Egy élet igazán nagy drámák nélkül?

>Tehát eddig inkább egy felfelé ívelő pályának érződik az élet, és az igazán nehéz, sötétebb oldalát még nem tapasztaltátok meg. Nekem teljesen felfelé ívelő pályának érződik az élet, mert/pedig rettentő nehéz és sötét oldalával indítottam, az ACE teszt (adverse childhood experience) eredményem 10-ből 6 pontos (ami extrém magas), kemény kamasz korom volt részben emiatt és a fiatal felnőtt korom sem volt sétagalopp, bár könnyebb volt már. Rengeteg terápia, önfejlesztés és elmélyülés kellett ahhoz, hogy mégis oda jussak, ahol vagyok: van egy csodás, drámamentes házasságom egy fantasztikus társsal, sikeres karrierem és nagyon jól jövedelmező saját vállalkozásom, kiemelkedő tanulmányaim és tanulmányi eredményeim, mindemellett nagyon jól állunk anyagilag (azt sem tudom, hogy mennyibe kerül egy vekni kenyér, mert nem nézem az árakat). Szerintem nekem pont a nehéz kezdés és a feldolgozás segített abban, hogy teljesen más szemszögből nézzem a "drámát", meg nagyon más a mércém az "igazi dráma" kapcsán, mint egy átlag embernek. Én egyáltalán nem vágyom még kisebb drámákra sem, nem generálok magam körül csak azért, hogy legyen valami "izgalom", és egy minél nyugodtabb élet kialakítására törekszem, törekszünk a férjemmel mindketten hasonló okokból. Az elmúlt években azért volt, hogy nem értettünk egyet, de nem veszekszünk egymással, mindig mindent szeretettel és őszintén meg tudunk beszélni úgy, hogy egy mindkettőnk számára előnyös, közös megoldást keressünk mindenre. A folyamatosan drámagerenráló barátokat "kiszanáltam" magam mellől az évek alatt és így tovább.