Szeirntetek ki volt a legjobb magyar kiraly?
Posted by donperinyo26@reddit | askhungary | View on Reddit | 197 comments
Sziasztok!
Szerintetek ki volt a legnagyobb magyar király, és ki volt a legérdekesebb személyiség a magyar uralkodók közül?
Jöhetnek fun factek, sztorik, random történelmi pletykák is!
Kinek a sztorija a legdurvább vagy legunderratedebb szerintetek?
Thoryum90@reddit
Luxemburgi Zsigmond.
Habsburg propaganda miatt egy iszákos prostituált hajhász vénembernek állítják be. Eközben brandenburgi őrgróf, Cseh, Német, Lombard, Horvát, Bolgár, Szerb, Dalmát, de főleg Magyar király volt, kibékítette az egész Nyugati kereszténységet, Német királlyá, majd élete végén Német-Római Császárrá koronázták. Letette a déli végvárrendszer alapjait. Uralkodása elején számos belpolitikai vállságot kezelt, annyira hogy uralkodása dereka tájékától, egy virágzó, nyugodt királyságban uralkodott távol az országtól is.
Annyira szerette választott hazáját, hogy betegen télvíz idején halálos ágyán még úgy döntött, hogy ő magyar földön szeretne meghalni. Ez sajnos nem teljesült, de magyar földön az első felesége mellé helyezték örök nyugalomra, pedig HRE császáraként bárhova temetkezhetett volna.
MaltyMuskox@reddit
Nagyvaráradon van eltemetve. Én úgy tudom Szent László miatt akart ott nyugodni. Egyebkent a huszita mozgalom vérbefolytása nagy redflag nála.
Thoryum90@reddit
Igen, ha jól emlékszem azért, mert Szent László volt a választott szentje uralkodása alatt, egy fajta példa képként tekintett rá.
Husziták lázadása valóban érdekes téma, innen is látszódik, hogy nem minden ember fekete vagy fehér.
Nuclear_Nadal_74@reddit
Luxemburgi Zsigmond
MaltyMuskox@reddit
Állítólag ugye Mátyás nagyapja.
Nuclear_Nadal_74@reddit
Mármint Vajk helyett?
glezmen@reddit
Szenzációs volt a faszi, nagyon tudott élni, kora playboya :D
redtrianglelmotive@reddit
Elég underrated
Nuclear_Nadal_74@reddit
Pedig ő jó királyunk volt.
Blobov_BB@reddit
Ferenc József. A recsegő, összeomlás előtt / alatt álló Habsburg Birodalmat kivezette a középkorból, magyar királyként pedig mindent megtett Magyarország iparosodásáért, fejlesztéséért, erősítéséért, egyben tartásáért.
MaltyMuskox@reddit
Te ilyen dimenziok kozotti utazo vagy?
Tazi_NRS@reddit
dotais3@reddit
Szent István ez egyértelmű, nem csak a rokoni kapcsolat miatt hanem annak ellenére is
PuzzleheadedHat346@reddit
II. József és Mária Terézia. Jobbágyok helyzetének javítása, robot eltörlése és békés fejlődés jellemezte ezt a fél évszázadot. Egyikük sem népszerű a mai magyarkodó történetírásban...
Ahriiadne@reddit
A magyar nemesek elkényeztett rinyapicsák voltak, nem coltak hajlandóak adót fizetni, Mária Terézia pedig vámokkal oldotta meg, hogy mégis csak fizessenek már. Ezt én tisztelem benne.
Odd-Olive-1924@reddit
Türelmi rendelet!
lancher_reed@reddit
A háttérben felsir egy meg sem született magyar iparos
FearlessBall4535@reddit
Azért mert az egyiküket még annyira sem érdekelte hogy mi van a magyarokkal hogy még törvényesen sem koronáztatta meg magát. Mária Terézia most sem olyan népszerűen, hisz “életünket és vérünket”!
LessRelationship9418@reddit
Hát igen, kellett a magyarok támogatása, mert a poroszok jól elpicsázták a királynőt
PuzzleheadedHat346@reddit
Károly Róbert. Szinte zéró háború idegen országokkal, konszolidáció és gazdasági fejlődés jellemezte a 41 éves uralkodását. (amiből kb 30 volt valós hatalomgyakorlás)
KaleidoscopeOk544@reddit
https://hu.wikipedia.org/wiki/Posadai_csata?wprov=sfti1# :(
PuzzleheadedHat346@reddit
Szinte:)
No-Problem-7139@reddit
Záhony Felicián és családja ezt máshogy gondolja...
