Mi lehet a megoldás a reggeli csúcsforgalom enyhítésére?
Posted by StatementSlow6481@reddit | askhungary | View on Reddit | 194 comments
Viszonylag sokat ingázok a főváros és egy másik vármegyében lévő város között az M3-as autópályán busszal. Az már csak mellékes, hogy az autópálya nagy része 4. éve fel van túrva, de az M3-as bevezető szakaszán gyakorlatilag lehetetlen közlekedni, mert boldog-boldogtalan egyedül ül az autójában. Az utóbbi időben sokat lehetett olvasni arról, hogy sokan kiköltöztek az agglomerációba, aztán most ezek az emberek autóval járnak be dolgozni Budapestre, természetesen anyának, apának külön autó. Az M0/M3 csomóponttól bejutni a Laky Károly uszodáig 35 perc, és egy 7-8km-es szakaszról beszélünk. Mérhetetlenül dühös vagyok ezeken a reggeleken, és szívem szerint elvennék egy sávot az autósoktól a buszosok javára.
No-Check3471@reddit
A leállósáv használatának engedélyezése bizonyos időszakokban a buszoknak.
Futile-Clothes867@reddit
Reggel 5 percenként járó vonat/HÉV + q sok, ingyenes (vagy nagyon olcsó) P+R parkoló.
A kötött pálya önmagában azért nem elég, mert az agglomerációban eléggé rá vagy kényszerülve az autóra, hogy a házadtól eljuss valameddig. Ha ez a valameddig nem a belváros hanem egy P+R parkoló, akkor annyival csökken a város autóterheltsége. De ezt csak akkor fogják igénybe venni, ha:
1. megbízható, kb. mint egy metró
2. gyorsabb mint autóval (a teljes utazásra vetítve, tehát háztól a munkahelyig)
3. olcsóbb, de legalábbis nem drágább mint autóval.
Ha ezek teljesülnek, akkor fognak lemondani az emberek az autó kényelméről.
Ok-Inspector1771@reddit
A kényelemről nem mondanak le. Lehet fizetős kapuknál váratni őket, vagy rendszám szerint kitiltani őket . Például a páratlan rendszám és a páros felváltva kitiltva felezné a forgalmat.
Futile-Clothes867@reddit
Van az a pénz/időveszteség amiért lemondanak. Te is pont ezt írod: fizetős kapunál váratni őket. Drágább, de sokkal jobb megoldás tűnik nem kényszeríteni, hanem a tömegközlekedést olyanná fejleszteni, hogy megérje azzal járni.
Ok-Inspector1771@reddit
De épp azt mondom, hogy nem spórolásból autóznak. Kényelem és presztízs. Szabad száguldozás, saját tér, nagyobb ego, összeférhetetlenség, szebb öltözék viselése, vagy mindez együtt. Ezt nem tudod kiváltani még egy ingyenes tömegközlekedéssel sem háztól-házig. Ezért megoldás, ha hatóságilag tilos több járgánynak bemenni, mint amit elbír a város. Akkor vagy nem furikázik, vagy megerőlteti magát és mások mellé ül. Egyébként sohasem.
Futile-Clothes867@reddit
Nem hiszem, hogy a presztízs, saját tér, nagyobb ego stb. lenne a fő ok az autó mellett egy napi ingázásnál. A spórolás sem, a kényelemmel egyetértek, pontosabban ezek mindig több összetevősek.
Én autóval járok a munkahelyemre (heti kétszer), kb. ugyanannyi idő mint BKV-val, de tényleg kényelmesebb, plusz gyakran előfordul, hogy hazafelé még valami elintézek (bevásárlás stb.). Ha 30 perccel tovább tartana autóval, akkor valószínűleg mindig BKV-znék, ha 15 perccel tartana tovább az út autóval, akkor jó időben BKV, télen meg a nyári kánikulában autó. Vagyis: az időveszteség és a kényelem között kell választani és ez mindenkinek egyéni preferencia ill. egyéni időveszteség attól függően hogy honnan-hova megy.
Lehet hatóságilag tiltani, de attól nem lesz jobb a tömegközlekedőknek. Szerintem jobb lenne csinálni egy fasza tömegközlekedést, ami vonzó az autósoknak is és akkor sokan maguktól átülnek. A kényszerítéstől nem lesz jobb senkinek.
IcyPlantain8629@reddit
Egy bizonyos kor fölött az idő a legnagyobb luxus. Ha egyértelműen gyorsabb a tömegközlekedés, sokan átülnek. Persze a zsilipeles a legrosszabb, buszsáv, kötött pálya, jó menetrend a jó irány.
P+R szintén kell az állomások környékén.
Extension_Produce276@reddit
Amugy egyetertek veled, de pl a kelenfolni P+R-ig eljutni is katasztrofa (most azt hagyjuk is, hogy eleg nagy-e), jobb lenne az agglo vasutallomasai kore letrehozni parkolokat, hogy ott lehessen hagyni az autot es atszallni vonatra. Persze az emberek jo resze aki a dugoban ul nem azert teszi, mert nincs mas lehetosege, hanem kenyelmi okbol, igy szerintem szamottevo kulonbseget nem ernenk el, de mindenkepp illene legalabb a lehetoseget megadni, hogy valthassanak az autosok tomegkozre.
Futile-Clothes867@reddit
Ja, persze az alap, hogy nem a városban kell P+R-t csinálni, hanem még kint az agglomerációban. A valameddig eljutni alatt azt értettem, hogy a háztól a legközelebbi vasútállomásig, ami az agglomerációban simán lehet több kilométer.
És mindegyik P+R-nek baromi nagynak kell lennie, hogy biztos legyen hely reggel 9-kor is, nem csak fél 7-kor. Ha nem biztos, hogy lesz szabad hely, akkor sérül a megbízhatóság, nem fogják igénybe venni.
Extension_Produce276@reddit
Egyetertek. En attol felek, hogy a magyar emberek mindig olyanok lesznek, hogy “fujj tomegkozlekedes”, hisz latjuk, budapest belvarosaban is all a dugo, pedig jo a tomegkozlekedes. Pl a ferenc koruton a 4-6 kb percenkent jar reggel megis van, aki inkabb ul az autojaban, mert derogal neki felszallni a villamosra.
Futile-Clothes867@reddit
Ha majd Érdről autóval 1 óra alatt ér be és fizetnie kell egy 1000 forintos behajtási díjat, vonattal meg ugyanez 30 perc és a bérlet napra leosztva 500 Ft, akkor nagyon sokan át fognak ülni. Valószínűleg nem mindenki, ez mindig egy egyensúlyozás lesz, mert ha nagyon sokan vonatoznak, akkor meg autóval is jobban lehet menni, tehát lesz aki visszaül. Be fog állni egy jó egyensúly.
A Ferenc körút dolgot meg tegyük rendbe: fogalmad sincs, hogy honnan-hova mennek, milyen motivációi vannak az autóhasználatra. Pár hetente én is szoktam konkrétan a Ferenc körúton menni, olyankor XI. kerületből megyek a XVI.-ba, majd pár óra múlva Észak-Budára. Órákat spórolok az autóval, akkor is ha dugó van.
Smaragd512@reddit
Valójában az is szuboptimális, ideális esetben a települések a vasút köré épülnek jó buszos ráhordással.
assertive_eggplant@reddit
nem teljesen értek veled egyet.
