Mert minek. Van egy pont, amin túl már csak fingreszelés.

Az a helyzet, hogy van mindenféle szempont, aminek meg kell feleljen egy telefon strukturálisan, kényelmi szempontból, funkcionális szpontból és technikailag. Nem rakhatsz random kiszögelléseket, mert beakadnak és növelik az elejtés kockázatát -> megbízhatatlan a fogyasztónak, és nem kényelmes. Nem tehetsz túl sok mechanikus dolgot bele, mert az el tud romlani és költséges, adott esetben magas skill-igényes a javítás, tehát nem csak drágább de nehezebben elérhető. Nem tudsz olyan magabiztosan garanciát vállalni valamire aminek magas a meghibásodási kockázata, mert arcvesztés vagy pénzvesztés lesz a vége.

Sokszor láttunk már olyat, hogy változás a változás miatt, de az jellemzően nem részesül túl jó fogadtatásban, és vagy niche lesz, nem mainstream; vagy akár el is tűnik a változás. Voltak kísérletezgetések, mint a phablet (phone-tablet); a kihajtható telefonok, a kicsúszó selfie kamera, stb. de alapvetően egyrészt nagyjából megtaláltuk az optimumot: nem akad be, nem túl nagy kijelző de azért látszik rajta minden aminek kell egész magas PPI-vel (pixels-per-inch), elég strapabíró akksik ahhoz képest milyen erős a hardver, elképesztő kamerarendszerek több lencsével, AI-assisttal, stabilizátorral, akár RAW formátumban, HDR-rel, magas framerate-tel akár 4-6x lassítással, és még mennyi minden más.

A másik része, hogy a nagy cégek jellemzően (akár extrém-) kockázatkerülők. If it ain’t broke, don’t fix it, mondja a művelt francia ugyebár; minek bolygassa az Apple, a Samsung, a Xiaomi, vagy bárki a formatervet, ha az csak kockázathoz vezet. Nem beszélve arról, hogy minnél hasonlóbbak az eszközök egymáshoz, annál kisebb a súrlódás, ha valakit sikerül átcsábítani a versenytárstól.

Időről időre előkerülnek különböző “revolúció-ötletek” de aztán a nagy piacfelforgatásból az lesz, hogy a korai adaptálók meg az enthusiast rétegen nagyon kevesen jutnak túl, valszeg okkal.