MadMeska@reddit
Jó, de neki az egyik testőr zaklatta a lányát. Szegény Klára... nem elég, hogy zaklatták, aztán bosszúból kivégezték, ló után kötve körbevonszolták a visegrádi vár körül, a kovesúton, hason...
shipangela17@reddit
Nem zaklatta, megerőszakolta.
MadMeska@reddit
Aztán meg felajánlotta a halála utáni lengyelországi uralkodást a kis Lajosnak...
Plenty_Caterpillar20@reddit
Nem egy testőr, hanem minden valószínűség szerint a későbbi Nagy Kázmér lengyel király, aki Károly Róbert sógora volt.
MadMeska@reddit
Hinnya. Ma is tanultam valamit. Kázmér 1335 előtt is járt Magyarországon?
Special-Tell-6876@reddit
Záhony? Záh vagy Zách, nem?
Reasonably-Maybe@reddit
Zách
No-Problem-7139@reddit
Záh
Kroy__Wen@reddit
Roberto Carlos jött, nem rúgott gólt, Ő egy másik Károly, akit a pápa tolt.
Symerness@reddit
A Man of culture
Grouchy-Ad-2663@reddit
Méltatlanul alulértékelt komment.
No-Problem-7139@reddit
Jó lesz ő I. Károlynak is, a pénzén Carolus Rex volt a körirat, eredeti neve pedig Caroberto volt, aminek nincs magyar megfelelője. Semmiképp sem Károly Róbert.
PuzzleheadedHat346@reddit
Carlo Robertonak hívja számos forrás, ami Károly Róbert... https://it.wikipedia.org/wiki/Carlo_Roberto_d%27Angi%C3%B2
Ha a Carobertoból indulsz ki az meg Robika.
De teljesen nyolc ez a szőrszálhasogatás, mert a köznyelv Károly Róbertnek hívja. Akár téves az eredete, akár nem...
lancher_reed@reddit
végre, végre. Ha lehetne 100 upvote, adnám.
Az általános iskolai törikönyvekben is már I. Károlyként tanulják, a Károly Róbertet csak ugy emlitik, hogy igy is ismert.
Dominus_Clarus@reddit
Sajnálom libbant, de a 200 forintoson egyértelműen Károly Róbert van.😎
No-Problem-7139@reddit
Értem a vicceskedést, de amit fentebb írtam történelmi tény.
Dominus_Clarus@reddit
Tudom, tőlem ment is rá az upvote. Bár ahogy az arányokat látom, a Károly Róbert nevet nem nagyon lehet kitörölni a köztudatból.
MadMeska@reddit
Caroberto = Robika. Ebből lett a Károly Róbert - a mai törikönyvek szerint l. Károly (?), valamint körútként Róbert Károly.
sorsbonanihilaliud@reddit
Ja, csak sem Csák Mátéval, sem kán Lászlóval nem mert kiállni, sőt... 3x koronáztatta meg magát mert nem nála volt a Szent Korona, volt pápai legátusnak hiszti egyáltalán neki köszönheti, hogy király lett, idegen királyoknak hiszti, (velence, bajor, osztrák) menekülések, a magyar egyház semmibevétele etc... amíg ki nem egyezett Kán László erdélyi vajdával nem volt ő itt senki. Ja és ne felejtsük a magyar jogszokástól teljesen idegen hetedízigleni büntetést zách felícián és családja ellen persze azt már csak jóval később. Szóval nem volt éppen a helyzet magaslatán de cserébe a pénzhez értett a körévelegyetemben. Inkább ajánlom Szent Lászlót, akármelyik Bélát és a kormányzó Hunyadit aki csak a korona mocskos undorító ellopása miatt nem lehetett király.
