kevés. Ha valaki nem szakképzés irányába megy, akkor egy alapképzéses diploma kb. a régi érettségi szerepét tölti be. Nyilván ehhez fejlődnie kéne a képzéseknek, hogy naprakészebb legyen, és a jelenlegi kihívásokhoz igazodjon, de én még olyat nem láttam, hogy valaki butább lett attól, hogy tanult.
Alive_Fisherman8241@reddit
Nem minden diplomás és PhD-s teremtetett egyenrangúnak. Értelmes szakokból kevés a végzett hallgató.
Pl. mi a fenét akarunk kezdeni egy közg PhD-val? 😃
WildLatteAvocado@reddit
Az AI korában sok
DPX90@reddit
Csak az a baj, hogy aki buta, az az AI-t sem tudja produktívan használni. Oké, erre a működésre külön rá kell állni, de erre még mindig több esélye van egy egyébként tanult embernek. Az ember szerepe a láncban pedig pont a magasabb absztrakciós szintek irányába tolódik el, és attól, hogy egyes végrehajtó funkciók automatizálódnak, még jelenti azt, hogy bármilyen szakértelem nélkül át lehet ugrani ezeket a szinteket.
Piruluk@reddit
Ezért is nagyon AI ellenesek sokan mivel féltik a munkájukat mint anno az ipari forradalom idején történt. Márpedig a korral haladni kell
WildLatteAvocado@reddit
Hát igen, vagy az vált ki, aki tudja használni az AI-t, vagy az AI maga. Egyébként még mindig tartom a downvote-ok ellenére is, hogy a tradicionális, tanul meg 12 könyvet és írj egy szakdolgozatot jellegű egyetemi képzéseknek az AI korában semmi értelme és értéke nem lesz.
playfunplay@reddit
Nem nehéz elhelyezkedni, csak az elvárt fizetést nehéz kiharcolni. Mindenkinek az az elképzelése, hogy diploma=bőven átlag feletti fizu. A valóság az, hogy mivel nagyon sok a diplomás, ergo nincs belőlük akkora hiány, így a fizetésük is beáll az átlagbérhez. A fizikai melósok szart se keresnek országos átlagban. A diplomás fizetés is ugyanaz a szint lesz, ha szép lassan feltöltődnek a pozíciók.
Szóval rengeteg olyan pozíció van, ami diplomás embert igényel, ergo hiány van belőlük, de a fizetések ott is egyre gyatrábbak, ezért tűnik úgy, mint ha már túltelített lenne a piac.
zhkp28@reddit
Szerintem nem, vagy legalábbis nem így. Az alapszakos (és nem hiányszakma) diplomák értéke így is a béka segge alatt van, ha másfélszer ennyi embernek lesz, akkor konkrétan érettségi 2.0. Aztán a mesterdiploma lesz megfeleltethető a mostani alapnak, csak onnan nagyon nincsen felfele.
El kellene engedni az idióta bolognai rendszert, meg azt, hogy egy utolsó irodai melóhoz már egy bsc a belépő, de úgyis mindent a nulláról oktatnak le, mert az egyetemek gyakorlati képzése szart se ér a legtöbb helyen.
Barátnőm OKJvel dolgozik egy területen, és most csinálja a diplomáját oda. Konkrétan minimális gyakorlatban használható anyagot oktatnak nekik, full elmélet megy, sokszor olyan oktatótól aki nem dolgozott aktívan a szakmában kb. sosem. Állítása szerint az OKJ százszor hasznosabb volt neki. A diploma minimálisan járul hozzá ahhoz, hogy el tudja végezni a munkáját, de megvan a papír, emelnek fizut, és mindenki boldog, miközben igazából semmi érdemleges nem történt, de elégett rá egy valag állami pénz, meg szebbek lettek a statisztikák.
obsess_hero@reddit
Ezt megerősítem
Van technikusim is szarabb suliból és még ígyis többet adott az adott területen mint az egyetem. Másik ismerős másik technikusi másik egyetem ugyan ezt elmondja.
Egyetem sajna egy szűrő és érdemit nem oktatnak. Ráadásul a tanárok jelentős többsége a valódi iparból nem sokat látott vagy 1000 éves szarokat oktat amit már az iparban 20 éve dolgozók se ismernek még látásból se.
Kiff88@reddit
Hiaba van 2 diplomam, mernokot egy jol kepzett technikusnak kezelik, szakmai velemenyemet nem veszik tudomasul.
