Hogyan viszonyulsz a halál gondolatához?

[-]

Specific_Warthog8028@reddit

Aki volt már altatva, szerintem ahhoz lehet hasonlítani, csak nincs meg az, hogy fel is kelsz, de egy rettentő mély alvás. Fiatal vagyok még, nem értem még el annyit az életbe, ha most meghalnék fájna. Ha már lenne családom, gyerekem, akkor már jobban érdekelne miattuk, nem magam miatt. Nekem nem fáj, csak azoknak fáj akiket hátrahagyok. Ha jön a halál, akkor jön, ha félsz tőle, akkor sem fog téged kihagyni, de legalább elpocsékolhatod a szép éveid azzal, hogy félsz és szorongsz ahelyett, hogy megélnéd a szép pillanatokat.

Reply

[-]

occam64@reddit

Én voltam már kétszer. Második alkalommal volt egy szörnyű élményem. Menekülni akartam, de nem tudtam. Mintha lefogtak volna.

Reply

[-]

occam64@reddit

Ahogy öregszem, egyre inkább foglalkoztat. Néha az jut eszembe - pedig azért még nem vagyok nagyon öreg - hogy talán ez az év lesz az utolsó. Kicsit félek. De azzal nyugtatom magam, hogy mielőtt megszülettem, akkor se voltam. Egyszer elütött egy autó. Megúsztam komolyabb baj nélkül, de valószínűleg pár percig nem voltam magamnál. Leoltották a villanyt. Azzal bátorítom magam, hogy ilyen lehet. Valójában inkább attól félek, ami az utolsó percekben van. Ha nem a fejemre esik valami.

Reply

[-]

szabcs97@reddit

Én rettegek tőle. Kisebb koromban nagyon sokat sírtam miatta esténként, hogy mi van ha már nincs semmi. Sírni már nem sírok, de ha eszembejut, akkor próbálom elhessegetni a gondolatot mert különben benne ragadok és akkor elindul egy lejtmenet. Amióta megszülettek a gyerekek, egyre nehezebben viselem magát az idő múlását is.

Reply

[-]

miaszos@reddit

Oviban egy barátom nyitotta fel a szemem, hogy egyszer mindenki meghal, de én a szüleim halála miatt aggódtam nem a sajátom miatt. Ma már a haláltól nem, de attól, hogy addig nem találok egy igazi bensőséges párt akivel megértjük egymást inkább meg a szenvedéstől ami addig tarthat. Max a halálos ágyamon szerelmet vallók egy nővérnek.

Reply

[-]

fha835@reddit

Ilyen velem is volt. Én nem hiszek annyira a hókuszpókuszban, de elmentem egy acces bar kezelésre és azóta ezerszer jobb a helyzet! Már csak néha van ilyen gondolatom.

Reply

[-]

Ok-Business-1518@reddit

Csatlakozok! Gyerekként is nagyon megviselt a tudat,és mióta megszületett a kisbabám,hát azóta ez csak 1000x rosszabb lett....ahogy változik,fejlődik napról napra,meg hogy már ezt tudja,azt tudja,1 éves,stb ezáltal "van látszatja" az idő (gyors) múlásának (nemtudom rendesen megfogalmazni..) amellett,hogy nagyon örülök minden fejlődésének természetesen,rendesen kivagyok tőle.... na meg,az,hogy olyan dolgokat élek át,amikre gyerekkorból emlekeztem,és most újra átélem,csak most a gyerekem által...olyankor villan be az is,hogy gyerekkent a 30-as korosztály számonra öregnek számított...most meg én is annyi vagyok... számomra most nyert értelmet az a mondás,hogy nagyon rövid időnk van ezen a földön,és azóta másképp is élem az életemet.. nem pazarlom az idömet olyan emberekre és dolgokra,amiket nem szeretek,nem szolgál,hátráltat,stb...

Reply

[-]

InfinitePraline7806@reddit

Ilyen nekem is volt kisgyerekként, csak én elaludni nem mertem esténként csak én attól féltem nem ébredek fel reggel, aztán elmúlt. Mióta nekem is gyerekeim vannak én is nehezen viselem az idő múlását.