Minorihaaku@reddit
+1 Károly Robira
KaleidoscopeOk544@reddit
Bocskai Istvan, “vezerlo fejedelem”
PsychologicalArm6921@reddit
Én lettem volna, csak amióta megszülettem még nem fagyott be a Duna jege, így hát azóta várakozó pozícióba helyeztem magam./s
Felcsúti Duce-t valhogy senki nem írja, miért?
kakakaka4545@reddit
Talán az egyik legbátrabb magyar uralkodó volt II. Lajos magyar király a Jagelló házból, aki mindösszesen 21 éves korában a biztos halálba indult Budáról a Duna folyó mentén egészen Mohácsig ( akkor is a legbátrabbak közé lehet sorolni ha menekülés közben érte a halál) Ma melyik politikus lenne erre képes?
kakakaka4545@reddit
Javaslom, hogy olvassátok el Brodarics István művét amelyet latinul írt a Lengyel király megbízása alapján, de magyar nyelvre is leforditottak a címe: Igaz történet a magyarok és szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. Kb 50 oldal, Brodarics részt vett a csatában, és az azt megelőző tanácskozásokon is. Ebben a leírásban pedig van egy olyan rész amit pontosan nem tudok idézni, de a király megrója a nemeseket és gyávának nevezi őket, hogy csak akkor mernek a táborba érkezni majd csatába vonulni ha a király vezeti őket. Abba szerintem meg ne menjunk bele, hogy meg lehetett volna e nyerni vagy nem. Amikor a törököknél már volt hadtáp meg reguláris hadsereg (egyenruha a janicsárok esetében) Akkor nálunk még azon lamentáltak, hogy augusztusban lesz e elég abrak a lovaknak, arról már nem is beszélve, hogy a lovakat is csak a Duna mentén tudták itatni.
secret_Hun_man@reddit
Az a csata nyerhető lett volna! Csak sajnos a bátorság, az ifjonti hév, és a rossz tanácsok rossz útra vitték...a halálba!
Historical_Half8283@reddit
Nem az ifjonti hév, hanem az, hogy szinte egyedül kellett menekülnie. A csatát nem ő vezette, hanem Tomori és a jóval kisebb összecsapásokon szocializált alvezérei. Ráadásul több forrás is állítja, azért vállaltak csatát az erősítések beérkezése előtt, mert ezek kijelentették, hogy meg lehet verni a törököt, illetve a visszavonulás esetén a baranyai és tolnai - akkor igen gazdag vidék - elpusztulna. Lajos uralkodása meglepően sikeres volt eddig a pontig, nem a végvárak elvesztése miatt, az tragédia volt, de amíg 1521-ben nem tudta felmenteni Nándorfehérvárt, mert alig 5000 embere volt, ehhez képest 1526-ban Szapolyai, Brandenburgi György, a cseh segédcsapatok és Frangepán Kristóf nélkül (ezek a seregek ekkor kb. 3-12 nap között lehettek a főseregtől, Frangepán a legtávolabb) 26-27 ezer ember volt vele Mohácsnál. Az én álláspontom szerint vissza kellett volna vonulni, bevárni a segédcsapatok legalább egy részét, akkor lehetett volna némi esély - ráadásul egy esetleges török vereség esetén azok nagyrészt elpusztultak volna egy ilyen hosszú visszavonulás során. Sok esély nem volt, ez tény, de lehetett volna javítani az oddsokon. És persze vigyázni Lajosra. De 28-án este mindenki a csatára szavazott a haditanácson.
carrygainst@reddit
Csak azok a segedcsapatok nem hiaba nem ertek oda. Pontosan ez volt a tervuk.
carrygainst@reddit
Inkább vakmerő, mint bátor.
Dareilos@reddit
Inkább hülye volt, mint vakmerő vagy bátor. Hagyta, hogy belevigyék a vesztébe.
Dominus_Clarus@reddit
Arról nem beszélve, hogy a magyar nemesség jelentős része a csatamezőn maradt, egyházi vezetők szintén. Az ország pedig két részre szakadt aminek a vége az lett, hogy a törökök különösebb ellenállás nélkül foglalhatták el az ország közepét.
chatelek22@reddit
Mindegyik király kretén volt, mert mindegyik azt gondolta, hogy felette áll az embereknek, miközben semmiféle jogalapja nem volt erre...
donperinyo26@reddit (OP)
jogalapja az pont volt
chatelek22@reddit
És hogy is alakult ki a primogenitúra?
