Én kicsit szüleim miatt sem vállaltam. Bár radikálisan másképp látjuk a gyereknevelést, ők 30 alatt folyamatosan azzal nyüstöltek, hogy házasodjak már meg. Többször fel is ajánlották, hogy ha a pénz az ok, akkor megoldják. (Testvéremék esküvőjén a sógornőm eltervezte, hogy milyen zene lesz, milyen kaják lesznek. Pesti nő, vidéki esküvőn.... Sok beleszólása nem volt. Falubeli asszonyok összecsődítve. Tyúkokat kopasztottak, fasírozottat készítették. A zene is latin volt tervben, végig mulatós lett.) Aztán 30 felett azzal nyomasztottak szó szerint, hogy na jó, esküvő nem kell, csak unokázni szeretnének. (Nem örültek, amikor közöltem velük, hogy ott az óvoda vagy a rokonság többi gyereke.) Persze, ahogy megszülettek a testvéreméknél a gyerekek, azzal a lendülettel el lett felejtve a nyomasztásom. Egyik pillanatról a másikra tűnt el a nyomasztásuk.

Egyik esetben sem foglalkoztak azzal, hogy nekem kényelmetlen mindkét téma és felnőtt emberként hadd döntsem már el, hogy akarok-e esküvőt és akarok-e gyereket. Ráadásul mivel ismerem magam és úgy érzem kellően önazonos vagyok, így tudom, hogy egy gyerek nekem hatalmas terhet hozna az életembe és nem örömöt. Szomszédok, kollégák gyerekeivel elvagyok, mert az az 1-2 óra még elviselhető, de párommal mindketten erősen introvertáltak vagyunk és voltunk már a testvéremék gyerekeire vigyázni és a nap végére, mint akiket leszedáltak.

Elnézést a terjedelmért, csak így talán könnyebb megértened.