20 kg-t fogytam a tavalyi év során, 42-es méretről 36-osra. IR-es vagyok, az arra kapott gyógyszer (nem fogyiszuri, sima metmorfin) és életmódváltás vitt le 17 kg-t őszig, az utolsó 3 a pajzsmirigy-túlműködésemnek volt "köszönhető". Mivel alapból mindig egy kisebb termetű lány voltam, már az első 5.-7 kg is elég látványos volt, de mire elértem a 20 kg-t, már nem maradt olyan munkatársam, aki ne jegyezte volna meg, hogy mennyit fogytam, milyen csinos vagyok, stb. Ezeknek eleinte örültem, mert jó visszaigazolás volt, hogy valóban nem képzelődöm, de most már kicsit kezdenek fárasztani a "jaj elfogysz, 2x kell rád nézni, hogy észrevegyelek" típusú megjegyzések. A családom aggódik, már megkaptam, hogy biztos beteg vagyok, drogozok, stb...

Mivel visszakaptam a régi, filigrán, törékeny formámat, sokkal jobban érzem magam a bőrömben, ezáltal sokkal magabiztosabb vagyok. Végre tudok olyan ruhákat hordani, amiket már évek óta akartam és nemcsak, hogy fel tudom őket venni, de jól is állnak. Hihetetlen érzés, hogy nem úgy állok a tükör előtt, hogy gyűlölöm magam, csak gyorsan essek túl az öltözködésen, hanem élvezem a saját tükörképemet. És rájöttem, hogy sajnos tényleg "being skinny is the outfit", tehát múlt héten felvettem a világ legegyszerűbb fekete felsőjét és a világ legbasicebb szürke bővebb farmejét és csomóan megdicsértek.

Olyan helyekről ment le zsír, hogy el se hittem, pl. a kezem tök csontos lett :D keresztbe tudom tenni a lábam és tudok törökülésben ülni, anélkül, hogy kényelmetlen lenne.

Nekem kifejezetten jót tett az arcomnak is, hogy fogytam, sokkal fiatalosabb lett az arcom, pedig ugye az ellenkezőjét szokták mondani, hogy akinek túl vékony az arca, az idősebbnek tűnik. Hát visszanéztem a képeimet a plusz 20 kg-val és egy jól megtermett 40-es asszonyságot láttam rajtuk...

Ami nehéz: az agyam még mindig azt a kövér lányt látja a tükörben, olyan, mintha még nem érte volna túl az agyam a testemet. Mivel a ruháim 70%-át kifogytam (főként a nadrágokat), muszáj volt újakat rendelni/venni, és még mindig akárhányszor kiveszem a csomagból a nadrágot, azt nézem, hogy basszus, ez tök kicsi derékban, tuti nem lesz jó rám, aztán belebújok és tökéletesen áll. Szóval azok a régi kudarcok, mikor már a 38-as (sőt aztán már a 40-es is) kicsi volt, ilyenkor még visszaköszönnek.

Sokszor jár a kaján az agyam, eléggé restriktív lettem az étkezésemben, ami szorongást okoz, ezeket igyekszem kezelni, amennyire lehet (de nekem sosem volt egyszerű kapcsolatom az étkezéssel, valószínűleg valamilyen evészavar-spektrumon rajta vagyok), pl. most is kajáltam rendesen húsvétkor, de már várom, hogy holnap visszatérjek a saját ritmusomba.

Szóval összességében az egész életem megváltozott ettől. Lehet, hogy hülyeség ennek ekkora jelentőséget tulajdonítani, de nekem az egész önképem origója volt az elmúlt pár évben az, hogy meghíztam, most meg az, hogy lefogytam.