(háttér: vidéken nőttem fel, seggemhez volt nőve az autó a szar tömegközlekedés miatt, majd irány a hungárián belülre)
a BKV megbízható. 10-15 perces időközökkel jár maximum reggelente a legritkább járat is. és jár, ritka a kimaradás.
soha nem lesz mindig minden körülmények között gyorsabb. ugyanis ha nem akar a nép tömegközlekedni, akkor rinyálni fog 10 perces sétán is, amivel elérné a legközelebbi megállót.
számoljuk már ki, mennyibe kerül ma autót venni és tartani Budapesten vagy az aggloban…
hülyének néznek a kollégák, mert nem vagyok hajlandó a 7:30as kezdés helyett 6:30ra járni dolgozni, hogy legyen melóban parkolóhelyem, hanem bringázom vagy buszozom. mert “ciki”. és lehet reggel amúgy 10 perccel hosszabb a busz mint a kocsi lenne, de a délutáni csúcsban +10-100 perc is előfordulhat. és sokkal kevesebb stressz ér, mintha vezetni kellene a sok reggeli nehezen kelő miatt… 💁🏼♀️
PathOfPurrrate@reddit
Normalis kotottpalyas elovarosi kozelekedes osszekotve metroval. Az pl segitene.
Tamas_F@reddit
Ez tök jól hangzik, akkor add el az ötleted azoknak, akik le nem cserélnék a 15 éves szarjukat, és inkább szívnak vele a dugóban.
Futile-Clothes867@reddit
A 15 éves szarjával gyorsabban és megbízhatóbban bejut a házától a munkahelyéig dugóval együtt.
Tamas_F@reddit
Ez nem feltétlen van így. De ha te ragaszkodsz a ladádhoz, akkor hajrá. Neked is jobb lesz ha kiürül a pálya, nem?
StarWarsKnitwear@reddit
Ja, hogy az autó márkájától függ, hogy szidunk-e valakit a dugóban?
Tamas_F@reddit
Felőlem vezethetsz szar audit is, nem számít.
mr_hiteles@reddit
Szóval nincs jogsid ezért komplexusaid vannak.
Tamas_F@reddit
Van jogsim, és egy 20ezer km-es autót vezetek épp.
StarWarsKnitwear@reddit
Ah, akkor azért vannak felsőbbrendűségi komplexusaid.
StarWarsKnitwear@reddit
Ja értem, akkor a korától függ. Ha 15 évesnél öregebb az autó, akkor köcsög minek ül benne ki se lehet rángatni belőle, ha meg fiatalabb kocsi, akkor tücsökciripelés.
_zso2@reddit
20 éves autók nem szarok. Nyilván lehet köztük szart is találni, de lehet 5 év alatt is szarrá használni egy járművet, sőt hamarabb is.
A 20 éves autók 95% már megfelelő technológiát tartalmaz, hogy ha a gazdája nem hanyagolja el, ma is megfelelő, jó minőségű jármű legyen.
A probléma nem a járművekkel van (mondom ezt úgy, hogy az enyém nagyon nem 20 éves szar). A probléma a mennyiségükkel van. Olyan szabályozás kellene, ami csak bizonyos feltételek megléte mellett engedi, hogy bárki járművet vegyen: pl megtiltani országosan a közúton való parkolást, csak kijelölt parkolóhelyen szabadna letenni az autót. Otthon is, nem állhatna meg a jóember a ház előtt, csak ha rendes parkolót engedélyez oda az önkormányzat. Még falun is.
Így csökkenne a járművek száma, nőne a belőlük beszedett adó, jobb utakat lehetne belőle csinálni. Kevesebb lenne az olyan háztartás, ahol egynél több autó van, az emberek rászoknának, hogy egy járművel többen utazzanak.
Ezzel párhuzamosan szignifikánsan több és jobb tömegközlekedés kellene.
És akkor ha nehezített pálya lenne gépkocsival járni, és egyszerűbb és jobb lenne a tömegközlekedés, kevesebb lenne a dugó is. Gyorsabban, olcsóbban lehetne eljutni Aból Bbe.
Mr_A_B_Ductor@reddit
Mondjuk ha a legtöbb dolog nem mániákusan BP belvárosába költözne be, irodák, satöbbi, valamint nem építenék tele Bp összes talpalattnyi zöldterületét vagy lakóparkkal vagy ipari parkkal, miközben a vidék meg le van rohasztva teljesen.. így nyilván beköltözik/bejár mindenki, akkor is ha nem szeretne.
Futile-Clothes867@reddit
A Yettelnek Törökbálinton van a központja. Nagyon-nagyon sokat kellene fizetniük, hogy én oda naponta kimenjek.
_zso2@reddit
Ezzel nem tudsz mit kezdeni. Ha elkezded "kívül" a belvároson létrehozni ugyanezeket a funkciókat ugyanúgy olyan lesz mire kész leszel, mintha belváros lenne - mert az üzletek, a kiszolgáló létesítmények mind az "új városközpont" köré szerveződnek.
Persze, oda is lehet majd metrót, villamost meg egyéb tömegközlekedéet szervezni (ahogy a jelenlegi belvárosban van), és jobb autós közlekedési infrát, de óhatatlanul előbb utóbb káosz lesz ott is, ha mindenki autóval megy.
Be kell látni, hogy nem lehet normális városközpontokat még mesterségesen se létrehozni, ha autós megközelítést akarsz preferálni, az ilyen városszervezés csak és kizárólag autók nélkül lesz bárhol és bárhogy élhető.
ZenHarcos@reddit
Tetszik ez a gondolat. Lépni nem lehet Zuglóban a parkoló autóktól, kéne valami megoldás.
Strange-Slice-6393@reddit
Es magyar vonatok mikor mennek annyival?
Majd akkor hozz fel ilyen erveket ha ezek tenyleg igy lesznek
Tamas_F@reddit
Írtam, hogy ideális körülmények között megoldható lenne városon kívül.
De mondom, a magyar átlagos 15 éves opelt vezetőket semmivel nem lehetne kirakni a szarjukból.
KinceZ@reddit
Ideális körülmények nem a valóságban vannak. Te a semmiről beszélsz.
Tamas_F@reddit
okés, sose volt még vonat, ami gyorsabban haladt volna, mint a forgalom. Igazad van.
Futile-Clothes867@reddit
Nem az a kérdés, hogy Érdtől a Déliig tud-e 200-al menni a vonat. Az a kérdés, hogy az emberünk Érd parkvárosból mennyi idő alatt jut el a Terézvárosban, Soroksáron vagy a Váci úton lévő munkahelyére. Ilyenkor sokkal többet számít az átszállások száma, hogy mivel tud menni (metró vs. busz) mint hogy Érdről 18 vagy 8 perc alatt ér be a városba. Az lenne a nagy menőség ha a metró kimenne Érdre, a ott felszáll az emberünk és leszáll a Blahán. Az lenne időben és kényelemben is versenyképes.
Binky_Rabinowitz@reddit
Az az ideális körülmény azt jelentené, hogy az összes vasúti vonalunkat át kellene építeni, kb a teljes magyar gdp értékében, mivel ugrana az összes mostani kiépítés, a szomszédos területeket kellene sok helyen kisajátítani, minden kereszteződés ugrana, helyettük aluljáró/felüljáró.
A 300km/h-s vasúti vonal beruházási költsége 5x-se a hazai maximális 160-asnak, illetve kb 10km az üzemi gyorsító / fékező távja a vonatnak. A mágnesvasúté kedvezőbb, de annak beruházási költsége már 10-15x-ös.
Strange-Slice-6393@reddit
Mondd hogy hol normalis itthon az elovarosi kozlekedes megbizhato kotottpalyas jarmuvekkel :)
gummib34rs@reddit
Vác irányából a vonat nem tökéletes, de elég jó. Arról nem tehet a vonat hogy minden héten elüt valakit és megáll.
Ok-Inspector1771@reddit
Talán ezért hülyeség a kötöttpályás. A busz ha el is üt, nem áll meg az élet.