Reply

[-]

Worried_Living_1030@reddit

Halottnak lenni olyan lehet, mint mielőtt megszülettünk. Nem lesz semmi. Nem fogunk tudni semmiről. Meghalni már rosszabb, főleg, ha a halál hosszantartó betegség után következik be. De a halál maga nem lesz rossz. Engem csak az zavar, hogy nem fogom tudni mi történik a világban miután meghalok. De ilyen az élet rendje. Egy idő után, az élet kezdi visszavenni az embertől amit fiatal korában rá pazarolt. És amikor már tönkretett, megalázott, megnyomorított, azt mondja, menj innen, adj helyet az új nemzedéknek. És elsöpri, mintha sose létezett volna.

Reply

[-]

Worried_Living_1030@reddit

Én csak addig akarok élni, amíg aránylag egészséges vagyok, tudok magamról és tudom élvezni az életet. Elhatároztam, hogy ha megöregszem és az élet már csak nyűg lesz, véget vetek neki. Remélem, lesz hozzá bátorságom.

Reply

[-]

Tsi19K@reddit

Ahogy kozeledik az elet vege, mas ertelmet kap az egesz. Megtanultam elfogadni, hogy mar kozeledik a veg, es olyan sok dolgom sincs mar. Orulok egy jo falatnak, egy korty minosegi italnak, mar nem kergetek nagy dolgokat. Annyi jo lenne, ha a vegen sem kellene hosszu ideig fajdalomban elni, egy gyors zarast ertekelnek. Azt sem latom mar fontosnak, hogy emlekezzenek ram, meg ha 3 generacion keresztul is igy lenne, az is csak egy szemvillanas az idoben. Mindenkit elfelejtenek, nyom nelkul tununk el.

Reply

[-]

Dazzling_Ad_3938@reddit

Én sosem tudtam magam elképzelni, hogy nagyon öreg leszek. Egész kis korom óta rendben vagyok a saját halálommal. Egy hirtelen durvább, de rövid lefolyású betegség alatt kicsit elgondolkoztam, hogy mi van ha… azóta megint azt gondolom, hogyha meg kell halni akkor meg kell. Jó lenne szenvedés nélkül, de ezt nem tudom előre. A szüleim halálának gondolata viszont pici korom óta rettegéssel tölt el, szorongok tőle, jóformán napi szinten, valamint a páromért aggódom még így.

Reply

[-]

Responsible-Neat4867@reddit

Sehogy. Élek amíg lehet, amilyen jól csak tudok, aztán úgyis mindegy. Van életbiztosításom, szóval aki marad utánam annak se leszek "teher".

Reply

[-]

Bela_Gombgyari@reddit

én kíváncsi vagyok a pillanatra

Reply

[-]

Creepy_Management862@reddit

A szeretteim öregedése vagy halálának gondolaza jobban megvisel mint a sajátom..

Reply

[-]

AcademicBirthday6681@reddit

Nálam is ugyanez..

Reply

[-]

radirpok99@reddit

Nagyon nem vagyok jóban a gondolattal. Két éve meghalt az első kutyám. Azóta az (előtte is meglévő) egzisztenciális krízisem soha nem látott szintre ugrott, nincs olyan nap, hogy ne rágódnék rajta. Pszichiátriára is kerültem már miatta. A két egészséges, középkorú kutyámra gyakorlatilag nem tudok úgy ránézni, hogy ne az jutna eszembe, hogy "meg fogtok halni", nincs egy felszabadult pillanat, amit velük tudnék tölteni, amit nem ural a halál gondolata. Hasonló érzéseket váltott már ki belőlem fogászaton a röntgenkép, amin a saját koponyámat láttam. Sovány vagyok, gyakran nem tudok a tükörbe sem nézni, mert csak a csontjaim alakját látom. Rettegek a szenvedéstől, a gondolattól, hogy el fogok bomlani, hogy a kutyám helyén is már csak a pokróca és a csontjai vannak, hogy a többi kutyám is pár éven belül garantáltan csak egy kupac porrá válik. Nem merek a jövőre gondolni, mert csak azt látom benne, hogy ki nem lesz már velem, mire elérem azt az adott célt. (Igen, járok pszichológushoz, igen, szedek antidepresszánst)

Reply

[-]

Flashy-County4956@reddit

2015-ben szembe néztem vele, olyan nagyon hisztis voltam pasi létemre, mikor kiderült,hogy életveszélyes szívritmuszavarom van, ami egy katéteres ablációs műtéttel eltávolítható... voltam vagy 24 éves... egyébként egy olyasmi hosszú élettel, mint mondjuk amit nagyapám élt 88 évesen, csak én legyen 90 éves és viszonylag őrizzem magam a szellemi épségemet, nos azzal elégedett lennék, például szívesen tölteném úgy az életemet, hogy elmegyek utolsó nap kedvenc éttermembe, moziba, színházba, majd otthon kiolvasnám a kedvenc regényem utolsó fejezetét, és szépen lámpaoltás után meghaljak.

