Baromi hosszú lesz, de: egyetértek. Anyámék rongyrázásra költöttek, nyaralások, gyakorlatilag háromszintes ház, minden szobába (kivéve az enyémbe) tv, két kocsi, három hűtő, évi minimum egy külföldi nyaralás..és hasonlóan álltunk mikor beütött a nagy 2008-as nagy válság. Én 2010ben érettségiztem, nagyon szar volt a helyzet itthon akkoriban, anyám meg már 17 éves koromtól mondogatta, hogy ő nem fog sem pénzelni, meg amúgy mégis meddig fogok itt lakni.

Bántalmazó szörnyeteg volt világ életében, fizikailag és mentálisan is, én középiskolásként kb soha sehova nem mehettem, míg a barátaim nyaralásokat szerveztek, lógtak nyaranta, szocializálódtak, volt gogy bezárt egész nyárra, elvitte a routert meg a tv távirányítót is, a két megállónyira lakó barátaimhoz nem mehettem, nem jöhettek át, mert csak. Már nagyon nehezen viseltem, mindig nyaralni velük KELLETT mennem, így is ha nem tetszett simán megvert, nevelőfaterom meg adta alá a lovat, erről két éve nevetgélve meséltek a karácsonyi vacsoránál. 19 éves koromra nem bírtam, egy nagyon jó barátom (mostsni legjobb barátom) szintén bántalmazó kapcsolatból költözött fel Pestre, nála kezdtem maradozni, amiért anyám még 20 éves koromban is vert volna :D Mert mit képzelek, meddig maradok, ő nem tart el, mikor meg leléptem meg a meló miatt nem is tudtam volna már hazajárni, teljesen kiakadt, minden szarnak elhordott, és dacára annak hogy tudta hogy nagyon keveset keresek rengeteg melóval, nekik meg anyagi gondjuk nem volt, soha egy büdös fillért nem volt hajandó adni, pedig sokszor akkor tudtunk kajálni, ha kivártuk hogy akciós legyen a zsemle estére..Illetve mivel legjobb barátom lány (volt, amúgy transz férfi, és nem az a hóbortból az vagyok féle), rögeszméje volt hogy leszbik vagyunk amit mindenkinek imádott mesélni, majd ad pénzt ha férfivel költözök össze (!).Aztán mikor legjobb barátom kapott egy lakást, oda is követtem, neki és a családjának (pedig ő sem semmik) többet köszönhetek mint annak a két nyomorultnak akik nem győzik öntömjénezni magukat hogy milyen szuperül neveltek fel.

32 évesen találkoztam barátommal, ő csapott le rám, ami azért vicces, mert tinédzserként egy társaságban mozogtunk, csak én a találkozók 95%-ra nem mehettem el, így esélyem sem volt esetleg kezdeményezni vagy ilyesmi. Lényeg, hogy kb soha semmit nem mondok el anyámnak, de elejtettem hogy kivennénk együtt albérletet. Na, itt fontos hogy öcsémék úgy döntöttek hogy lakást vesznek - öcsém mivel apjának dolgozik, biztosított a pénz és a helye, otthon lakik 29 évesen semmit nem kell fizetnie, barátnője milliós fizetéssel gazdag családi háttérrel ugyanez. Mi másfél éve ismertük egymást, és rohadtul nem tettem félre lakásra, barátom ugyanez, mert tudtuk hogy lakásra nekünk már sosem lesz pénzünk. Anyám felhívott, hogy amúgy van 30 millió amin ül és hát akkor odaadná, de csakis lakásra, semmi másra soha - mindezt akkor, mikor már dübörgött az otthonstart, naponta százezrekkel drágultak a lakások, és én évekig mondtam hogy vennék lakást persze, ha úgy lenne, anyám meg leszólta legjobb barátom lakását hogy hát ahol alá tudnak adni lakást....De ugye nem volt faszim, így nem voltam értékes, így ez a szörny várt, és rohadt biztos lehet benne bárki, hogy sosem adta volna oda.

Na, itt akkor lett volna/volt anyagi segítség (amúgy nem, de ez megint egy külön regény), de amúgy meg nem, és nem is nekem szólt - most akkor anyám a szent, aki a gyermekének mindent megad, vagy valóban szörnyeteg, mert hirtelen mikor remémy csillant hovy leszülök (sosem fogok) egy nagybetűs Férfinek, rögtön rohant hogy jajjj hát segít ő, csak hát ezt meg azt várja érte. :D És ez csak egy nagyon kis szelete a válogatott gusztustalanságainak..inkább támogatott volna érzelmileg, hagyott volna rendesen felnőni, megtapasztalni, nem vert volna, ne alázott volna mások előtt rendszeresen, ne nekem kellett volna 16 évesen beszélni vele arról hogy megcsalás vagy tudomén mi miatt váljanak-e, bevállalni minden verést hogy öcsémnek könnyebb legyen, közben kicsit felnevelni őt..Többet ért volna mint akár 100millió.