Smaragd512@reddit
Vác felé a gödi vonal mintaszerű, csak nincs elég kapacitása. A veresi... na az kábé mizsei csak dróttal.
Strange-Slice-6393@reddit
Ja igen, a 100a is milyen jo vonal lenne ha nem halna le minden nap 10x
FovarosiBlog@reddit
Ellentétben a 15 éves autóval, ami minden nap megbízhatóan megy.
Strange-Slice-6393@reddit
Tobbszor mint a vonat
Klutzy_Advantage1179@reddit
Ossze se hasonlithato mennyivel szarabb, foleg pentek-vasarnap-hetfo. Illetve telen, tavasszal, nyaron es osszel.
Strange-Slice-6393@reddit
Tudom, 8 evig agglo ingazas pestre, egy jo masfel eve autozok inkabb es nem cserelnem vissza
Klutzy_Advantage1179@reddit
Reszvetem. En '21 ota ingazok Bp-kecskemet. Szerintem eveket vett el a varhato elettartamombol ez a szegyenjarat vaskereken.
StarWarsKnitwear@reddit
Ez most szarkazmus akart lenni? Igen, az autók általában megbízhatóan mennek minden nap.
ody42@reddit
A váci vonal tavalyelőtt a legtöbbet késő vonal volt. Szép emeletes vonatok vannak, dugig pakolva emberrel, szóval szerintem ennek ellenére rengetegen használják, de bőven van hová fejlődni még. Pl. szerintem gáz,hogy az 50 ezres Dunakesziről nincs zónázó járat, ami csak a Nyugatiban áll meg. 25 perc beérni,mert minden fűszállnál megáll a vonat, legalább óránként 1 lehetne,ami ennél gyorsabb...
PathOfPurrrate@reddit
A vonat nem, de a MAV az atjaro kialakitasokkal, igen. Mar ‘varom’ a Budapest Belgrad a dunaharaszti szakaszon a felszini atjarok miatt napi hanyas killstreaket fog tolni…….
Dependent_Fishing_28@reddit
S60-as vonal bőven vállalható
Lengthiness-Fuzzy@reddit
Ha lenne normalis elsoosztaly, akkor en pl szivesen adnam el a 10 eves automat. Anno azert vettem, mert nem eleg, hogy a mav az elsoosztalyu IC kocsi helyett egy legkondi nelkuli fost rakott, de amikor megreklamaltam, akkor visszairtak, hogy biztos szarul vettem a jegyet, ide meg ida kell kattintani. Fel ev utan kuldtek boritekban 500 forintos utalvanyt, azt is azert, mert irtam nekik, hogy nezzek meg milyen gyakran utaztam eddig vonattal, es figyeljek meg, hogy ezentul mennyi lesz.
mr_hiteles@reddit
Szerinted jó kedvükből ülnek ott? Sokaknak az autó munkaeszköz.
austurist@reddit
Az autós közlekedés adóztatása (igen, még az eddiginél is jobban) is megoldás lehet. Dánia a példa.
Lazyboi686@reddit
Bárcsak 15 éves lenne
bacondesign@reddit
Plusz dugódíj, kevesebb parkolóhely, rakpart végleges beszántása, közparkká alakítása, elérhető árú, támogatott társasházak építése. Aki agglomerációba költözik, majd autóval jár a városba dolgozni, az bassza meg, hogy pusztán önös érdekből (ami nem mellesleg egy téveszme, hogy majd ott nyugi, kert, csill lesz) rontanak mindenki más életén.
Kmyre5@reddit
Több lakás építése Budapest belterületén, ahol már létezik jó közösségi közlekedés.
ConvictedHobo@reddit
Kötöttpályás opciók bővítése. Egy vonaton elfér vagy egy kilométernyi autósor. Vagyis az emberek, akik okoznák
Igazából valószínűleg több is
Ok-Inspector1771@reddit
Amíg át nem sétál a vonat előtt egy gondtalan tinédzser. Mert a gázolás leállítja az egész kötöttpályát. Sajnos a busz még mindig jobb, mert a többi busz kikerüli a gázolást.
Justaboi14@reddit
Elsősorban a legnagyobb probléma az, hogy rengetegen költöznek ki az agglomerációba. A kiköltözés mögötti okokat kell megvizsgálni, amiből az látszik, hogy
Lehet, és kell is a kötöttpályás közlekedést fejleszteni, de először a várost kéne egy olyan élhető hellyé tenni, hogy az agglomeráció helyett a városban alapítsanak családot.
Ok-Inspector1771@reddit
Én pont egy zöldövezeti budai környéken nőttem föl. A hülye Vitézi ideépített nekünk a park helyére egy négysávos teherpályaudvart a lakóövezetbe. Madárcsicsergés és babakocsi helyett a vonatok szállítják az akkumlátort a 10 méteres betonfalak között. Na, ezt tudom várni a Vitézitől a jövőben. A várost egy vonatpályaudvarrá teszi. Az élhető környékeket meg fölszámolja a sok vonat.
Sufficient-Cut-9998@reddit
Az agglóból mindig szopás volt bejárni Pestre, csak sokan romantizálják, mert a pénzthiányt bevallani cikibb. A visszaköltözés nem opció?
LittleB1g@reddit
Vagy nem akar mindenki a retekben élni, hangszennyezéssel ébredni….
Wide_Reference5819@reddit
Budapest nem csak a belvárosból és a forgalmas csomópontokból áll. Elég nagy része kertvárosias amiknek nagyon jó összeköttetése van a belvárossal. Autó a mindennapokban szinte nem is kell.
Isendel55@reddit
Szerintem ez erősen függ attól, merre mennél. Egy külső kerületi kertvárosból, egy másik külső kerületbe átmenni, sokkal gyorsabb kocsival, sok esetben.
Ok-Inspector1771@reddit
Budapest egy nagy falu. Még a belvárosban is vannak kertesházas övezetek ősfás kertekkel. Retek is van, ha azt szereted, vagy ha nem tudod a jobbat megfizetni. Csak keresni kell.
Tasty-Ad1449@reddit
ouch. koszi de nem akarok pesten elni, viszont inkabb feljarok heti 1x oda hogy joval tobbet keressek (annó +50%ert valtottam pestre), bar nem vagyok raszorulva anyagilag. de ezt te ugysem hiszed el mert szerinted mindenki a retkes hugyos zsufolt pesten akar élni.
zhkp28@reddit
Hát, akkor ez a dugóban üléssel jár. Az nem megy, hogy kellenek a nagyváros előnyei, de a hátrányait meg nem akarod elfogadni.
gyulolokmindenkit@reddit
Autopalyan buszsav? Lol
A megoldas az, hogy nem masik varmegyeben elsz.
StatementSlow6481@reddit (OP)
Nyilván nem autópályán, hanem városon belül. Nem élhet mindenki pesten :)
gyulolokmindenkit@reddit
Senki sem kotelez, hogy Bp-en dolgozz. Vagy mi az elkepzeles? A tobbi ingazot szopassuk tovig, mert te nagyon, nagyon durcis vagy reggelente?
Any_Ad_8776@reddit
Mondjuk en pestikent az osszes ingazot szopatnam minek koltoztek ki.
SCUDDEESCOPE@reddit
Én meg az összes pestit szopatnám, mert minek költöztek oda?
Any_Ad_8776@reddit
De a pesti nem megy mondjuk Monorra dugot csinalni vagy Veresegyhazra. Az lenne az igazsagos, hogy sok idiota itt pofekkel estenkent meg hetvegen mi is kimennenk es ott pufekelnek a lakoovezetben.
Ok-Inspector1771@reddit
Nem csak idejárnak pöfékelni, hanem még szarozzák is a várost, hogy sok benne a pöfékelő. A leghülyébbek azok, akik a budapestieknek tiltanák meg az autót, akik csak néhanap használják. A nyomi falusi meg még versenyezhet is az utainkon. Fizetőkapukat nekik.