Reply

[-]

Traditional-Car9897@reddit

Alig várom. A családomat, vagy legalábbis annak a maradékát sajnálnám, hogy ezzel kellemetlenséget okozok. De amíg vannak kötelességeim addig türelmesen várni kell...

Reply

[-]

Any-Sleep479@reddit

Az lesz a halál után, ami a születésed előtt... semmi... Ez van akinek hitet ad, van aki pedig mély depresszióba esik csak a gondolatától is az egésznek.

Reply

[-]

valakinekavalakije@reddit

Ez eddig a legmegnyugtatobb gondolat. Sosem hallottam meg, de megjegyzem.

Reply

[-]

lhrad@reddit

En a mely depresszios kategoria vagyok, nekem ez kb. a legrosszabb gondolat.

Reply

[-]

valakinekavalakije@reddit

Szuletes elott se fajt semmi, akkor utana sem fog. Szerintem ez mugnyugtato. En eddig pont attol feltem milyen nem lenni. De mindenkinek mas segit az eletben, ez tok rendben van.

Reply

[-]

lhrad@reddit

Ja persze, en orulok, ha valaki nem szenved ezzel, mint en. A gondolatot is ertem, de szuletes elott ugy sosem fajt semmi, halal utan meg ugy nem faj semmi, hogy elotte volt ido, amikor meg megtapasztaltad a vilagot. Raadasul tudomanyos beallitottsagu vagyok es az hajt, hogy megertsem a vilagot. Egy eletnyi ido alatt ez nem fog menni es faj, hogy utana semmit se fogok erzekelni az egeszbol.

Reply

[-]

valakinekavalakije@reddit

Ertem mire gondolsz. Sajna nem tudok segiteni. De szerintem ha semmi leszel, akkor nem fog szamitani, hogy elotte mi volt, nem fogsz rola tudni. De hidd el engem is kelloen nyomaszt, en is felek a halaltol gyerekkorom ota :(

Reply

[-]

AstraView5979@reddit

semmi? honnan tudod? mitől vagy olyan biztos benne? éppúgy nem tudhatja senki, hogy lesz-e valami, mint ahogy azt sem, hogy semmi nem lesz. onnan még senki nem jött vissza, hogy megmondja, a klinikai halál nem halál, az még visszafordítható, az még csak a küszöb, vagy az se. fogalmunk sincs semmiről, a hit nem tudás.

Reply

[-]

Ok-Business-1518@reddit

De ilyen nincs,hogy semmi. Valaminek lennie kell......

Reply

[-]

Puzzleheaded_Fox8055@reddit

Röviden: Nem. Hosszabban: Hagyjuk inkább.

Reply

[-]

Any-Sleep479@reddit

Filozófiában és teológiában nem szeretek vitatkozni. Pontosan tudom, hogy ez nem tökéletes, mert empirikusan egyiket sem lehet bizonyítani. Ami problémásabb a "semmi" fogalma, azzal szerintem egy elme sem tud megbirkózni.

Reply

[-]

Puzzleheaded_Fox8055@reddit

A semmi az az, mint a programozási nyelvben a null értékű változó. Értelmezhetetlen. Számunkra. Pedig a minden ellentéte, egyszerű lenne. Ja de mi az a minden? Szerintem a semmi ebben a kontextusban azt az állapotot jelenti, ami két "van" közt létezik egy adott dimenzióban.

Reply

[-]

Euphoric_Action_8970@reddit

Sokszor eszembe jut, jó lenne tudni, mikor halok meg. Attól félek leginkább, hogy sokat fogok szenvedni előtte.

Reply

[-]

SassyPandaToldSo@reddit

Van ebben a témában egy könyv, négy kiskamasz megtudja és mindannyiukat más útra tereli az élet: persze végig ott lebeg a kérdés hogy a személyiségükből fakadóan vagy az információ tudatában. Volt aki kiaknázta a lehetőségeit, tudta hogy rengeteg ideje van, nem félt belevágni nagyobb volumenű projectekbe sem, míg volt akit lebénított, más pedig extrém kicsapongó életet élt le. Nem tudhatod hogy reagálnál rá - főleg ha nagyon közeli dátumot kapnál.

