• "Azt meg korabban megbeszeltuk szerintem h olyan baratok mar nem fogunk tudni lenni mint azelott, de idonkent beszelunk, ezt tartom is, es valaszolok sokszor. Nyilvan mivel en budapesten lakom ti pedig visszamentetek *ra igy talalkozni sem tudunk nagyon, szoval ez a dontes a tied igazabol, engem nem zavarnak az uzeneteid egyaltalan"
• "Hat ez az, azert en nem olyan szeretnek lenni a barataim eleteben akit "nem zavarok", hanem olyan akinek vagynak a tarsasagara"
• seen

Volt egy legjobb barátnőm, akivel a traumakötelékek miatt elég toxicra sikerült a barátságunk, és 5 tömör év (napi kapcsolattartás, lakótársság stb) után egy veszekedéssel le is zártuk azt. Mindkettőnk feltartotta az orrát és a saját igazát fújva fordult el a másiktól. Nekem ez a törés egy személyiségbeli válságot hozott, a gyászfolyamat során jöttem rá, hogy mennyi mérgező tulajdonságom van és mekkora lófsz voltam én is sokszor. Az én részem miatt szerettem volna bocsánatot kérni és tisztázni a dolgokat, de először erre sem volt nyitott, aztán miután meghallgatott és beszélgettünk egyet (online), elkezdtünk újra dumálni. Én többször elmondtam, hogy nem a régi barátságunkat szeretném felfűteni, azok az idők már mindkettőnk életében elmúltak, én a kapcsolatunkat szeretném újra mélyíteni de másféle, felnőttebb és kiegyenlítettebb barátságként. Aztán eltelt így kb 3 év, élőben nem taliztunk csak 1x egy osztálytalálkozó keretein belül. Nekem gyerekeim születtek, mégjobban elváltoztunk ezzel egymástól, és már a felutazok kávézni sztorik se tudtak volna működni egy jó ideig, bár a terhesség előtt se voltak ilyenek, mindig csak beszéltük hogy majd egyszer. Aztán 1 éve írtam neki hogy nem látom merre tart így ez az egész, és állandó bennem a frusztráció ezzel, hogy mennyire tudunk újra barátok lenni, pedig én annyira igyekszem... Erre zajlott le ez a beszélgetés. 4 évnyi kuss és elzárkózás után a végtelen teperésem hatására 3 év online dumálás és próbálkozásom után nagyon kiábrándított, hogy ennyire vittem nála, hogy nem zavarják az üzeneteim... Szóval lezártam az egészet egy életre, és már legalább nem is tipródom rajta. Jó neki, neki ezt hamarabb sikerült elérnie magában, valószínűleg az én életemben volt fontosabb szerepe a személyének és a barátságunknak.