HUNsz4sz@reddit
Értéket képviselő diplomásból van kevés.
zh_victim@reddit
Szerintem ez nem ennyire egyszerű. Magyarország elsődleges problémája a közepesen fejlett országok csapdája, abból pedig az Isten is alig tudna kirángatni.
Massive_Raspberry132@reddit
A diplomát proxyként használják olyan tudásra és skillekre, amelyek korábbi tapasztalat szerint együtt jártak a diplomával (a teljesség igénye nélkül: magas általános intelligencia, műveltség, jó kommunikáció, szorgalom, céltudatosság stb). Aki diplomást akar, valójában több ilyen embert szeretne a munkaerőpiac kínálati oldalán. Viszont azzal, hogy a felsőoktatás ennyire felhígult, már egyáltalán nem evidens, hogy ezek a pozitív tulajdonságok minden diplomásnál megvannak. Önmagában a diploma megléte vagy hiánya nem változtat szinte semmit, tehát attól nem lesz jobb a helyzet, hogy valaki neve mellett ki lehet pipálni a "diploma" rubrikát.
Aware-Watercress637@reddit
Végre valaki, aki képes nem közhelyeket puffogtatni, és normálisan megfogalmazni....
Urinius@reddit
Kevés, eu-n belül MO-n van az egyik legkevesebb diplomás, és ebből adódóan diplomás munka sincs.
Appropriate-Cap3160@reddit
mióta minden faluszéli okj-s képzésnek főiskolai rangot adtak, még több diplomás lett, de minek. és a nagyobb egyetemeken se minden oké. amikor én érettségiztem (92), közgázra a (menő) gimnáziumunk elitje bírt csak bekerülni, pár éve viszont találkoztam olyan frissen végzett (elvileg nyelvvizsgás) corvinusossal, akinél a kutyám is jobban tud angolul, a munkában meg a kávéfőzés is magas léc lett volna neki.
Amos_Hun@reddit
Egy összeszerelő üzemként működő gazdasághoz talán elég, de egy rendes, magas hozzáadott értékű munkaerőpiachoz meg nagyon kevés és silány minőségű.
Nemazasrac1@reddit
A felsőoktatás minőségén is lehetne mit javítani, lépést tartani a korral illetve nem pénz kérdése, de a szakmából jövő oktatókon is sokszor látom, mintha féltenék átadni a tudást, nem törekszenek arra, hogy jó szakembereket képezzenek, ugyanakkor az internet korában nagyon könnyen lehet információhoz jutni.
LinQuerCH@reddit
Szerintem a kettő egyszerre igaz. Van, amiből simán csak kevés van (orvos, tanár), van, amiből nagyon változó a minőség (ezerféle-fajta közgáz képzés és diploma van, minőség meg ég és föld), és mindezek tetejébe rengeteg a büfészak. Nem bántani akarok én senkit, de mire lenne az jó bárkinek, ha a fiatalok között (vagy a társadalom bármely rétegben) több pszichológus BA (amivel ugye nem praktizálhatsz és nem lehetsz klinikai szakpszichológus sem - HR-es viszont igen), média-kommunikációs szakember, közösségszervező, ésatöbbi lenne? Mert szerintem semmivel. És ezek a szakok tele vannak, és még viszik is az állam pénzét, mert a 12 félévnyi támogatás mindenkinek jár, szaktól függetlenül. És igen, egyébként hiányoznak a munkahelyek is. Nekem vesszőparipám a pszichológusképzés itthon, mert szerintem minden probléma jól látszik benne. Egyrészt, már évek óta a top3-ban van a felvettek számát tekintve, miközben a legtöbb kórházban nincs, vagy nincs elég szakpszichológus. Ismerek olyat, akinek megvan hozzá a képesítése, de simán csak nem fizették ki, amikor dolgozott egy állami (!) kórházban, így otthagyta és visszament magánba 15000/óráért. És olyat is, aki külföldön csinálta diplomát, majd hazajött azzal a szándékkal, hogy megszerezze a klinikai szakpszichológusi képesítéshez szükséges képzéseket és gyakorlatokat, és konkrétan nem talál munkát, mert mindenhova tapasztalatot várnak el.
Szóval összefoglalva: ez egy sokkal bonyolultabb kérdés annál, mint hogy sok van-e, vagy kevés. Nekem elég radikális elképzeléseim vannak ezt illetően, de azokért lehet meglincselnének.
Jr_Steve_Brown@reddit
Nem diplomás van kevés, hanem diplomás álláslehetőségből.