Reply

[-]

Euphoric_Action_8970@reddit

Ennek a könyvnek utánanézek, szeretem az ilyen témákat. 🙂 Ha nagyon közeli dátumot látnék, akkor biztosan megzuhannék, de akkor lényegében szerintem mindegy is. Hiszen úgyis meghalok 1-2 éven belül. Viszont ha tudom, hogy van 30 évem, akkor felszabadultan élhetnék, tudva, hogy nem kell aggódnom, nem hagyok magam után elrendezetlen dolgokat. De persze élesben ki tudja mi lenne. 😅

Reply

[-]

SassyPandaToldSo@reddit

Közben megtaláltam: https://moly.hu/konyvek/chloe-benjamin-a-halhatatlanok

Reply

[-]

Euphoric_Action_8970@reddit

Meg is rendeltem, köszi 🙂

Reply

[-]

elilyen@reddit

nem szeretnéd te azt előre tudni... attól a pillanattól kezdve az egész létedet meghatározná

Reply

[-]

Euphoric_Action_8970@reddit

Szerintem jobbá tenné. (Saját vélemény 🙂)

Reply

[-]

elilyen@reddit

naív vagy

Reply

[-]

Euphoric_Action_8970@reddit

Te meg bölcs (nek hiszed magad)

Reply

[-]

elilyen@reddit

az is vagyok

Reply

[-]

mimrock@reddit

"Én nem értem miért félnek az emberek a haláltól" -random pozitív influencer, vallásos ember, stb. "Mennyi időm van eldönteni?" - kérdezi az 50 kilós, hányingerrel és fájdalommal küszködő rákos beteg erőtlenül az orvost, aki egy olyan műtétet ajánl fel neki, amivel talán 1-2 évvel meg lehetne hosszabítani az életét cserébe a maradékot egy testhorrorban kell leélnie. Közben a felesége aggódó pillantásokat vet rá: "ugye nem adod fel"? Szóval ja, a közhiedelemmel szemben ez a szarabbik része, nem maga a halál.

Reply

[-]

Hefty-Crew-8329@reddit

Volt erről felmérés eüg dolgozók és nem ott dolgozók között. Utóbbi idős korban szeretne meghalni, az előbbi gyorsan. Elkeserítően igaz amit írsz.

Reply

[-]

TurbulentRead7388@reddit

Vagy magatehetetlen leszek…

Reply

[-]

Glittering_Dress_192@reddit

Tizenot evesen voltak ilyen “mely” teatralis gondolataim. De szerencsere akkor meg nem volt reddit, hogy a vilagba kiabaljam oket, neked is egy naplot javaslok inkabb.

Reply

[-]

Sensitive-Bar6847@reddit

Szerencse vagy szerencsétlenség?! Ki tudhatja azt? 😃😃😃

Reply

[-]

Glittering_Dress_192@reddit

Szerencse, hidd el.

Reply

[-]

Sensitive-Bar6847@reddit

Szívesen elhiszem! 😃 Egy tanmese jutott róla eszembe, abból hoztam a mondatot. "Egy idős földművesnek volt egy öreg lova, amellyel a földön dolgozgatott. Egy nap a ló elszabadult, s eltűnt a dombok közt. Amikor a szomszédok kifejezték sajnálatukat a szerencsétlenség miatt, az idős ember csak ennyit mondott:– Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani? Egy hét múlva a ló visszatért a dombok közül egy ménes vadlóval, és amikor a szomszédok a földműves szerencséje miatt örvendeztek, ő ismét ezt mondta:– Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani? Amikor az idős ember fia megpróbálta betörni az egyik musztángot, leesett a lóról, és eltörte a lábát. A szomszédok megint sajnálkoztak. Nem úgy az idős ember, aki csak ennyit szólt: – Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani? Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, és besoroztak minden hadra fogható fiatalembert. Amikor az idős földműves fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a listáról. Szerencse volt ez, vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?"

Reply

[-]

annajeney@reddit

Gyerekkoromban szorongtam emiatt, akkor anyám azt mondta erre, hogy mire oda jutsz, meg is unod majd az életet. Ugyan még csak 30 éves vagyok, de kezdem érteni mire gondolhatott.