Hogyan is lettek az első földterületek?
Az még nonszensz, hogy gondolta, hogy neki joga van embereket kivégezni meg mások felett rendelkezni.
donperinyo26@reddit (OP)
erővel megszerezték és hogy az utódjaiknak jobb élete legyen rájuk hagyták. igen modern szemmel brutális dolgokat követtek el, voltak olyanok akik tényleg nagyon rosszak voltak, de a legtöbbjük az azt csinálta amit elvártak tőle. nem csak kivégeztek embereket, hanem vezették az országot és azért ők hozták a rendeleteket, mert akkoriban kb. csak nekik volt tanításuk. persze mondhatjuk, hogy tanítani kellett volna a parasztokat, de Mária Teréziáig nem járt ott az idológia és a gondolkodás, hogy ebbe egyáltalán bele gondoljanak. összegezve: voltak rossz és jó uralkodók, nem lehet egy véka alá hozni őket, de igazából azt csinálták amit születésük óta beléjük neveltek.(amúgy nem vagyok valami monarchia fanatikus, szerintem nem jó politikai rendszer)
chatelek22@reddit
Pont ezzel van a bajom, hogy elvette, utána meg akitől elvette, annak kiadta bérbe...
Kegyesen megadta neki a lehetőséget, hogy termeljen rajta...
Akárhogy nézem, ez egy uzsora rendszer...
Lehet felhozni, hogy de legalább cserébe megvédték őket...a török időkben ez valahogy mégsem sikerült, tehát a paraszt feleslegesen fizetett neki, az mind visszajárt volna a parasztnak kártérítés gyanánt.
Ez volt a dolog egyik része.
A dolog másik része pedig, hogy akkor sem volt jogalapja emberek felett rendelkezni.
Oké, elvette a földjüket, rendben van, de attól nem nyert jogalapot arra, hogy rendelkezzen mások élete felett is, csak azért mert hozzajutott az ingatlanokhoz...
Például az István a Vazult milyen jogalapon vakíttatta meg? Azon a jogalapon, hogy rendelkezett egy rakás ingatlannal?!?!
Kretén az összes.
Plare122@reddit
Károly Róbert nem volt rossz szerintem meg azért kelett egy erős akaratú ide .
De ez is attól függ ki mit nézz. Mert harcban i szent lászló az azért magyott szólt. Kömyves kálmán kora da vinci-je volt mert nagyon okos volt a többi uralkodóhoz képest. Ő volt az elsoʻ aki betiltotta a boszorkányüldözést. Szerintem mondjuk ez a pamkuytának köszönhető valamilyen szinten mert megalkotta az aranybullát ami az ő hatalmának kvázi megalazása. De a fia iv béla szerintem alulértékelt. Azért mégis kezdhette elölről a dolgokat állami szinten.
Ii lajos szerintem dícséretet érdemel hogy kiment a csatatérre harcolni mert akkor ez már rég nem volt szokás hogy kimegy maga a király is.
Szerintem Mária terézia jót tett velünk és megprobált kicsit javitani a magyar helyzete mert látta hogy ez így nem lesz jó.
De szerintem ferenc józsef is nagyon jó uralkodó volt. Szerintem jó hatása volt a magyarokra nézve amikor uralkodó volt. Fejlőstünk stb. Mert ott mondhaták volna hogy biztos hogy nem mert azért bőven volt rá okuk hogy ne fejlesszék ezt az agresszív népet. ( ugy értem hogy előbb vagy utóbb mindenki fellázad)
Creative-Honey-989@reddit
Kálmán nem a boszorkányüldözést tiltotta be, a törvénye az ún. strigákról szól, ez egy olyan élőhalott ami mai szóhasználatunkban inkább a vámpírokhoz hasonlít. Egyébként az a kijelentés, hogy strigák nincsenek, tényleg haladó gondolat volt a korban, ezidőtájt Kelet-Európában gyakoriak voltak az olyan esetek, hogy egy faluban halottakat ástak elő, akikről azt gondolták hogy visszajárnak az élőket megbetegíteni, és gyakran ez pánikba, illetve erőszakba torkollott.