Illetve lehet ezzel népszerűtlen leszek de olyan diplomásból aki tényleg ért a szakmájához és szeretne benne dolgozni.
Pebble-Sorter-8128@reddit
Igen és igen. Mint ahogy munkaerő hiány és munkanélküliség is együtt van.
Ok_Bar_8475@reddit
Ahogy írták elöttem. A fidesz Magyarországot egy összeszerelő üzemmé változtatták. Még amiben jók voltunk is szétkúrták. Tudtad például, hogy a Budapesti Popeyes nem magyar csirkét vásárol hanem lengyelt mert a magyar minősége szar?
Rengeteg magyar cég megszűnt vagy el lett adva külföldre. Ami külföldi cégek jöttek azok meg csak olyan munkát hoztak amit a németek nem hajlandóak már megcsinálni. Szóval még ha az EU vagy akár a V4-től is le vagyunk maradva még így is több diplomás van mint diplomát igénylő munka. Arról nem is beszélve, hogy ezek a barom narancsok 3 település vagy annak környékét voltak hajlandóak érdemileg fejleszteni a saját faluikon kívül.
No_Intention_7639@reddit
Lerohad e az ország teljesen a következő évtizedekben, vagy sem. Ennyi.
Ok-Cress8577@reddit
Hát nem ettől függ, de nem baj.
Massive_Raspberry132@reddit
Amit én jónak látnék, az egy államilag finanszírozott, 1-2 éves, nappali tagozatos középiskola-pótló, ami nem a lexikális tudásra fókuszálna, nem emelt szintű érettségire próbálna felkészíteni, hanem a tudás értékét megvilágítani, a tanulást megszerettetni, és olyan alapvető skillek fejlesztésében segíteni, mint számolás (amit angolul numeracy-nek hívnak), angoltudás, kritikus gondolkodás stb. Kicsit szabadbölcsész jelleggel képzelem el, és a kimeneti követelményeket nem kéne szigorúan meghatározni. Ha ez többnyire csak állami pénzen történő időbaszás lenne, hát lelkük rajta, de szerintem sok embernek segítene, és messze nem a legrosszabbul elköltött állami támogatás lenne. A tudás, a tanulás szeretete nagy érték, egész életedben elkísér. Örömforrás és építeni lehet rá. Sok ember pedig tovább tudna lépni valódi, diplomát adó képzések irányába.
DataPastor@reddit
Minősègi diplomásból kevés van. Lötyi-pötyi diplomásból meg túl sok.
New-Track-3946@reddit
Ezek a kutatasok nem mentesek a politikatol, amig meg nem szunik a konzervativok iszonya es a progresszivek megszallottsaga az oktatas fele addig nem hinnek el feltetel nelkul semmit 😁 Lehet azt kellene itthon eloszor megnezni hogy hogyan valtoznak az igenyek ha elkezdodik a szovjet jellegu "munkaalapu tarsadalom" leepitese amit az elozo kormany propagalt, es persze diploma es diploma kozott is oriasi kulonbseg van ami tovabb arnyalja a kepet.
bensssol@reddit
Az Egyensúly Intézet és a kutatásaik milyen szempontból befolyásolt politikailag? Tudnál erre példát hozni tőlük? Amiket eddig közzétettek, azok nagyon reális, nem összehányt adatokon alapuló eredmények voltak, ellentétben egy mcc-vel. Csak ezért kérdem.
New-Track-3946@reddit
Nem egyertelmuen fogalmaztam, mondjuk inkabb akkor azt hogy ideologiatol nem mentesek a kutatasok es egy olyan utelagazas elott vagyunk ahol lehetetlen megjosolni a jovot, ugyhogy valamilyen kezdeti feltetelezeseket muszaj tennie a kutatonak.
Peldaul ha biztosan tudnank hogy az ai levaltja az osszes orvost, ugyvedet, torteneszt stb. akkor is az lenne az eloiras hogy tobb dimplomasra van szukseg? Nyilvan nem.
bensssol@reddit
Az értem. Ezzel viszont annyiban nem értek egyet, hogy a tudás alapú társadalom nem elsősorban azt jelenti hogy a jelen (pl. ügyvéd) szakmáira nevelünk és csá, hanem pont hogy tanulásra képessé tesszük az átlagembert, tehát képes legyen adaptálódni (és/vagy újra tanulni) ahhoz a munkához amit az AI színrelépése, vagy más piaci változás elkerülhetetlenül létrehoz vagy felértékel. Ezt szerintem a Telexes műsorokban ők is hangsúlyozták.