Reply

[-]

Cryosaber49@reddit

valami hasonlót próbálok megfogalmazni kb 20 perce mióta olvasgatom itt a hozzászólásokat... 34 vagyok, a hétköznap arról szól, hogy 1 órát utazok irodába, 9 órát vagyok ott, 1-et haza, a hétvégék elmennek két pislogás alatt, és kezdődik előlről... ez nem embernek való, még 15 év ebből pont elég, hogy az ember tényleg megunja az egészet, hiába igyekszik kitölteni széppel és jóval a maradék időt, szóval ha halál után van túlvilág vagy dicséret/jutalom amiért igyekszem nem egy darab szar lenni, az király, ha nincs utána semmi, az is király

Reply

[-]

Sensitive-Bar6847@reddit

Mármint te már elkezted unni? 😃

Reply

[-]

annajeney@reddit

Úgy értem, el tudom hinni hogy mire valaki idős lesz, belefárad abba hogy látja hogy a szerettei elmennek, megéli ahogy a saját élettere, képességei beszűkülnek. Szerintem ezen a ponton az elmúlás már nem ijesztő.

Reply

[-]

fha835@reddit

Cuki vagy. Jó, hogy akkor téged nem nyomaszt az, hogy fiatalon is meg lehet halni. Nem iróniával írom. Mert én pl attól jobban félek, hogy fiatalon halok meg. Ha valaki megmondaná, hogy élek 90 évet, megnyugtató lenne. Akkor gondolnám azt, amit leírtál. Legyen így! Minden szerettünkkel!

Reply

[-]

Sensitive-Bar6847@reddit

Köszi, ezt én is így!

Reply

[-]

OgreAki47@reddit

Pont úgy, ahogy az egyik Tankcsapda nótában van, annyira nem vagyok depressziós, hogy öngyilkosságra gondoljak, de ha hatvan évesen utolér a cigi és a pia, kb. pont elég is lesz.

Reply

[-]

Accomplished-Pie9031@reddit

2 biztos dolog van az életben. Hogy megszülettél és hogy meghalsz.

Reply

[-]

elilyen@reddit

meg az adófizetés

Reply

[-]

Accomplished-Pie9031@reddit

És az adócsalás. Jaj, nem ide.

Reply

[-]

Sensitive-Bar6847@reddit

😅

Reply

[-]

Sensitive-Bar6847@reddit

Meg az adók! Az is biztos! 😁

Reply

[-]

Proud-Ad8672@reddit

Én azt szoktam mondani, hogy nem kell félni tőle, mert miután meghaltál, úgy sem fogod tudni felfogni, hogy megtörtént.

Reply

[-]

nmthdm@reddit

Sztoicizmus valamennyirre erre a gondolatra épít. Számomra egy jó motiváció, hogy fejlődni akarjak, másoknak segítsek, ameddig csak van erre időm. The Daily Stoic könyvet nagyon szeretem és szerintem hasznos, ha valaki túllendül a negatív részén a dolognak. Nyilván ettől se lesz tökéletes az ember élete, de egy jó emlékeztető arra, hogy semmi se örök és ez alapján cselekedjek.

Reply

[-]

tararatazi@reddit

Amíg apukám nem halt meg, addig nem különösebben érdekelt, rossz dolog ez van. Azóta nagyon félek tőle, félek, hogy más szerettem is meghal, félek, hogy én halok meg. Ha anyukám nem veszi fel a telefont, konkrétan szorongok, hogy mi történt, egyből a legrosszabbra gondolok.

Reply

[-]

TacticKoala@reddit

Én sok halált láttam meg látni is fogok Nekem sokkal “pozitívabb” azon kívül hogy minden halál fáj és az elengedés sem egyszerű . Az öreg kor kiváltság nem betegség, én is úgy gondolom , hogy meg születtünk és sajnos ki előbb ki utóbb meghal . Én nem félek tőle , ha holnap bármi történne velem és szembe kell vele néznem tudom hogy semmit nem tehetek abba a pillanatba . Igyekszem úgy élni az éltet hogy örömöm legyen benne és ne úgy gondoljak a halálra mint egy rettegni való dologra , bár aki a halál kapuja előtt áll mindig fél “bárcsak lenne még időm” Számomra fontos a testi és szellemi egészség Minden haldokló mellett aki “egyedül” lenne , mellette vagyok és segítünk hogy minimális fájdalommal és méltósággal tudjon elmenni ez elkövető joga mindenkinek Szóval sokmindent nem tudunk amíg ott nem tartunk.

Reply

[-]

TranslatorQueasy8781@reddit

Sosem féltem a haláltól. 2évvel ezelőtt majdnem elvéreztem. Mikor tudatosult bennem, hogy most vagy sikerül segítséget hívnom vagy meghalok, elkezdtem rettegni. De nem a saját halálom gondolata volt ami megrémített. Csak az, hogy mi lesz a gyerekemmel ha én meghalok. Azóta sem félek a haláltól, de nagyon vigyázok magamra, maradnék amíg szüksége lesz rám a lányomnak.