Tradizar@reddit
az igazságos az lenne, ha lehetne pénzt kérni a behajtásért. Hogy ha már valaki odamegy tönkretenni életeket, akkor fizessen.
ZenHarcos@reddit
És aki generációk óta itt lakik, az maradhat? Imádom ezt a várost, biztos nem megyek máshova.
SCUDDEESCOPE@reddit
A pestiek maximum Budára költözhetnek és fordítva.
Ok-Inspector1771@reddit
Nem is lenne máshoz kedvük. Aki már beleszületett a jóba, az legfeljebb még nagyobb városba költözik. Sohasem a sárfészekbe.
gyulolokmindenkit@reddit
Spirit animal
Tradizar@reddit
az elképzelés az az, hogy hogy van buszonként, 1 jármúben 50 ember, és van 30 jármúben átlagosan 1,2-1,4 ember. És ijenkor az 1 járművet támogatjuk, mert hatékonyabban mozgat embereket.
gyulolokmindenkit@reddit
Csak azt elfelejted, hogy a 30 jarmuben 1,2-1,4 ember nem az egyeduli akik beszopjak a buszsavval, hanem a mogottuk levo egesz forgalom is, ami lesz mar vagy 500+ ember is.
ilyenkor pedig ly.
zhkp28@reddit
Tökmindegy. Egyrészt hibás az érv, mert nem egy busz vam az autópályán, hanem mondjuk 20.
Másrészt arra az amcsikon kívül mindenki rájött, hogy nem az a megoldás, hogy az autós infrastruktúrát bővítjük, hanem az, hogy csinálunk egy fasza tömközt, aztán átpakoljuk rá az embereket.
Smaragd512@reddit
Az amcsiknak egy része már rájött.
Tradizar@reddit
nyílván buszból is csak 1 db van az egész pályán. Ezért az 1 db buszt kell hasonlítani az összes autóval ami éppen forgalomban van a földön.
gyulolokmindenkit@reddit
Tavolsagi buszok biztos egymas utan sorakoznak, igazad van. Az 500 kocsi pedig nem hogy alabecsult szam, hanem az osszes forgalomban levo auto a foldon.
Nem is tudom minek vitatkozom valakivel, aki az ilyenkor szot se tudja helyesen leirni lol
Tradizar@reddit
Elnézést, de tartalmilag is tudsz valamit mondani, vagy az egy darab helyesírási hibámon rágódsz még napokig, miközben te meg nem használsz ékezeteket.
Amúgy nem is értem miért vitatkozunk érzelmi alapon, amikor vannak statisztikák:
M3 budapesti szakaszán 2022-ben (legfrissebb elérhető statisztika) 100ezer jármű / nap áthaladó forgalom volt. Ennek nincs további bontása, hogy típusonként mennyi, viszont nagy átlagban 90% személygépjármű, 2% busz, a maradék kamion szokott lenni autópályán, /napi bontásra. Tehát 90ezer autó, és 2ezer busz átmenő forgalom.
Autó esetében: 1,2 - 1,4 átlagos utasszám (csúcsidőben, tehát ingázók között, ami a dugó nagy részét adja ez a szám inkább 1,1-1,2) Buszoknál: 40-70 fő / jármű
Napi ember szám: Autó: 108000 (1,2 fő / autóval számolva) busz: 100000 (50 fő / busszal számolva)
De megnézhetjük úgy is, hogy mekkora helyet foglalsz el 40 emberenként:
34 autóval viszel el 40 embert (szintén az 1,2 fővel számolva), a totalcar másfél évvel ezelőtti cikke szerint 2023-ban európában az átlagos autó hossza 4536 mm. Tehát összessen 154 méter (Ha összeérnek az autók). Egy busz kell a 40 emberhez, aminek hossza kb 12 méter.
Ha szeretnénk valami követési távolságot is figyelembe venni: Kb 2 másodpercet javasolnak követési távolságra, de itt mindenki profi sofőr, szóval nézzünk 1,5 másodpercet. Dugó van, gyorsan se lehet menni, 70 km/h. Ez 29 méter útfelületet jelent minden jármű között.
Autók esetén: 1140 méter
Busznál: (nagyobb a féktáv, kerekítsük fel a követési távolságot 50 méterre), 72 méter.
Értem én azt, hogy egy buszsáv baromi igazságtalannak érződik, de valójában miért is az? A személyautóval közlekedők kiteszik az útfelület igen jelentős részét, és közben nem szállítanak arányaiban még megközelítve se annyi embert.
Famous-Response-4857@reddit
8.24-kor azért akad bőven busz...és ez már nem a csúcs....
gyulolokmindenkit@reddit
Ez gyors ranezesre 12 busz. Vegyuk alapul, amit a masik kommentelo mondott, hogy 30-an ulnek mindegyiken. Ez 360 ember.
Most nezd meg mekkora utszakaszt jeloltel ki es azon szerinted hany autoban ulo ember lehet epp.
Tekintve, hogy 7km-es szakaszt jeloltel ki kb, ez 2000-3000 kocsi is lehet.
StatementSlow6481@reddit (OP)
Látom magadra vetted a leírtakat, nem vitaindítónak szántam :D
gyulolokmindenkit@reddit
En Bp-en elek, szoval egyaltalan nem vettem magamra. Csak nevetseges ez a mentalitas.
bacondesign@reddit
Amúgy meg miért ne lehetne ott is buszsáv? Amíg nincs vasúti alternatíva, miért érdemli meg az autós, hogy kurvasok KÖZ és EU-s pénzből megépült autópályán ő meresztheti a seggét a dugóban mert neki az JÁR, míg mondjuk az azonos helyen lényegesen több embert mozgató busz meg rohadjon meg, ahelyett, hogy priorizálva sokkal hatékonyabban működhessen, ami az egész társadalomnak jobb lenne. Egyébként elárulom, hogy pl M1-M7 bevezetőn dugóban a busz használhatja a leálló sávot kvázi buszsávként. Innen már nem egy nagyon elrugaszkodott dolog, hogy ez még tovább legyen kiterjesztve egy rendes sávra.
Krono_gabor@reddit
Ezeket amúgy HOV sávoknak hívják és pár országban ez működik. Amúgy meg miért ne lakhatna bárki másik megyében? OP szerintem elfogadja a mostani helyzetet, csak megoldást keresne hosszútávra, mert az egyedül autóban ülök tényleg problémásak (ennek a problémának néha én is része vagyok)
Plusz értelmes kötött pályás közlekedéssel kurva gyorsan lehet ám 200km ről is bejutni!
Smaragd512@reddit
A HOV az nem buszsáv, hanem az a sáv, ahol az 1 embernél több embert szállító járművek mehetnek, de ezt gyakran megszegik.
Krono_gabor@reddit
Nem is mondtam, hogy buszsáv, bocsi ha félreérthető voltam, de a busz is közlekedhet benne, definíciód alapján is. Nyilván a hülyékkel nem nagyon lehet mit kezdeni.
gyulolokmindenkit@reddit
Felolem ott el, ahol akar, nem ezzel van a bajom.
Hanem hogy a tobbi ingazo is szopja a faszt, senkit nem erdekel, hogy o durcis reggelente emiatt. Egyebekben senki sem kotelezi, hogy Bp-en dolgozzon.
