Ezt csak kiegészítésnek szánom azoknak, akik esetleg egyedül nevelik a gyermeküket, és a sok szerelmi házasság komment után félnek, hogy már alapból el van cseszve minden: nincsen.

Édesanyám egyedül nevelt, volt kontaktom apámmal, pl elvitt reggelente az épp aktuális intézménybe, hétvégente csináltunk vele hármasban programot, de anyukám volt a bástya, a háttér, a tartóoszlopa az egész életemnek.

Anyukám erőn felül dolgozott, hogy mindenünk meglegyen, time management miatt viszont néha kellett neki a segítség, így a családunk teljes támogatásában (vigyáztak rám, szerettek, három "nagymamám" volt kb) és összetartásában nőttem fel.

Az ő fő "fegyvere" a beszélgetés volt. Bármi történt, mindig meg tudtuk beszélni, sokszor órákon át elemezgettük a legkisebb sulis/ovis bántást is, egészen addig, amíg nem éreztem magam 100% érzelmileg felkészülve egy hasonló helyzetre, hogy tudjam, hogy kezeljem majd/ miért történt. Ennek nagyon sok pozitív vonzata van most a felnőtt életemben, borzalmasan jó emberismerő vagyok, felismerem hamar a viselkedési minták ok-okozatát, emiatt kezelni is hatásosan és jól tudom az embereket. Akikkel együtt kell dolgoznom mind kedvelnek, van egy hosszú és stabil párkapcsolatom, akik pedig csak csüngeni/lehúzni jöttek volna bármilyen értelemben, nagyon hamar rájöttek h rossz embert találtak meg a hülyeséggel.

Sikeresnek érzem magam, mert a kritkikus gondolkodásom, a kitartásom, a munkamorálom, a szeretteim felé nyújtott támogatásom mind olyan hasznos feature, amit tőle tanulhattam. A tanulmányaimat is elváráson felül teljesítettem. Anyagilag segített elindulni, aztán mindig sikerült találni jó lehetőségeket, hogy levegyen a válláról a terhet, így lettem fokozatosan önálló teljesen (részmunka külföldi egyetem mellett, aztán full-time tanulmányi ösztöndíj pályázat, most pedig munka, és épp egy hete léptettek elő).

Rendíthetetlenül állt mellettem mindig, és ezért örökké hálás leszek neki. Most jövök én, hogy visszaadjak neki abból a sok jóból, amit én kaptam.

24L