Azt hittem, hogy 25 évesen már boldog házasságban fogok élni és gyerekem is lesz, legalább 1, de inkább 2. Anyukám 27 évesen szült, akkor az minimálisan az átlag felett volt, szóval arra gondoltam, hogy én majd kicsit fiatalabban…plusz egyke is voltam és vhogy az volt a fejemben, hogy a kettő biztosan jobb. Ezen felül azt gondoltam, hogy ügyvéd leszek.

Gondolom, hogy nem lövök le nagy poént, ha elmondom, hogy egyik sem jött be. Az ügyvéd dolgot nem sajnálom, ahogy részben azt sem, hogy 25 évesen nem házasodtam meg és nem lett gyerekem. Visszatekintve akkori önmagamra, semennyire nem voltam akkor érett arra, hogy gyerekem legyen és megfelelően gondoskodjak róla. Plusz ha hozzámegyek ahhoz, akivel 25 évesen voltam együtt, akkor most már meglenne az első válásom is.

A férjemmel, akit egyébként nagyon szeretek, már 30+osan jöttem össze, gyerekünk még nincs. Nagyon szeretnénk, így mondanám, hogy az az egy hiányzik a gyerekkori tervek közül (a többi nem), de úgy, ahogy akkor gondoltam, a legkevésbé sem…Az pedig, hogy egy vagy két gyerek…nem tudjuk, mert mindkettőnk egyke és a saját életünkben nekünk nem hiányzott a testvér. Szóval tényleg azt kell mondanom, hogy nem bánom azt, ahol most vagyok.