Tradizar@reddit
az amúgy megvan, hogy a dugók azok nem csak úgy vannak? Mármint olyan nincs, hogy "körülöttem dugó van", mert olyankor részese vagy a dugónak
ohdetta@reddit
A tömegközlekedés fejlesztése a megoldás. Ha lenne vonat, azzal mennék. De így én is egyedül ülök az autómban, mert 3+ óra lenne a munkahelyemre jutni, plusz még majd 1 óra gyalog a buszmegállótól. Autóval meg 20p, dugóval 45. Attól, hogy az ingázókat fikázzuk nem lesz nekik se jobb. (Egy, az egyik agglomerációs városból a másikba ingázó, de ugyanarra kell mennem, mint aki Pestre megy szóval szívás.)
Kobakocka@reddit
Az M1-M7 bevezetőn a leállósáv buszsáv lesz csúcsidőben, szóval nem lehetetlen. Csak ugye az M3-on a Szentmihályitól befele nincs leállósáv.
Famous-Response-4857@reddit
A kies Salgótarján és a reggeli csúcsban Pestre tartó buszok...Pesten belül van ritkábban közlekedő
Clever-Bot-999@reddit
A budaörsi M0/M7 bevezetőn a buszok a leálló sávot használják erre a célra már évek óta, szerintem zseniális megoldás.
No_Wing_4665@reddit
Update: megyében
speede84@reddit
Absolutbence@reddit
Mondok egy komolyat. Egy irodával se több Budapestre, HO ahol lehet. Kész. Senki sem jókedvében szopja végig reggel a dugót, hanem mert mindenhol 8-ra kell menni. Egy irodaházat àttennének máshova, rögtön ~400 ember kiesne a reggeli szopásból
chickenfogo@reddit
A tinédzserek kezdjék később az iskolát. Rövid távon ezt kellene meglépni annál is inkább mert a tudományos bizonyítékok egyértelműen állítják, hogy a tiniknek egészségesebb lenne később kelni.
A kutatások szerint a későbbi kezdés növeli az alvásidőt, javítja a figyelmet, a tanulmányi eredményeket, csökkenti a késések, a hiányzások és a depresszív tüneteket előfordulását.
Traditional_Ad7109@reddit
Tömeg közlekedés….
Direct-Map1553@reddit
Kötöttpálya. Keresd meg, hogy tudsz vonattal menni, annak nincs dugó.
Amúgy a világon minden nagyvárosban dugó van reggel, ez nem magyar/budapesti jelenség. Nem tudsz vele mit csinálni, alkalmazkodj. A bp. elővárosi vonatközlekedés a legtöbb irányból túlzás nélkül tök jó amúgy.
Smaragd512@reddit
Kőbánya kispest, Rákosrendező entered the chat
Direct-Map1553@reddit
Rákosrendezőn egymást érik a vonatok, modern tiszta kényelmes járművek. Igen az állomás szar, de nagyon kevesen szállnak ott le, ha a 70-es vonalról jössz (de kis kompromisszummal a 71-esről is) teljesen jó alternatíva a Nyugatiba bejutni, sokkal jobb, mint beállni az M3-ason a busszal a dugóba.
KöKi ugyanez, szar állomás, nagyon nagy forgalommal, ha Ceglédről jössz a belvárosba, ne nézz ki az ablakon, úgyis a telefonját nyomkodja mindenki. A vonatok jók, elég gyakran járnak.
BobTheOneAndMighty@reddit
Egyáltalán nem azt kellene elérni hogy mindenki minél gyorsabban be tudjon ingázni Budapestre a 40-50km-re lévő településekről, hanem a cégek/munkahelyek egy részét el kellene vinni Budapestről a megyeszékhelyekre, hogy ne kelljen mindenhonnan ide költözni a munkalehetőségek hiánya miatt
Smaragd512@reddit
Vácon pl pár éve bezárt a szervergyár
LordBelaTheCat@reddit
vonathálózat fejlesztése a megoldás, csak ugye az nem rövidtávú fejlesztés
max amit te jelenleg tenni tudsz, hogy közelebb költözöl pesthez
Borago70@reddit
Az elmúlt húsz éves ingázásom alatt nem lett sűrűbb a csúcsidőben a vonatindulás, sőt… a menetidő nem lett jobb, a vonatok többet késnek. ( Pest mellett lakom, Hatvani vonal) Viszont kényelmesebb, halkabb vonatok járnak. )
LordBelaTheCat@reddit
mert az elmúlt 20 évben telibe fosta a kormány a mávot lol, talán most lehet fejlődés
Smaragd512@reddit
Van az 40
Appropriate-Cap3160@reddit
a most az a vasút esetében kb. újabb 20 év
ExorChrist7@reddit
A hatvani vonatok alapkésése három perc, ezt tavalyelőtt kifigyeltem, de ez az alap, erre azért rá szokott még jönni valamennyi 😅 és az összes buszt a vonatokhoz igazították, amit a vonat miatt lekésel, ha át merészelnél szállni.
Ok_Nose6847@reddit
ott a hálózat csak az egyik probléma szerintem... Nem akarok megsérteni senkit, de az emberek a vonaton gyakran nem túl ápoltak, emiatt valakinek nem éri meg közéjük ülni, illetve az emberek viselkedése sem mindig kulturált a vonaton a Budapestre érkező vonalak többségén.
ConvictedHobo@reddit
Vegyél IC jegyet
LordBelaTheCat@reddit
bár kelet magyarországról nem tudok nyilatkozni, de heti szinten megyek győrből pestre vonattal és nincs probléma az emberek ápoltságával
playfunplay@reddit
A megoldást Vitézy már vagy 50ezer riportban elmondta. Hallgass meg közülük egyet. Most, hogy miniszter lesz reméljük lépünk is egyet a jobb irányba ezügyben.
ElmeEmber@reddit
Home office 2-3 nap bevezetése. Rengeteg problémát megoldana, pl helyben többet fogyasztanának az emberek, nem szállnának el a budapest és agglo árak, nem szopatnáka vidékiaket enyire, nem lenne akkor dugó stb. De nem sikerül megugrani valamiért.
Educational-Owl-7753@reddit
pedig sok helyen éppen inkább a homeoffice teljes megszüntetését nyomják...nem is értem. Nekem nincs, és nem is hiányzik, de amíg nem élnek vissza vele, addig miért ne lehetne megtartani?
Excellent-Dish5227@reddit
A Vitézy! És a kötött pályás közlekedés turbózása. Pl Bécsbe a határ menténről senki nem kocsival jár be dolgozni, mert hiába van autópálya a zónázó 30 perccel gyorsabban és oda. Letesz a hauptbahnhofon és onnan elnyeli a tömegközlekedés a tömeget. Na itthon ugyanez nem működik, mert lassú a vonat szar, nincs elég és ezért hely sincs soha. Amúgy dugó mindig lesz csúcs időben már csak azért is, mert van pár vaskalapos "én mással egy légtérben?" Autós illetve az utána el kell még ugranom bevásárolni vagy valahova és akkor azzal megyek.
Lazyboi686@reddit
Vitézy elkezdi lerakni a sineket kesztyű nékül
Excellent-Dish5227@reddit
Miközben telefonál az eus pénzekért, némi szervével meg rajzolja budapesti fonódó villamost!
postmath_@reddit
Az ultimate megoldás az hogy ne egyetlen városban legyen minden rohadt munkahely ebben a szerencsétlen országban. Ez a megoldás.
Difficult-Guess-6602@reddit
A repülés megoldás lehet. Helikopterrel szinte mindig jól lehet haladni, csak az F1 verseny hétvégéjén van némi torlódás.
Sotyka94@reddit
Bringás infrastruktúra ami nem csak a belső 3 kerületet érinti, hanem a város határáig, akár aggloban FOLYAMATOS bringaúton el lehet jutni a belvárosba, vácira.
Kitolt kötött pályás vonalak, főleg metró. Azok végékre SOKKAL több P+R kellene, mert a jelenleg legnagyobb (Köki P+R) is rendszerint fullon van már a csúcsidő felére.