No-Ostrich-8621@reddit
Szerintem ott a baj, hogy a nem sokat érő papír. Képzünk évente több 100 olyat, aki megcsinál egy művelődés szervezőt vagy hasonlót, csak azért, hogy legyen diplomája (ami meg nem ér semmit)
A másik oldalon meg ott vagyunk mi, 2014-ben államvizsgáztam és villamosmérnökin távközlés szakon 8-an államvizsgáztunk azon az éven Győrben....
A semmit érősökből van rengeteg az a baj, és ez torzítja a képet.
aranywc@reddit
Abbol kiindulva hogy a vizvezetek szerelonel 3 honap az idopont, vagy epp a burkolonal vagy a kezkezi melosnal addig furcsa ez a sok diplomas. Mikor a legutolso lefingott cegnel is minimum 3 bolcsesz diplomas emailezget napi 4 orat a ket chai latte kozott.
bensssol@reddit
Az előző kormány ugyanezzel a felütéssel évek óta tolja a szakmunkás életpályát. Hol vannak a vízvezeték szerelők? Ja hogy elhúztak a pcsaba nyugatra 3x annyiért. Akkor bizony kevés lesz a szakmunkás a diplomáshoz képest. De hogy ugyanannyiért (v marginalisan többért) nem fog senki a 0-45fokban melózni, hogy 40 évesen sérvet kapjon, ha ott van a légkondis iroda az is krvaélet:D
OppaiDragon3@reddit
Az a baj hogy sok a hülye diplomás 🤣 Az emberekben az él, hogy ha valakinek diplomája van akkor az ki tudja milyen okos és művelt mindenféle területen. Na én többet is ismerek akiknek egy word dokumentum elkészítése is megugorhatatlan szint. 😂😂😂
tesznyeboy@reddit
Ez inkább csak általános emberi igazság. A legtöbb ember kurva buta.
Alapvetően tovább általában az okosabbak tanulnak, így a diplomások közt nagyobb arányban vannak a kevésbé hülyék (nem azért kevésbé hülyék, mert tanultak, hanem azért tanultak, mert kevésbé hülyék, és ez nagyon fontos!), de a tapasztalatom az, hogy sokaknak indokolatlan önbizalmat, és egót ad, ha diplomát szerez, így a hülyéjük könnyebben kiválik, és észrevehető.
Én is diplomás hülye vagyok, de én tisztában vagyok vele, hogy a diplomával nem lettem kevésbé hülye, csak diplomásabb.
etesneak@reddit
Szerintem osszessegeben sok, de nem olyan diplomasbol van sok ami kellene a piacra.
Ok-Cress8577@reddit
Túl sok. Szakmunkásból kéne több, nem diplomás aktatologatóból.
Ok-Cress8577@reddit
Le lehet pontozni nyugodtan, de attól még nem lesz nem igazam. Hiába van 100 diplomásod munkáltatóként, ha nincs egy darab szakembered sem, aki éppenséggel tudná is működtetni a diplomások által megtervezett infraatruktúrát.
bensssol@reddit
Ezt mondjuk meghallgatnám ahogy beadod egy IT cégnek, ahol 1 karbantartóra jut 200 programozó:D
ElvenEnchilada@reddit
Akik lepontozzák, jusson majd eszükbe amikor szakembert hívnak, hogy miert olyan drága. Tippek:
-kevés a jó szaki, a jó szaki annyit kér amennyit nem szégyell, mert kifizetik, mert ő jó szaki. Családban hűtős/klímás, aki 8-10x annyit kér egy sokkolóhűtő beszerelésért amennyibe az alkatrésze kerül, sőt van olyan, hogy elkér 120-140 ezret egy fél órás munkáért és ki se látszik a munkából. A szakmában nincs utánpótlás, a szakmai oktatás szét van baszva. -mivel kevés a jó szaki, de akik vannak, azok is csillagászati áron dolgoznak a kontár is jól él, mert ő legalább elvállalja.
Véleményem szerint egyébként mindkét féléből, diplomásból és szakmunkásból is kevés van és egyre csak kevesebb lesz.
sourvey@reddit
Mert az országban a munkahelyek legtöbbje nem igényli a diplomás végzettséget, emiatt hiába alacsony a diplomás fiatalok száma, ha a munkahelyek nagy része nem igényli őket sem. Nyilván ezen csak az változtatna, ha több hozzáadott értékű munkahely létesülne itthon a mostani alacsony mellé.
