Egy kis érdekesség: Kota < koda < hoda < hoza < haza < haz < ház (leegyszerűsítve). Magyarázat: T-ből d lesz, ez a zöngésedés. K és h megfelelése: ha a szókezdő"k" után mély magánhangzó van (a, á, u, ú, o, ó), akkor h lesz, ha magas magánhangzó, akkor marad k (pl. kete < kede < keze < kez < kéz). T-z megfelelés szabályos, ezt hívják sprirantizációnak. Ha már rendbe tettük a mássalhangzókat, nézzük meg a magánhangzókat: a véghangzóhoz idomult a középső magánhangzó (a-a), majd az ómagyar korban a véghangzók elnémultak (pl. Halotti beszédben: hadi utu > hadút, tehát még ott van). Mivel így a szó időtartama (haz) lerövidült, és ezt nem szereti a nyelvünk, kellett egy pótlónyúlás, így lett belőle ház. Egyébként a k-ból egyből sosem lesz h, mert közötte van egy ma már félig kikopott mássalhangzó, a veláris zöngétlen spiráns (ami egy erősebb h hang, pl. a düh szóban a h, vagy a technika szóban, figyeld meg, hogy hol képzed a h hangot a ház és a düh szó esetében, és érzékeled, hogy nem ugyanaz a hang.) A titok az, hogy mindig egy-egy lépésben fejlődtek a szavak.