Én sok ilyet ismerek. Apukám is ilyen. Ő külföldről kap nyugdíjat. Van valami pszichológiai papírja kintről, hogy "nem képes dolgozni" de hiába faggattam nem mondja el vagy tényleg nem tudja vajon igazából ez milyen pszichológiai probléma hivatalosan.

Annyi biztos, hogy ő nagyon fura és más világban él. Talán extrém módon neurodivergens vagy van valami személyiségzavara is, nem tudom.

Annyit el kell mondjak, hogy én egyáltalán nem ítélem el azt ha valaki nem akar dolgozni, mert ott valószínüleg tényleg valami olyan emberi jellem vagy gond van, van akinek egyszerűen tényleg NEM VALÓ a munka. Én is súrolom ezt mert többet nem dolgoztam életemben mint igen. Amikor kurvára megerőltettem magam és nyomtam a heti 40 órát akkor pánikbeteg lettem amiből azóta sem gyógyultam ki. Van olyan, hogy kisebb dühkitöréseim lesznek amikor nem tudok eleget itthon lenni pihenni, ellenni magamban hanem sokat kell dolgozni. De azért csinálom ha muszáj csak olyankor egy sárkánnyá válok. Volt olyan munkahelyem ahol majdnem befostam egyszer, szó szerint, ez néha azóta is elő jön időnként. Sokszor annyira kimerülök az emberektől, hogy otthon csak feküdni bírok.

Amúgy anyám is hasonló, szóval nem tudom mi van szüleimmel, pedig az ő szüleik nyomták a rendes dolgos életet bankban meg pedagógusként.

Én legszívesebben leszázalékoltatnám magam és egy minimális összegből éldegélnék inkább. Szerintem az alapjövedelem gondolata egyáltalán nem ördögtől való csak megvalósíthatatlan.

Közben amúgy rengeteg embert ismerek akiknek nem kéne dolgozniuk mert annyi vagyonuk van, mégis zabszem van a seggükben, szeretik fontosnak érezni magukat ami tök érthető. De mások vagyunk, szerintem nem való mindenkinek, hogy ismételjem magam. Én már a gold digger nőket sem ítélem el egyáltalán, kivéve ha közben gecik is. Élik világukat, a pasijuknak úgyis elkölthetetlen pénzük van így eloszlik mindenki jól jár.