Érdekes módon kisgyerekként nem szerettem a sós-édes kombinációkat, főleg a gyümölcs+hús tűnt furának. Szerintem vagy az édes-savanyú kínai ragu hozott helyre, vagy az is lehet hogy az az ananászos pizza gyógyított ki belőle - ez utóbbit manapság sem szeretem, de már legalább ehetőnek tartom. Hanem a szezámmagos rántotthús barackbefőttel, az almás-sajtos csirke, vagy a sertéssült nem túl édes bogyós gyümis szósszal, hát... teljesen komyolyan, ősellenségeimből álmaim netovábbjává váltak.

Ha ezek nem vállalhatatlanok, akkor van még itt pár, ezek mindenkit kiborítottak akiknem említettem: lekváros-zsíros kenyér; káposztás tészta szigorúan kristálycukorral ÉS sok friss borssal; földimogyoróvajas-nutellás szendvics apróra vágott savanyú uborkával (vagy olívabogyóval - ehhez mondjuk évente egyszer ha van kedvem, de akkor nagyon).