Nem vagyok Manhattan utcáin lurkerkedő dollármilliárdos, de a magyar átlagfizetés kétharmadát azért hazalapátolja nekem a cégem. Mondjuk idén nem, de tavaly meg annyit, hogy ez az év tök mindegy.

1, a pénz tényleg nem boldogít. Mire az embereket munkába menni látom, általában egyszer már elfáradtam. Egyedül kelek fel, egyedül fekszem le. Egyáltalán nem számít, hogy 100, 180, vagy 220 nm luxuslakást nem osztasz meg senkivel, ugyanaz az érzés. Hogy skodával vagy audival tartod be a szabályokat, tök mindegy. Szó szerint minden olyan dolog az életben ami boldogságot jelent számomra, beleférne egy jobbacska alkalmazotti fizetésbe, vagy egy az egyben ingyen van. Család, barátok, vadászat, főzés, természetjárás, vívás, sorolhatnám még, de összesen sem kell hozzájuk olyan vagyon amit már tényleg vagyonnak neveznék. Vagyok már azon a szinten ahol egyfajta szomorú háttér az élethez az, hogy bármit is hozok létre, annak jelentős részét érdemtelenül elviszik, hogy szegény emberek elkocsmázzák, vagy épp gazdagok elyachtozzák. Utak meg kórházak, magas színvonalú iskolák meg modern buszok és vonatok valahogy nem akarnak épülni belőle, pedig lehetne. Innen nézve sokszor sokkal vonzóbb lenne egy felső-középosztálybeli élet, ahol hasonló gondolkodásmód és problémakör jellemezné az életemet mint a tanárnőnek aki kurvára tetszik, hasonlóan élnénk meg hasonló dolgokat és csak a szociális érzékenységemet baszná a nagypolitika, mert sem elég szegény, sem elég gazdag nem lennék, hogy zavarjon.

2, a legtöbb nagyon gazdag ember nem születik nagyon gazdagnak, és altalaban a gyerekeik, de legkésőbb az unokáik elbasszák a vagyont. Ahol pedig megvan az a hagyomány és fegyelem, hogy ez ne így legyen, időnként jön valami forradalom ami elveszi tőlük. Ezek legalább valamilyen szinten újra tudják építeni.(Ez volna az én fajtám) Akik pedig nagyon gazdagnak születnek, és épségben maradt családi vagyont örökölnek, azokat nem fogod megtalálni tiktok interjúkban. Főleg azért mert kurva kevesen vannak, és megtanulták, hogy jobb nem szem előtt lenni, mert a következő forradalomban talán kevésbé lesznek szerencsések.

3, dolgozz keményen, okosan, folyamatosan keresd a jó helyet ahol lenned kell, és folyamatosan dolgozz azon, hogy te legyél a megfelelő ember, hogy kihasználd a helyzeteket. Egészséges társadalmi és gazdasági helyzetet feltételezve a dolgozz keményen egy egyszerűsítés. A magas szintű szaktudás, ami jelentősen megkülönböztet a szinted átlagától nem említésre méltó, hanem alapvető. A kapcsolati háló önmagában nem elég, mert bizonyítanod is kell majd. Azt pedig soha nem tudod, hogy fogod kihasználni a helyzetet. A vállalkozásom pénzmagja úgy kezdett el növekedni, hogy apám neve megnyitott egy ajtót résnyire, de kinyitni akkor nyitották előttem, amikor megtudtam egy csomó aktuálisan hasznos dolgot, mert egyedül én beszéltem a helyi nyelvet és tudtam segíteni egy ott és akkor fontos ember nagymamájának levágni és megfőzni egy csirkét, és ezért felfigyeltek rám. Totális agyrém, hogy néha miken múlik az ember jövője. Szóval ja. Dolgozz keményen, de ne olyan helyen ahol semmi értelme, ne olyankor amikor nem kell. Csak okosan.

Vagy az elmúlt 30 év magyarországán például legyél jóban az aktuális kormánypárttal. Az is egy működő megoldás. Idén talán mérséklődhet...