Ideiglenesen, vagy ott ahol valami miatt nem lehet kötött pályásokat rakni, dedikált buszsávok, pláne olyan szakaszon ahol nagy a forgalom és gyakran jár a busz.
Kisebb prioritás, mert ez nem csökkentené a tényleges autós forgalmat, de segitene picit eloszlatni, ha NEM Budapesten és a sűrűn lakott részen, hanem pont azt elekerülő részeken lennének úthálózat fejlesztések. PL teljes M0 gyűrű hiánya nagyon látszik, nem csak lokálisan, hanem egész Buda forgalmát segíteni tudná pl a csúcsban.
De a probléma egyik alapja az hogy a fiatal és dolgozó korúak egyszerűen kioszorultak Budapestről. Legtöbb 20-30 de még akár 40-50 évesnek sincs pénze rendes ingatlant venni Budapest belsőbb részein. Vagyis hova költözik? Peremre, vidékre, aggloba. Budapest lakossága konkrétan csökken még Pest megyéé drasztikusan nő elmúlt években. Minden belvárosból kiköltözött ember egy plusz kocsit jelent. Én is ha 20 perc sétára vagy 15 perc bkk-ra vagy 10 perc bringára laknék a munkától (ami ha irodai munkád van budapesten 80% hogy a Vácin van), akkor szinte sosem mennék kocsival, sőt lehet nem is lenne. Mint ahogy nem is volt vagy amég bent laktam belvárosban elég sokáig. Azóta van, hogy aggloba kényszerültünk árak miatt.
de_cs_bacsi@reddit
Normális, széles parkolóhelyekkel rendelkező P+R az agglóban.
Én pl. mennék vonattal/busszal, de nem fogom a kocsimat a vasútnál levő parkolóban hagyni, ahol a kisgyerekes anyuka zokszó nélkül bassza rá az ajtót a kocsimra. Velem nem történt meg -és nem is fog-, de rengetegen panaszkodnak a helyi csoportban. Talán ha nem a létező legkisebb autókra, csisszesen méreteznék a parkolóhelyeket, többen mernék letenni az autójukat, tömegközlekedésre váltva.
Hozzáteszem, heti 1x kell bejárnom, amúgy HO (IT), ha többet kellene, valószínű így is valami félreeső helyen megpróbálnám letenni az autót és vonatozni, de 2026-ban nem földöntúli elvárás az olyan méretű parkoló, ahol nem veri szét a szomszéd ajtónyitása az autót, főleg, mikor a tíz/százmilliárd értékű lakóparkok itt is gombamód szaporodnak.
Mr_A_B_Ductor@reddit
Ragebait post.
Mindenki más dögöljön meg csak hogy te buszozgathass?
StatementSlow6481@reddit (OP)
😳
KitchenCattle2799@reddit
Kevesebb auto vagy 20 savos autopalyak
Kobakocka@reddit
Rövidtávon buszsáv. Vagy az M3-ason, vagy mellette egy kisutcában, ahol minden átmenő forgalom ki van tiltva. Pár sorompóval meg lehet oldani.
Hosszabb távon meg a vasút fejlesztése. Új szerelvények, 3. vágány Rákosligettől befele.
Tocoror0@reddit
Napalm
guyfromthe80s@reddit
Régen Siófokról a 13 kerben levő irodánk 1:15 percre volt. Karigeri buszsávjai hatására (Hegyalja) ez 1:40 perc lett, amíg jól telefüstölöm a várost és elpazarolom az időmet. Néztem a P+R-t metróval, de nem alkalmas ennek a kiváltására. Szerintem nem buszsáv kell, hanem kötött pályás megoldás, lehetőleg föld alatt, mint más modern városokban.
Extension_Produce276@reddit
Sajnalom, hogy neked nott a menetidod a hegyalja buszsav miatt, annak a tobbszaz embernek, aki ott kozlekedik busszal reggelente, annak meg ugyanennyit csokkent, ezt ne felejtsd ki.
guyfromthe80s@reddit
Örülök, hogy felhoztad ezt az érvet - akkor nézzük csak, hogy amiatt a húszpercenként elvitt 50 embernek az érdekében ott áll egy üres sáv, ami olyan torlódást okoz, hogy beleszorulnak a BAH csomóponton átigyekvő buszok is. Azaz, az optimálisan 5-10 percenként elhaladó járatokból 20-30 percesek lesznek, és csak egyes szakaszokat tudnak gyorsabban lehozni, a teljes utat nem. A megoldás az, hogy busz helyett kötött pályán tudjon menni 5 percenként 300 ember.
Sokat járom a világot, egyértelműen ez a jó megoldás, Kínában már csúcsra járatták. Ott leszállok a reptéren, 5 percenként járó metróval bárhova eljutok, a távolsági vonat meg 300-400 km/h-val visz el olyan távolságokra, ami miatt itthon már fapados repülőt választanánk.
Extension_Produce276@reddit
Nem 20 percenkent visz 50 embert. 4 kulonbozo jarat jar a Hegyaljan (110, 112, 108E, 8E). Csatolom a menetrendet:
Extension_Produce276@reddit
Nem 20 percenkent visz 50 embert. 4 kulonbozo jarat jar a Hegyaljan (110, 112, 108E, 8E). Csatolom a menetrendet:
Tradizar@reddit
és ha azt nézed, hogy a városon belül eltöltött átlagos közlekedési idő hogyan változott?
guyfromthe80s@reddit
Siófok-Budapest 40 perc, Budapest 60 perc. Régen ez 35 volt.
Tradizar@reddit
Ez nem a kérdésre a válasz. Az átlagos menetidőbe nem csak te tartozol bele, hanem a másik 1 millió ember is, aki közlekedik.
guyfromthe80s@reddit
A te kérdésedre nem ez a válasz? WTF? A másik 1 millió ember is ott szopik, előttem vagy épp utánam a sorban. Igen, a buszok is, mivel csak bizonyos szakaszokon tudnak előzni a buszsávban, ahol ez megszakad, ott ők is várnak.
SCUDDEESCOPE@reddit
Karigerinek nem a siófokiak a prioritás.
guyfromthe80s@reddit
Akkor szívja a kipufogógázomat a biciklijéről a barom.
SZZSDrakulina@reddit
Van egy jó pár rossz közlekedéstechnikai döntés. Pl. a Könyves Kálmán körútról néhány évvel ezelőttig 2 sávból lehetett kanyarodni a Gyáli útra. Lecsökkentették 1 sávra. Csak ez szerintem 5-10 perccel meghosszabbítja a menetidőt csúcsforgalomban.
Az EU már legalább a 2000-es évek óta próbálja a vasútra (kötöttpályára) terelni a közlekedést. Sajnos nem túl sikeresen, pedig sokkal hatékonyabb formája az elektromos közlekedésnek.
ZoldPaprika12@reddit
Szerintem a normális távmunka lehetősége is tudna enyhíteni a dugókon.
Maleficent-World-568@reddit
A gyereket akkor is kocsival fogja iskolába vinni, majd hazatér dolgozni.
Sir-Tiburtius@reddit
Ezt a részét amúgy rohadtul nem értem. Valószínű én vagyok a rohadt boomer, de én 7 éves koromtól busszal jártam egyedül/barátokkal minden reggel a suliba. Egy évben talán párszor ha elvitt fater kocsival.
Most meg az a trend, hogy az iskolások jelentős részét vinni kell. Miért?
tuskolady@reddit
7-8 éves gyerekeknél ez még oké, de ma már a középiskolásokat is a szülők fuvarozzák. Gimi mellett lakom, 7 és 8 között gyakorlatilag járhatatlan a környék, mert a 14-18 éves kamaszokat hozzák autóval, érthetetlen.