Leading-Gas-258@reddit
Kevés a diplomás. Sok képzés alacsony minőségű, mégis diplomát ad, illetve sok diploma kevésbé járul hozzá a fejlődéshez, inkább a mérnökök száma korrelál egy ország fejlődési sebességével. Tehát jól képzett mérnökök kellenek, akiknek magas a kockázat vállalási készségük és képesek sikeres sturtopokat beindítani, nem pedig csak beállnak alkalmazottnak egy külföldi multihoz, aki alacsonyan tartja a béreket és kiviszi a profitot. A fentiekhez a körülményeket kell megteremteni, főleg kulturálisan vagyunk lemaradva, de egy kis tőke, az oktatás hozzáférhetősége is nagy segítség.
xperias_sa@reddit
Ott van az igazsag, hogy direkt ki lett vereztetve az oktatás itthon és társadalmilag is azt sugallták, hogy nem kell diploma. Majd jött a CSOK amivel mindenki is lakast akart venni, előidézte az ingatlanárak robbanását. Ami miatt keresettek lettek az ilyen olyan szakemberek.
Ez nem egy fekete-fehér dolog, hogy diploma vagy szakma. Ráadásul a bérek mesterségesen alacsonyan tartása is előidézte, hogy diplomával ma “nem lehet jól keresni”. Közben lehet(ne) csak az előző vezetés döntött: összeszerelőbb üzem lesz Magyarország, mint valaha.
EvenAd1314@reddit
Ez jol hangzik, de nem igaz. Lengyelorszagban sokkal tobb lakas epul vagy mas orszagokban 1 millio fore vetitve is. Meg CSOKK-al is szarul allunk. Az csak az árakat hajtotta fel, de nem az epulo lakasok szamat. Erdemes megnezni statisztikakat errol.
A valasz egyszerubb: minden orszagban nől a munkabelkuliseg merteke, kevesebb diplomas munka kell. Zsugorodik az europai ipar es az ahhoz kapcsolodo kutatas fejlesztes is.
xperias_sa@reddit
Mert az használtan vásárolt lakásokat nem újítják fel az emberek ugye? :D
EvenAd1314@reddit
Máshol CSOK nélkül magasabb ez a szám.
TildeMester@reddit
Diploma és diploma között is van különbség. Aki diplomával nem tud elhelyezkedni, az valószínűleg azért mert annyit is ér a diplomája. Egésségügyi és reál tárgyas diplomákból kellene több legyen.
InterestingWar7578@reddit
Sok olyan diplomával rendelkező ember van, ami nem sokkal többet nyújt mint ugyanannak a középfokú végzettsége. Sőt, a napi munkavégzéshez nem szükséges a diploma, korábban előtte évtizedekig eldolgoztak nélküle sok szakmában. Sok olyan diploma van, ami a középfokú végzettség szakmai anyagát adja, töltelék tantárgyakkal. A 4 féléves OKJ-t így elhúzzák 6-7 félévre.
obsess_hero@reddit
EU átlaghoz képest kevés amúgy meg sok
Onnan tudható, hogy sok a diplomás, hogy már egy alap irodai munkára is elvárják a közgáz diplomát, holott egy érettségi elég lenne hozzá. Aztán egy közép angol már nem is elég hanem legyen felsőfok na meg egy másik nyelv, közben meg alig akarnak fizetni sőt van, hogy rosszabbul keresnek diplomával mint a futár aki odadobja neki a csomagot. Ezt pedig azért vállalja, mert hát 10 év múlva majd jó lesz, aztán ez vagy igaz vagy nem.
Hays salary guidet meg lehet nézni és nincsenek nagy csodák. IT, orvos akik pénzt keresnek minden más egyéb diploma beáll egy 600-800 nettós sávba 10+ év tapasztalattal. közben meg egy festő is simán keres enyit alkalmazottként is 21-2 évesen, maszekban meg napi 80-100 alatt kb el se mennek sehova.
Itthon egy összeszerelő üzem működik + basic igényeket kell kielégíteni. Ehhez sok a diplomás. És mivel sok a diplomás ehhez ezért kevés ember akar budit berakni amiért ennek meg felmegy az ára a diploma értéke meg le lesz nyomva.