Ettől még Kálmán nem gondolta úgy hogy boszorkányok ne léteznének, de ez a kérdés ebben az időben még nem is számított annyira "aktuálisnak", a boszorkányüldözések fellángolása több száz évvel Kálmán uralkodása után történt.
Ha szeretnél egy igazán mély nyúlüregbe menni, akkor olvass utána Kálmán állitólagos fiának, Borisznak :D Igazi magyar trónok harca.
redtrianglelmotive@reddit
Azért Ferenc József verte le 48at, és miatta sodródtunk bele a háborúba is, értem, hogy voltak jó dolgok, de azért messze nem a legjobb volt. Meg nem hiszem, hogy erre bármelyik külföldi jó lenne
Plare122@reddit
Hát a habsburgok között szerintem még azért a jobbik között van. Meg a háború az mindegy mert úgy lett volna itt csak az okokra vártak és találtak
redtrianglelmotive@reddit
Hát ezt értem, de Magyarország azért került bele, mert monarchia volt, ami azért volt, mert kiegyeztek, ami azért volt, mert leverték a forradalmunkat és aztán 20évig szopatta az országot Ferenc József
Western_Today_7475@reddit
Jöttek volnak a Ruszkák "Szláv testvéreiket" felszabatíni, mint a Balkánra
redtrianglelmotive@reddit
Mármint kik?
Plare122@reddit
Ja meg a kalapos király megelőzte korát. Pont most láttam tiktokon egy videót róla hogy ő a "mai" (vagy legalábbis nagyvonalakban) környzetvédelmet akarta bevezetni csak hát ugye akkor nem voltak erre vevők. De ha a mai ember lenne ott még támogatná is. Meg ugy szerintem a faszi kvázi megelőzte korát valamilyen szinten.
donperinyo26@reddit (OP)
azért a kalapos 6000 rendeletéből nem volt az összes ilyen szupi
Plare122@reddit
Hát igen nem az összes nyílván csak amit tiktokon láttam rendeletet az a környzetvédelmet akarta szolgálni. Hogy zsákba vagy csupaszon temetnek el. Nem vihetsz magaddal semmit a sírodba. És a gazdagokra is vonatkozott volna. Lvázi fognak azt elföldelnek. Azért egy ilyen korban szerintem ez merész ötlet. És a mai környezetvédelem pl vannak ezek a lebomló koporsók vagy micsidák. Na ez akkor így lett volna megoldva.ezt a mai emberek ezt pozitívannak látnák a környzetvédők meg állva tapsolnának szerintem nekik
Effective-One1278@reddit
V. (Illés) Béla király
donperinyo26@reddit (OP)
Az Illés honnan jön? Még sose hallottam😄
Adventurous_Big3627@reddit
Effective-One1278@reddit
Pontosan!
Effective-One1278@reddit
😀
P-00302_18@reddit
Én úgy tekintet rájuk, mint tömeggyilkosok!
donperinyo26@reddit (OP)
ez elégg érdekes meglátás, néhánynál még érthető is, de az összesre nem mondanam
Ok-Pay3711@reddit
III. Béla sosem kap elég creditet, pedig stabilizálta az országot, megerősítette a királyi hatalmat és ha jól emlékszem még területeket is szerzett
Dominus_Clarus@reddit
A Római Birodalom uralkodójának készült, egy Magyarországot elmenedzselni gyerekjáték volt ahhoz képest.
Individual_Title_912@reddit
Ne mondd el senkinek, de bizánci uralkodó lett volna, nem római.
Thoryum90@reddit
Római Birodalom nem szűnt meg 496-ban, annak minden joga tovább élt Konstantinápoly székhellyel egészen 1453-ig. Minden korabeli forrás Római Birodalomként hivatkozik rá, csak később aggatták rá a Bizánc nevet.
nyomor_es_szenvedes@reddit
Sőt, az oszmán területen élő görögök önmagukra sokáig rómaiként hivatkoztak, a ciprióták kb a 18-19. századig.
Thoryum90@reddit
Oh ezt nem tudtam, köszönöm utánna olvasok, érdekesnek hangzik 👀
Dominus_Clarus@reddit
Ne mondd el senkinek de a "bizánci" elnevezés későbbi kitaláció. Magukat sosem hívták annak.