Forward_Mushroom_844@reddit
Ugyanez van nálunk is. A suli előtt van egy buszmegálló kb 50 méterre. Buszöböl nincs, úgyhogy a reggeli forgalomban kb lehetetlen előzni. És basszus állunk a busz mögött, várjuk az utascserét és ki nem rakná ott a gimis gyerekét, hanem elindulunk, megyünk kb 5 másodpercet és megáll pont a suli előtt nehogy 3 méternél többet kelljen sétálni a gyereknek 😑😑
Menyet@reddit
Igen, de óvodához, alsós iskolához általában nem kell agglomerációból Budapestre menni mert az pont van helyben.
Maleficent-World-568@reddit
Nem kell, de ha váráson beül nincs 1km-en belül az óvoda, bölcsöde, akkor már indítja is az autót, és azzal ugyan úgy ott fognak állni a dugóban. Cserébe spórolt vagy fél órát.
Intrepid4444444@reddit
Szkúlbasz (na nem úgy, kedves fideszesek)
Panophobia_senpai@reddit
Standard_Example2392@reddit
Én lennék az első aki átülne a metróra ha kész lenne a kb 20 éve ígérgetett m2 hosszabbítás Gödöllőig. De amíg kocsival 30 perc tömeggel másfél óra / irány... ülök a kocsiba. Pedig a xiii-ban dolgozom nem valami eldugott helyen, konkrétan egy m3 megállótól 2 percre gyalog.
Én azzal hackelem meg a rendszert, hogy fél6-kor indulok, ilyenkör könnyen 20 perc alatt beérek, edzek egy órát, fürdök, és fél8-kor leülök dolgozni, minden irodai napon. Így hazafelé is még a legnagyobb dugó előtt el tudok indulni haza. Nem mondom, hogy ez megoldás mindenki életére, de amíg nincs VALÓS tömegközlekedési alternatíva addig mindenki ülni fog a dugóba, mert még így is gyorsabb, sokkal.
fuckcarsHungary@reddit
Dugódíj bevezetése például nagyon kéne már.
BearBathTune@reddit
Használatarányos útdíj a bevezetőkre, vagy budapesti behajtási díj.
A kelenföldi P+R-ben bevezettek egy minimális díjat, és a korábban hajnalban is tele lévő parkolóban mindig van hely.
Londonban a behajtási díj bevezetése után saját számolásom szerint - a belvárosban már csak minden 5. autó személyautó (a többi maradt: taxik, buszok, szállítók...).
Stockholmban a behajtási díj bevezetése után a tömegközlekedési vállalatnak el kellett adnia a buszokat, mert a forgalom annyira csökkent, hogy a korábbinál kevesebb busszal is el tudták szállítani a több utast.
Az emberek egy része egy százast se fizet pluszba, inkább megy tömegközlekedéssel. Ha a bevezetőkön napi 2-300 forintos díjat kellene fizetni, - becslésem szerint - a forgalom harmada eltűnne.
Van megoldás, ami mindenkinek jó lenne, csak az "autós lobbi" (az Autóklub megélhetési érdekképviselete) mindig mindennek keresztbe fekszik.
Confectioner-426@reddit
HO széles körül engedélyezése, ha kell állami szabályozás és engedélyezés, a cégvezetők feje felett.
Tömegközlekedés fejlesztése már annyira üres lózung, hogy nagyon, más kérdés hogy azt sem biztos hogy van hová az agglóban, hiszen hiába lesz több busz (30+ évesek járnak, szép fekete füstcsík jelzi az útjukat), ha apa inkább saját vagy céges suv-al jár, mert nem akar mondjuk öltönyben felülni a retekbe.
A másik hogy budapest alapjaiban lett elb*szva az elmúlt 40 évben. A gengszterváltás után a népnek derogált a panel, így inkább kimennek az agglóba és építenek egy 120 négyzetméteres kertes házat és majd ingáznak tömegközlekedéssel. Igen ám, de közben a közlekedés leépült, 15 perces várakozás megnőtt 20-25-30-35 percekre, közben meg apuci-anyuci már tudott vásárolni autót, és rászoktak a kényelmére.
Mindeközben mára a panel ára is olyan szintre felment, hogy már pályakezdő/családalapítás előtti egyének sem engedhetik meg maguknak, csak ha még kijjebb mennek az aggloba. Kintebb meg mára annyira hulladék lett a közlekedés hogy autó nélkül kb esélytelen bejutni a munkahelyre bp-re időben.
Emellett pár éve trendi lett hogy a 120 négyzetméteres családi házakat / kádárkockákat elbontják és a helyükre ugyanarra az egy telekre felhúznak 2-3-4 100+ négyzetméteres házat, és persze mindegyiket akik megveszik azok hozzák a +2 autójukat.
Ezek miatt 20 éve is ha reggel mentél befelé, 06:00-kor a menetidőd 30 perc volt, 06:05kor, már 42 perc, 06:10kor már 01:10...és ez mára csak rosszabb lett.
Buszsáv ezen nem segít.
kormanytisztviselo@reddit
Érdekel ehhez hogyan áll majd hozzá az új kormány. A mostani ahol csak lehet tiltotta a fővajda vejének irodaházai miatt - persze a vezetők basztak bejárni, viszont most, hogy 12-e után más szelek fújnak, már szorgosak látok bent nyüzsögni minden főfasszopót.
Confectioner-426@reddit
A vezetők 20 éve azt csinálnak amit akarnak. Ha akarnak bemennek ha akarnak akkor "tárgyalnak".
Nem csak a 600 milliárdos irodaházak miatt tiltotta. 2018 körül elkezdték bevezetni, mert rájöttek hogy ha valamit nem adnak ami nem magasabb fizetés a kutya sem fog állami szférába menni melózni, ezért elkezdtél a HO-t adni. A Covid alatt politikai eszköz vált a HO-ból. Ha nép jóindulata kellett vagy el kellett takarni valami mocskot, elrendelték széles körben, ha sz*patni akartak akkor visszavonták széles körben.
Új szintre lázárka vitte a gyerekes bosszúhadjáratával.
Jelenleg az EU ismét erőlteti a HO-t a benzinhelyzet miatt. Itthon ov a végkielégítését számolgatja.
kormanytisztviselo@reddit
A jó öreg "külső helyszínen tárgyal"... aztán amikor asap teams megbeszélés van látom a paraszt feje mögött a szobáját, jóformán csak a műfasz nincsen a polcon...
Dazzling_Frosting244@reddit
Az sem normális, hogy egy autópálya konkrétan a városligetnél fejeződik be, egy 2 sávos 30 zöldzóna, persze van csomópont a Hungárián… mondjuk ott kattannak be az autóban míg beérnek Pestre, azok a bohócok, akik kiköltöztek az agglomerációba, belőlük el a Budapesti Autósok YT csatorna 🤣😂
ProfessionalOdd6145@reddit
Varmegye... Esku az egyik legjobban vart intezkedes a Tiszatol, hogy ezt a faszsagot megszuntesse. (nem ez a legfontosabb, tudom)
Hot_Syrup_2702@reddit
Én csak ahhoz tudok hozzászólni,hogy "anyának,apának külön autója". Az én munkaidőm 6-14.40ig tart. Férjemé 8tól 16.40ig. (Le kell dolgozni a szüneteket.)Reggel ő viszi a gyerekeket ovi-bölcsi, délután én megyek értük. Ezért van 2 kocsink és ezért egyedül ülünk a kocsiba,mivel máshogy nem tudjuk megoldani.
FovarosiBlog@reddit
A tömegközlekedés.