Onnan lehet tudni, hogy miből van sok vagy kevés, hogy mennyit fizetnek érte. Ha kevés lenne a diplomás akkor sokat fizetnének a munkájukért. Szóval vagy nincs kevés vagy a munkájuk nem ér annyit. Ez ilyen egyszerű.
MDaniel98@reddit
Nem kell ennyi bölcsész, társadalomtudományi, közgazdasági és jogász, kell egészségügyi, mérnöki, informatikai szakember és term.tudományi tanárból is kevés van.
Technical-Way-5846@reddit
Nem a számmal van a baj, hanem a minőséggel. Kelet Európai összeszerelő országnak tartanak, hála bölcs vezetőink évtizedes törekvéseinek, a legtöbb cég már sátrat vert a környező országokban ahol egy hangyányival többet átallottak oktatásra és innovációra költeni, így az a diplomás akinek nem létezik itthon munka az mehet ki külföldre versenyezni ha nem akar kkv-ban adminisztrálni nettó 250-ért. Meg alapjában véve az egyetem is lehetne ennek a fejlődésnek a motorja, ha nem diplomagyárként gondolnánk rá mint ami szükséges ahhoz hogy ne haljunk éhen hanem tényleg mint szakmai magasiskola. Csak sajnos a globális krízisek, infláció és a megélhetés ellehetetlenedése teljesen betett ennek.
ittulokcsendbencsa@reddit
Magában hogy a népességen belül arányítva mennyi van, ahhoz képest kevés pl. az EU átlaghoz képest. Ahhoz képest meg viszont hogy mennyi diplomás munkalehetőség van, ahhoz képest sok a diplomás.
Dakar-Rally@reddit
Szerintem ennyire nem lehet leegyszerűsíteni a kérdést, mert a diplomások és a nem diplomások közt is sokféle van. Az minden országban komoly kérdés, hogy mennyire lehet összhangba hozni az emberek azzal kapcsolatos vágyait, hogy mit szeretnének tanulni, azzal, hogy a gazdaság mit igényel. Az államnak meg ebben van valamennyi mozgástere, mert eldöntheti, hogy milyen képzéseket támogat jobban. Az tény, hogy a gazdag országokban több a diplomás, szóval ez az élethosszig tartó tanulás fontosságát kell erősíteni az emberekben, de azt sem lehet csinálni, hogy valaki több képzést végezzen el és végül egyikben sem dolgozzon semmit.
persicsb@reddit
Nagyon kevés. Cserébe az egyetemi képzések színvonala iszonyatosan csökken - ezzel próbálnak meg minél több embert diplomához juttatni.
33beno33@reddit
Nem kell emelni, mert csak több semmit nem érő papír lesz. Az alapszak nem diploma.
Several-Ad2704@reddit
De, az alapszak az diploma. Alapdiploma. Nem kell ebből is faszméregetősdit csinálni
33beno33@reddit
Ez nem faszméregetes, hanem 3 év alatt nem lehet tudományos szintén elsajátítani semmit.
Seeklng@reddit
Most lehet szemantikán vitatkozni, nyilván nem az a kérdés, hogy hány db papír lesz, és mit nevezzünk annak, hanem, hogy minőségibb oktatást kéne csinálni, és tudásban versenyezni a nemzetközi piacon, nem azzal, hogy ki tudja olcsóbb munkaerővel beverni a szöget
33beno33@reddit
Yes, de az ott kezdődne, hogy nem nevezzük a szakképzést egyetemnek, a szakmunkásképzőt szakgimnáziumnak, hanem mindent a maga helyén kezelünk.
Several-Ad2704@reddit
Tippre az alapdiplomának nem is ez a celja. Arra ott a phd
33beno33@reddit
Az egyetemnek és diplomának magának az lenne a célja, hogy tudományos szinten elmélyülj valamiben. Értem, hogy ma már mindent egyetemnek hívnak, aminek köze sincs a tudományhoz, de ezért vannak bennetek ezek a tevképzetek és ez a hiba a rendszerben.
izz420@reddit
Kevés.
Persze ez nem baj, mert az ország is elmaradott.
Puzzleheaded_Fox8055@reddit
Ott, hogy nyugaton nagyobb a túltelítettség.
Csóróbb országokba (pl. Magyarország) kiszervezik a szarabb, diplomát nem igénylő melókat, kevesebb pénzért.
Ha 80% felett lenne, akkor is csak javarészt gyári melók lennének, jobb esetben SSC-k.
csukamajolaj@reddit
jómagad és a Egyenes Intézet állításából nem következik az, hogy a másik állítása ne lenne igaz...