FeldeciVodka@reddit
Az pont, hogy a (Kelet-)Római birodalom nyuszfül
Adventurous_Big3627@reddit
Illés Béla
ricsardka@reddit
V. Iktor természetesen...
neocitran12@reddit
A faszkalap király.
Adventurous_Big3627@reddit
Kalapos királyunk már volt. Faszkalapos még nem
Western-Procedure-36@reddit
csak ez a fene Duna sose akar befagyni, hogy végre megtörténjen a koronázás :(
ricsardka@reddit
Így könnyebben leérne az aljára. Természetesen a Minecraftban mielőtt valamelyik fideszes ezt a kommentet is jelenti...
Key_Goal_7589@reddit
Károly Róbert, Zsigmond és Mátyás
village_idiot11@reddit
Mátyás még szép
Wonderful-End6329@reddit
Szent István és Hunyadi Mátyás
FearlessBall4535@reddit
Szent István vallást kényszerített az emberekre, Mátyás meg a szart is kiadóztatta az emberekből hogy fenntarthassa a magánhadseregét.
Dance_Plane@reddit
Szent István ha nem lépte volna meg ezt, akkor nem lett volna jövője az országnak.
Mátyás lehet sok adót kivetett, de a hadsereg miatt nem volt sok választás. Kellett nagyon egy ütőképes hadsereg.
unmotivated_and_lazy@reddit
Hogy Bécs a miénk legyen, lol?
Dance_Plane@reddit
Kenyérmezei csatánál is jól jött a fekete sereg.
Nerellos@reddit
Mondjuk István másik lehetősége az volt hogy Magyarországot seggbe basszák keményen.
JustANorseMan@reddit
Szent István azzal hogy vallást kényszerített az emberekre érte el hogy ne tűnjön el a magyar nép és kultúra mindössze 1-2 évszázad alatt, ahogyan az történt sok más néppel a Kárpát medencében
Dareilos@reddit
Mátyásnak voltak sikerei de a leginkább azért gondolunk rá olyan nagy királyként, mert ő íratta anno a történelemkönyveket. Mondhatni középkori propagandát íratott magáról.
ananasz27@reddit
Azért gondolunk rá nagy királyként, mert utána 150 év masszív szopás és országpusztulás következett. Ezért sírták vissza őt a török alatt, mert akkor még egyben volt az ország és ez a nosztalgia maradt meg azóta is. A kor embere nem tudta az uralmát objektíven megítélni, ha egyszer egyfelől a török irtotta, másfelől az osztrák sarcolta.
Dareilos@reddit
Egyébként ez valamilyen szinten az ő hibája is volt. Az uralma alatt állandóan nyugaton hadakozott ahelyett, hogy a híres seregével a törököt űzte volna ki a balkánról. Gondolom az nem lett volna annyira menő, mint az osztrák hercegi cím meg a Cseh korona.
LessRelationship9418@reddit
Választófejedelem akart lenni, es német-római közös összefogással akart nekimenni a töröknek, csak ez nem jött össze végül
Dominus_Clarus@reddit
Akármennyire fasza volt a Fekete sereg, Magyarország nem tudta volna kiűzni a törököt a balkánról. Pénzben, népessegszámban, haderőben messze erősebb volt a török.
videok4kereken@reddit
Matyi csaszar akart lenni, igy akart egy kozos hadsereget letrehozni a torok ellen. Pech h elete soran nem sikerult elerni h nyugat eu is eszbe kapjon az oszman birodalom jelentette veszelyt illetoen
Dominus_Clarus@reddit
Észbe kapott, volt is korábban keresztes hadjárat ami megbukott.
redtrianglelmotive@reddit
Hát ja de lehetett volna jobban védekezni+készíteni az országot
Reasonably-Maybe@reddit
Hunyadi Matyas alatt volt Magyarorszag elso aranykora, szoval nem csak a tortenelemkonyvekert volt nagy kiraly. Stabil gazdasag, Europa legerosebb hadserege.
Dareilos@reddit
Ez nem igaz. A legjobban az Anjou uralkodás alatt állt Magyarország gazdaságilag. Az szó szerint aranykor volt, mert mi bányásztuk a legtöbb aranyat akkoriban. Nagy Lajos uralkodott a legnagyobb terület felett. Mátyás idejében inkább Mátyás volt nagyon gazdag, mert szarrá adóztatta a nemeseket, hogy a saját luxizását tudja fizetni meg ugye a zsoldoshadseregét ami egyébként már a halála előtt elkezdett szétesni.
