két volt kollegámról tudnék mesélni (két különböző helyen), érthetetlen számomra, hogy miért nem rúgták ki őket...

első egy hipochonder nő, aki 1-3 hónapokra elment betegszabira, úgy, hogy miatta a maradék 2 munkatársa nem vehetett ki szabikat emiatt (call center), és azért tartott ilyen sokáig a gyógyulása, mert ő csak imádkozott otthon meg teázott. Azonkívül ha dolgozott is, rosszul, helyette javítottuk ki a rendszerben. Supervisornak többször szóltam, nem csináltak semmit vele. Bezzeg velem nem egyszer kekeckedtek, hogy miért állok fel annyiszor (óránként 6-10p össz) a géptől amikor vonalon kéne lennem...

a másik egy bipolar alkoholista, aki évek óta ott van a cégnél. Ha szarabb passzban volt, itta a piáit pszichogyógyszerre főnök előtt a nyílt irodatérben. Csapkodott, dobálta a cuccait. Meetingekben ordibált a kollegákkal. Ha jobb passzban volt, mindenkit ölelgetett és bájcsevelygett. Ha nagyon szar passzban volt, akkor eltűnt 2-3-4 napra(!!! igen, mindig hétköznap), senkinek sem szólt, a munkáját másokra passzolták le addigra, és amikor előkerült, mintha mi se történt volna, főnök mindent leigazolt neki, bevédte mindenhol (nem, semmilyen viszony nincs köztük, tényleg). Minden el volt nézve, miközben a csapat többi tagjánál a bejárást is mikromanagelték és fenyegetőzés volt, ha nem jársz be legalább heti 3x akkor HR ügy lesz belőle.... Többször próbáltam erről diszkréten beszélni a főnökeimmel, de folyamatosan védték, hogy jaj ő a szegény. Igen, én is sajnálom a problémáit, de mint munkatárs, pocsék. Amikor nekem voltak pánikrohamaim, meg olyan mélyen voltam derpesszióban, hogy majdnem megöltem magam, akkor is elvégeztem a munkámat és senki meg nem kérdezte, hogy jól vagyok-e... De nem csak én voltam így semmisnek nézve abban a csapatban.