Ugyan...

Mindenkinek mást jelent a teljes értékű élet, én a balesetem előtt életemet szinte teljes egészében tudtam folytatni, a fizikai munkát és a motorozást leszámítva. Két könyökmankóval járok, szerencsére baromi jól és biztosan mozgom vele, jövök-megyek és intézem a dolgaim - főzök, mosok, takarítok. Nagybevásárlást egyedül nem, de kisebbeket simán megoldok (pl. ami befér egy, vagy két vászontáskába). Az autóm továbbra is klasszik önkiszolgáló mosóban mosom, az udvaron ápolgatom, kiporszívózom. Amiben csak tudok segítek a családnak, barátoknak, de nyilván tetőt fedni, talicskázni vagy rotakapálni nem én vagyok a legjobb munkaerő. Ettől függetlenül rengeteg dolgot meg lehet így is oldani, csak türelem kell hozzá. Persze, ami régebben egy kicsit aktívabb nap volt abban most meglehetősen elfáradok, de legalább jobban alszom utána.

Továbbra is a balesetem előtti munkahelyen, szellemi állományban dolgozom; úgy gondolom, hogy teljes értékű tagját képzem a csapatnak. Barátaimmal rengeteget találkozom, tartjuk a kapcsolatot, persze biciklizni és korcsolyázni nem velem járnak, de rengeteg közös programot tudunk így is megvalósítani. Vannak akik eltávolodtak tőlem, de ezen túlléptem (egyszerűen más irányba ment tovább az életünk, nem hiszem, hogy a baleset utáni állapotom volt a mérvadó ebben). Több új barátom lett az évek alatt akik így ismertek és teljes értékű emberként kezelnek - hálás is vagyok nekik! Bulizni régen sem jártam, így nem hat meg, hogy nem tudok pogózni a tömegben (bár még nem próbáltam, lehet, hogy menne). Unokaöccseimmel tudok "focizgatni", sőt van olyan barátom akivel tollasoztam is már.

Sokáig furcsa érzést váltott ki belőlem, a motorozás, mint téma; nem tudtam hogyan kezelni. Mára már úgy gondolom, hogy egész jól feldolgoztam, annak ellenére, hogy a baleset körülményeire egyáltalán nem emlékszem. Rengeteg motoros barátom van, akikkel sokat találkozom és beszélgetek - így lassan három év távlatában már sokkal könnyebben beszélek "az egészről", sőt az sem kizárt, hogy egyszer még versenypályás környezetben visszaülök egy pár kör erejéig.

Nem bántam meg azt ami történt; kellett ahhoz, hogy az legyek, aki most vagyok! Emellett történhetett volna ennél sokkal nagyobb baj is, amit nem biztos, hogy a családom és a barátaim olyan "könnyen" feldolgoztak volna, mint ezt.