Dominus_Clarus@reddit
Processing img yzz4bri4netg1...
swimbelt@reddit
Hát egyértelműen Mátyás király, elég sok mese szól róla, meg "nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára". Ezt überelni semelyik más király nem tudta.
unmotivated_and_lazy@reddit
Úgy érted a faszi aki tudott volna mit kezdeni a pöffeszkedő döbrögikkel, ehelyett álruhában farmolta az aurát? Legalábbis a mese szerint...
AssumptionKlutzy5611@reddit
Uhm...Én vagyok csak ilyen érdektelen Magyar történelemmel kapcsolatban hogy nem emlékszek Hunyadi Mátyáson kívül másra?
donperinyo26@reddit (OP)
szerintem ez nem érdeklődés hanem inkább alap műveltség, de kinek mi.
AssumptionKlutzy5611@reddit
Nézöpont kérdése. Öszintén nem régen volt. Most vagyok csak 23. Világ irodalmat and történelmet imádom. De magyar történelem száraz és unalnas nekem.
Boring_Muffin3921@reddit
Orbán /s
Traditional-Try2598@reddit
Ő is amúgy kalapos királyunk volt, csak ő faszkalapos.
bkrisike09@reddit
pink_ocelot_0806@reddit
Meltatlanul alulertekelt komment
Jokepu@reddit
Illés béla, kevés kárt okozott és nem nyomta el a népet.
Loose-Story-7683@reddit
Csak az Anjou-k. Előtte és utána is vagy hazaárulók, vagy törvénytelenül trónra kerülő, vagy nem magyar királyok uralkodtak.
VirtualFox2873@reddit
Nem a "legjobb" kategóriában,d nevezném a két Jagellót (I.Ulaszlo es Lajos), akik nem a szülőhazájukért, de az életüket adták a törökök ellen (Várna es Mohács). Tudnánk-e magyar poltikusok közül hasonló kvalitast? (még Kossuth is elszaladt anno)
Bucimaci1234@reddit
Burger king
lancher_reed@reddit
III.és Béla, szül: Illés Béla
Federal-Map4994@reddit
És még ott van (Koplárovics) Béla király.
Ok_Spite_4597@reddit
edward kiraly angol kiraly leptet fako lovan
tairy_hits@reddit
hadd latom ugymond mennyit er a velszi tartomany
Paulaaanka@reddit
Van-e ott folyó, s földje jó
Minorihaaku@reddit
Legelőin fű kövér?
Gold_Combination_520@reddit
Használt-e a megöntözés
ShaytonSky@reddit
A pártos honfivér
Sneaky_Extrovert99@reddit
S a nép, az istenadta nép
JogaEsCoaching@reddit
Ha oly boldog-e rajt
Fulcrum11@reddit
Mint akarom, s mint a barom,
ShaytonSky@reddit
Melyet igába hajt
Rough-Somewhere8875@reddit
Moms spaghetti
Perimeter_System@reddit
Legelőin fű kövér?
Hot_Broccoli_6584@reddit
Nem csak èn vagyok bebaszva vasárnap este?
ElectricalAudience25@reddit
Akinek a legrövidebb az érettségi tétele
realistaoptimizmus@reddit
Azért kicsit hiányolom innen Szent Istvánt.
Szunyog_a_sarokban@reddit
II.Ferdinánd és II.József
Dance_Plane@reddit
WTF
donperinyo26@reddit (OP)
II. József nem hiszem, hogy nagyon jó lett volna a több mint 6000 redneletéből 2-t mondanék jónak, a halálos ágyán már ő is ezen a véleményen volt.
ComposerSpecialist40@reddit
Koplárovics Béla, Torghelle Sanyi.
No-Efficiency7788@reddit
Kiraly Sanyi
Sea-Camel-9750@reddit
II. Géza
donperinyo26@reddit (OP)
ő nagyon underrated!
