Milyen értelemben?
Hát ezt nehéz megfogalmazni...
Párkapcsolatban. Talán szeretem magam szopatni, és a nehezebb végét fogni meg a dolgoknak, talán csak túl drámázom az életet, és szögletes vagyok a vágyaim megéléséhez. Fasz tudja. De egy biztos, hogy még nem vagyok annyira őszinte magamhoz, hogy tudjam a pontos választ, vagy, hogy be merjem vallani, hogy elbasztam.
Ja...hangozhat úgy, hogy elpicsogom, hogy húúú de szar nekem, viszont egyáltalán nem így van! Igyekszem reálisan nézni az életem, az igényeim, kontra valóság, amiben élek...és hát, köszönő viszonyban sincs. Voltak a több évtized alatt olyan pillanatok, amikre azt mondom, hogy "na ez igen!", de csak nagyon rövid ideig tartottak, és rendszerint magam vetettem véget nekik egyedi okokból.
A "...de rosszul választottam." a 2 évtizede tartó párkapcsolatomra értettem, ahol van 4 gyerekünk is. És talán ez a kijelentés csak a ki nem élt dolgoknak szólt bennem.
Azt hiszem erről lehet szó, így röviden a kérdésedre válaszolva, és semmiképpen sem panaszkodva!
Természetesen sokat jelzem, beszélek róla, még mielőtt valaki megkérdezné.
Szóval egyszer lehet, hogy megváltozok belül, és azt mondom, hogy a fasznak is van vége, és felállok, de az emberség, az apaság, a felelősség kb. úgy érzem bele láncol még ebbe a helyzetbe, kapcsoaltba. Nem tartanám fairnek a gyerekeket elhagyni, szabadon engedni a vágyaim végett. Aztán az is lehet, hogy csak gyáva vagyok ehhez amiket itt elregéltem fentebb, és nincs elég vér a pucámban, hogy meginduljak az ismeretlenbe.
Hát kb. ilyenek értelemben"....