Természetesen ahogy mások is írják, a saját bőrömön is érzem. Nagyjából most is megvagyunk anyagilag, de jelentősen több a grind ehhez.

Ami viszont nekem jobban szembejött:

Építőiparban dolgozom, szakkivitelezésben villamosmérnökként. Tehát mi nem megyünk a közbeszerzésekre, meg szerződünk építtetőkkel, hanem a generálkivitelezőkkel.

Az utóbbi 3 évben mintha Szomáliában élnénk. Alig van munka, minden projektre kb 10x annyi pályázó jut mint korábban. 2020 magasságában még válogattunk a munkák közül, nem vállaltuk el a problémásabbakat. Most már a problémásabbakért is versenyzünk, max 10%-os árrésekkel.

A generálkivitelezők akikkel dolgozunk, állításuk szerint önköltségi árakon vállalnak munkát, majd a munka végére némileg deficitre futnak, csak hogy ne kelljen becsukni a boltot. Azok a generálosok tudnak most megélni, ahol van másik láb, pl építőanyag kereskedelem, betongyártás stb. Így kicsit több a mozgástér.

Az építtetők, beruházók azt gondolják most, hogy nyeregben vannak, de ez a csóróság azt is eredményezi, hogy iszonyat módon ki van számolva minden: amit a generálkivitelező ki tud spórolni, azt ki fogja, egy műszaki ellenőr nem tud mindent kiszűrni.

Mi továbbra is igyekszük korrektül eljárni, és transzparensen kommunikálni, és emiatt nem nyerünk el sok munkát, mivel nem verjük át a megrendelőnket. Amikor van egy műszaki tartalom, tudjuk, hogy mit kell csinálni, de természetesen arra nincs pénz, ezért javaslunk alternatívát, egy alacsonyabb tartalmat, amit el is mondunk, hogy miből áll, majd nem kapjuk meg a munkát, mert egy másik kivitelező nem rágja a megrendelő szájába ezeket, hanem szimplán az olcsóbb megoldásokat szállítja olcsóbban, a drága megnevezéssel, miután mi felhívtuk a figyelmét, hogy annyi pénzért fizikailag képtelenség azt szállítani.

Rohadt egy világ lett ez.