Accomplished_Plum549@reddit
Zámbó Jimmy
matabitade@reddit
Jimmy
MutedSpinach8018@reddit
Jimmy
Outrageous-Poem-4965@reddit
Megelőztél
Quirky_Gazelle6910@reddit
"Nem látod milyen szépvagyok? Én danolok a legszebben!"
Atankir@reddit
Ezért jöttem.
Fantastic_Cupcake991@reddit
/thread
According_Ad_9555@reddit
Jimmy!
OkAspect2638@reddit
Illés Béla a legnagyobb király!!!
RootOfOrigin@reddit
Régen volt már törióra nekem, de I. (Nagy) Lajos megnaradt, mint jó magyar uralkodó.
Fast-Cheetah-2324@reddit
Jimmy 👑
OK-Smurf-77@reddit
Mara bezarom az internetet 🤣
No_Engineering_1155@reddit
Dareilos@reddit
Lehet, hogy hiányos már a tudásom de úgy emlékszem, hogy nem volt az azért olyan jó managelés. Sőt az pont, hogy katasztrofális volt. Az utánna történő újjáépítés volt sikeres.
Sweet_Look_1236@reddit
Nem volt olyan katasztrofális ha azt is figyelembe veszed hogy a kán haláláig senki sem tudta megállítani őket. Utána is csak azért mert szétesett a mongol birodalom.
Dareilos@reddit
Mi sem állítottuk meg őket. Ki is kaptunk tőlük a Muhi csatában.
Kitchen-Moment3509@reddit
Zámbó Jimmy.
pagyar_meter90@reddit
Király L. Norbert
redtrianglelmotive@reddit
redtrianglelmotive@reddit
Leírom 5ödjére én is, hogy V. Iktor, kérem az upvoteokat
Internal-Paint-1613@reddit
Károly Róbert!!!!!
Ok_Spread_4639@reddit
Jimmyyyy :). XD
Own_Vegetable4839@reddit
Sanyi!
Street_Durian_1852@reddit
Attila
Fluffy_Champion_3731@reddit
Mátyáson kívül egyet se ismerek. Kik voltak még?
ChefCreepy5141@reddit
Orbán Viktor
AffectionateCoat308@reddit
Zámbó Jimmy
Hot-Mail-5531@reddit
Második András magyar király
FearlessBall4535@reddit
András odaadományozta a birtokokat az oligarcháinak hogy legyen pénze keresztes hadjáratokon bulizni. Annyira nem tett az emberekért, mindenki utálta és ha nem akart lázadást, oda kellett adnia a nemeseknek a jogaikat.
kamasuka84@reddit
Király B. Izabella
Former-Fix-1345@reddit
Nice Fuszeklik Fejedelme reference. :)
jaqen755@reddit
Sanyi a király!
Lost_Builder_8741@reddit
V. Iktor?
Pitiful_Mention1793@reddit
Máásodik Andráás magyar király, a nemesek csoportja rinyáál
Plare122@reddit
De andrás megoldja simán
UnfairArm1519@reddit
Ezt a kommentet kerestem.😁
elilyen@reddit
aranybula tetszik lenni?😭🤣🥹
Xantangum@reddit
Jimmy?
Emergency_Bat5118@reddit
Deak Bill Gyula
uncle_CE@reddit
Nice try vitya
Historical_Half8283@reddit
III. Béla. Sikeres, minden tekintetben.
Dareilos@reddit
Szerintem egyetlen jó válasz van az pedig Szent István. Az ő víziójának köszönhetjük, hogy még itt vagyunk. Talán az ő döntéseinek van még mindig a legnagyobb hatása ránk, pedig ő volt az első a sorban.
Utána Nagy Lajost mondanám. Aztán 4. Bélát de csak azért, mert sikeresen újjáépítette az országot a tatárok után. Egyébként nem lett volna kiemelkedő.
Opposite_Court5422@reddit
Sanyi
stereo_perception@reddit
Pisont István
elilyen@reddit
III. Béla vagy Nagy Lajos
gonosz11@reddit
Orbán Viktor
Exotic_Play1213@reddit
Szent István és Ferenc József
Dominus_Clarus@reddit
Processing img 8x47u4himetg1...
Fantastic_Ninja7717@reddit
Károly Róbert
mexpejn@reddit
Bëlga - Királyok a házban
Kecskediszno@reddit
I. Károly