Hardysaboteur@reddit
1000 ft os uzemanyag. Biztos vagyok benne, hogy sokan egobol nem tomegkozlekednek.
gydu2202@reddit
Nagy, ingyenes, P+R parkolók és jó elővárosi tömegközlekedés
Dumuzzid@reddit
A vidéki városban ahol lakom a reggeli csúcsforgalom 99 százaléka a gyerekeket autóval iskolába vivő szülők miatt van. Iskolaidőben az utca ahol lakom végig dugó, mert több iskola is van a közelben, de amint vége az iskolának, szinte teljesen eltűnik a reggeli forgalom. Most pl tavaszi szünet első napján teljesen ledöbbentem, közel s távol nem volt egy darab autó se sehol, csak a madarak csicseregtek.
Nem tudom mi a megoldás, lehet hogy egy iskolabusz rendszert kellene bevezetni, mert egyre többen járnak be a városon kívülről, ahonnan nem mindig van tömegközlekedés, meg sokan féltik a gyerekeiket.
zhkp28@reddit
Egyrészt a HOt kéne állami szinten támogatni ahol csak lehet.
Másrészt kellene normálisan járó tömegközlekedés az agglóba (gyakran jár, nem késik)
Plusz a tömegközlekedés komfortfokozatát is rendezni kellene, hogy ne csak muszájból tudja választani az ember (ne legyen heringparty, nyáron menjen normálisan a légkondi, ne utazhasson aki nem oda való).
OppaiDragon3@reddit
Szigorúbban kéne venni a szabály sértéseket, mert mindig van egy paraszt aki bevág a másik elé vagy ő neki olyan kurva sürgős dolga van hogy gyorsanhajt... aztán ebből vannak a balesetek és ezek miatt a rohadékok miatt állnak a normális emberek.
Városon belül a kibaszott jelzőlámpák helyett is lehetnének körforgalmak, nagyban felgyorsítaná a forgalmat.
ESD_Franky@reddit
A buszsáv egy lehetséges megoldás de sajnálattal közlöm, hogy itt már csak a jól megkomponált és mindenkit kiszolgálni képes tömegközlekedés segíthet.
Tradizar@reddit
aminek első lépése lehet egy buszsáv, és csúcsidőben sűrűbben járó buszok
ESD_Franky@reddit
És persze hogy jobban igazodjanak a menetidők és az útvonalak az utasokhoz. Nem szívesen néznék végig egy máv stílusú kivéreztetést megint.
Tradizar@reddit
a menetidőn nagyban segít a buszsáv
ESD_Franky@reddit
Akkor már csak az indulási időket kell jól belőni
TomanovicsGergely@reddit
20+ évvel ezelőtt jártam Hatvanból Budapestre dolgozni, már akkor is érdemesebb volt Hatvanban plusz egy kilométert sétálni a vasútállomásig (amióta a buszállomást is a vasút mellé tették át, azóta még kevesebb értelme maradt annak, hogy a buszt válassza valaki) mert csak az M3 bevezetőtől a Hungárián eljutni a Puskásig volt vagy 30-40 perc a reggeli csúcsban, azóta gondolom nem javult a helyzet... Szóval a vasút a megoldás.
Tasty-Ad1449@reddit
(en azert jartam busszal inkabb mert az uszodanl leszallva a villamossal gyorsabban el lehetett erni az arpad hidi irodahazakat)
Eva-in-Heels@reddit
Csak a pálya szélesítésével (plusz sáv) lehet ezen enyhíteni, illetve logikusabb karbantartással. A leálló sáv átadása buszoknak / kamionoknak (ugye vezetési idő náluk számít), azért nem opció, mert ha dugó van akkor az vagy felújítás (terelnek leállóra), vagy baleset miatt van (kerülsz a leállóban), tehát igazából nincs hova. Amennyiben arra gondolsz, ugy a kialakult sort előzze be leállóban, abban az esetben talán még nagyobb káosz lenne, hisz végtelen kamion van (kevesebb busz), akkor az tolná vissza a sort. Meg ne felejtsük el, bizonyos honfitársaink fontosabbnak érzik magukat másoknál, megteszik ők a sor beelőzését a leállóban. Az a legszebb, mikor ehhez a többi simán asszisztál és kérdés nélkül be is engedi. Sose láttam még ilyet rendőr által megfogni, pedig őket lehetne bírságolni.
Tradizar@reddit
a +1 sáv még soha, sehol se oldott meg közlekedési problémát.
Amúgy a dugónak csak 1 oka van: túl sok jármű az utakon. Nem szükséges semmi egyéb behatás rá.
Eva-in-Heels@reddit
Ha nem oldott meg +1 sáv semmit, akkor ugye a -1 sáv se ront semmit a helyzeten? Lásd Budapest belváros.
Tradizar@reddit
házi feladat, olvasd ezt el: https://en.wikipedia.org/wiki/Induced_demand
Powerful_Funny9324@reddit
Csak még egy sávot, eskü segíteni fog /s
Eva-in-Heels@reddit
M3 konkrétan agyhalál pl. pénteken Budapestet elhagyva nagyjából Miskolcig. Ezen tudna segíteni a 3 sáv, mert 1-ben kamionok/buszok, egyben a nem sietők, harmadikban meg a rakétaemberek mehetnének. Értem a példádat, de amit beraktál pont egy extrém eset.
Postius_Maximu_8619@reddit
*Sad Bp műhely/Autós érdekvédelem/Zöldutat a közlekedőknek noise.
Baluba95@reddit
Nem azért áll a dugó, mert kevés a sáv, hanem mert a csomópontok nem tudnak elég autót átengedni. M3 bevezető esetén konkrétan a Lehel-RKK, Thököly-RKK meg a Hősök Tere a szűk keresztmetszet.
GanacheIllustrious70@reddit
Legnagyobb hülyeség a plusz sáv... Azzal azt éred el hogy 3-4 évig szar lesz az épités miatt, lásd M1 aztán talán 2 évig szellősebb lesz majd az emberek elkezdenek arra költözni mert még híre is lesz hogy arra felé nincs dugó....
Le kell tenni a kocsit, de ehhez az kellene hogy ne kétszeres vagy háromoszoros idő legyen tömeggel bejutni. Kurva szivesen letenném a kocsit, csak amig 1 óra vs 2,5 óra a matek addig nem tehetem mert nem vagyok időmilliomos
Maleficent-World-568@reddit
Úthálózat fejlesztése (közelemben is van olyan vasúti átjáró, ahova már 25 éve tervezik a felüljárót, viszont mára már reggelente a szomszéd falubán áll a kocsisor), forgalom irányítás fejlesztése (ha 70-es szakasz van és normál kigyorsítás mellet 70-el megy az ember, akkor ne 45-ös átlagra legyenek kalibrálva a lámpák), jogosítvány megszerzésének és megtartásának szigorítása (hadd ne hozzak példákat).
Creative_Key4321@reddit
Van egy vad ötletem: kevesebb autó... inkább ennek a "hogyan"-ja kérdéses. Pl eszement agyabeteg ársapka azonnali megszüntetése, "egyedül utazó adó", faxtuggya.
"Nem dugóban vagy, te vagy a dugó"
ashdalton@reddit
Szerintem dugodij. Persze konnyen beszelek, nekem max heti egyszer kell bemennem.
TallentX@reddit
25-ös busszal jöttem az előbb az M3 bevezetőn. Tényleg araszolás volt. De haladt a sor. Viszont sokszor látom hogy áll az egész.
Tazi_NRS@reddit
A home office.
Infomaker6969@reddit
Motorral járok, buszsáv is legális. Nincs dugó.
WildLatteAvocado@reddit
Home office
Proper_Cat8961@reddit
Ne utazz Budapestre csúcsidőben, így elkerülheted a többieket, akik ugyanezt teszik.
Esetleg válaszd a vonatot.
istvanmasik@reddit
Vonattal jössz.