Régi cimborákkal sikerült bemattolnunk magunkat korrekt módon a belvárosban és külvárosi otthonainkat kívántuk megközelíteni elégedettségünkben. Mint említettem, régi cimborák vagyunk, tehát teljesen egyértelmű volt, hogy ilyen állapotban autóba ülünk, mindenkit hazadob a sofőr. Egy leharcolt Suzuki Swift volt az űrjárművünk, nem a száguldozós brigád voltunk, hanem amolyan lassan, de biztosan nagyon készen, afféle közlekedő edényként haladtunk hazafelé. Szombat este, természetesen masszív közúti ellenőrzés a Nyugatit elhagyva, a Westend előtt sorra állították le a kocsikat a rendőrök, így a mi járművünket is. Jó estét, iratokat, szokásos és persze fújjon bele, a sofőrünk belefújt, egyből kijelezte a gép a masszív hangulatot és mikor közölte a közeg, hogy némi italozást mutat a műszer, a sofőrünk, gondolom önvédelmi reflexként elájult. Tudod, mint az oposszum, halottnak tetteti magát, amíg a baj elhárul. Gondoltam magamban, hogy ez egy hülyeség, haza akarok menni. Javasoltam a többieknek, hogy fizessünk a kékeknek, hogy engedjék el szegényt, hiszen semmi baja, csak megijedt. Mondtam nekik, hogy én tudnék egy kis pénzt hozni, addigra a barátunk is meggyógyul, mondták a gecik, hogy rendben, menjek el pénzért, addig a sofőr is pihenhet itt a checkpointon, két busznyi rendőr közt szunyókálhat, semmi baja nem lehet. Oké, kiderült, hogy elfogadják a tízezrest a közegek, de a bajsza alatt megsúgta ájult oposszum sofőrünk, hogy csak egy húszezrese van. Gondoltam, hogy benyelik a gecik a húszast, ha megvillantom, így egy barátunkat otthagyva, egy másikkal elmentem felváltani a húszast, de semmi nem volt nyitva, csak egy kocsma, ki volt írva, hogy pénzváltás nincs, tehát még ittunk egyet, míg ájult barátunkra a rendőrök vigyáztak a kocsiban az út mellett. A visszajáró elég apróra sikeredett, de akkor már nem érdekelt, visszamentem a rendőrökhöz és itt jövök a barátomat kifizetem, fél kiló fémpénzbe gyűrt, pár szál kétezressel, nagyjából 9750 forintot belebasztam a markába és közöltem, hogy most már rendben vagyunk, ugye? Visszaadták ezek a gecik a kocsikulcsot, mondták menjenek. Kérdeztem, hogy 2 km múlva a kollégák megint megállítanak és mondták, hogy nem fognak, így is lett. Hazaautóztunk simán, a mai napig ha találkozunk, röhögünk, ha eszünkbe jut. Soha nem beszéltünk erről senkinek, csak akkor kerül szóba, ha csak ugyanazok vannak jelen.