Reply

[-]

SassyPandaToldSo@reddit

Pontosan ugyanezt gondolom: az egyedüli tényező amiért félek a haláltól az a gyerekem. Elmondhatatlanul nagyon haragudnék magamra, hogy magára kell hagynom

Reply

[-]

Ok-Acanthisitta7213@reddit

Pontosan így érzek mióta anya lettem

Reply

[-]

Ok-Cress8577@reddit

Sose féltem tőle, egy ideje már tudom azt is, hogy mikor és miben fogok elhunyni.

Reply

[-]

DavydBlack@reddit

Annyira nem lehet szar, még senki nem jött vissza panaszkodni...

Reply

[-]

jamming_blueberry@reddit

Amíg nem volt gyerekem, teljesen hidegen hagyott a halál gondolata, úgy voltam vele, ha menni kell, akkor menni kell. Viszont amióta megszültem a lányom, azóta rettegek a gondolattól, hogy idejekorán meghaljak és az édesanyja nélkül kelljen felnőnie. A vicces élet persze azóta többször dobott felém olyan jeleneteket filmekből, miközben random kapcsolgattuk a csatornákat, ahol a gyerek szeme láttára ölik meg/kínozzák az anyját, egy gyomorforgató fájdalom járja át ilyenkor a testemet és még sokáig kínoz a képsor, ami ismétlésben játszódik le a fejemben…

Reply

[-]

ThanosSnappedMyWifi@reddit

Nem tartok tőle, hisz az én hitem szerint a halál csak illúzió nem szűnsz meg mint ahogy az energia sem tűnik el csak úgy

Reply

[-]

aLillus@reddit

Ha menni kell, menni kell. 35 éves vagyok, teljesen tudatában vagyok azzal, ha vége vége. Nem élek szomorúan megvan mindenem, sokat utaztam. De igazából semmilyen félelem nincsen bennem, de szenvedni nem szeretnék.

Reply

[-]

Some_Face_4102@reddit

Csak nem szeretném, ha szenvednek és fájna, egyébként nem tudom elkerülni. Egy kedves ismerősöm mondta minap, hogy időnként már érzi, hogy kezd nem ehhez a világhoz tartozni, túl sok, túl gyors és nem tud felzárkózni. Ezzel meglepoen más idős is egyetértett beszélgetés közben, hogy ha eljon az a pillanat amikor már nem tudja felvenni a ritmust, akkor semmi baj a halállal.

Reply

[-]

Polarix@reddit

Az élet rendje. Egyszer mindenki meghal, nem tudsz tenni ellene semmit.

Reply

[-]

Vanekur01@reddit

Én nem foglalkozom a témával, nincs rá időm, majd ráérek gondolkodni rajta a halál után.

Reply

[-]

Subject-Play7@reddit

Én úgy vagyok vele, hogy egyszer élünk, és mivel régen rettegtem élni, ezért egy jó ideje úgy vagyok vele, hogy minden ötletemet megvalósítom, akármennyire is elrugaszkodott, vagy félelmetes, és inkább kipróbálok mindent, amit csak lehet. Így nem igazán félek a haláltól, mert úgy érzem, hogy amit meg kellett, vagy meg akartam élni, azt már mind sikerült. Plusz nemutolsósorban néztem már szembe a halállal, és sokszor volt bennem olyan érzés, hogy könnyebb lenne, így aztán pláne nem félek tőle.

Reply

[-]

Lucky-Analyst-5147@reddit

Szeretném az elején leszögezni hogy amit írok, az nem egy egészséges hozzáállás, és normál esetben te sose fogod így gondolni. Én nem félek a haláltól. 6 évvel ezelőtt megpróbáltam megölni magam, ami nem sikerült, viszont egy dolog megmaradt: Ha még egyszer olyan helyzetbe kerülök, már sikerülni fog. Ez a gondolat számomra megnyugvást hozott. Gyermekkorom óta foglalkoztatott az öngyilkosság, viszont nem folyamatosan, hanem hullámokban. Ezt felnőttként bipoláris affektív zavarnak diagnosztizálták, és el is kezdtem a kezelést. Viszont a kezelés elején még akár rosszabb is lehet, és lett is. Azért azt leszögeznèm hogy a gyógyszerek hatnak, csak idő kell, évek, és sok mindenen változtatnom kellett. Viszont ahogy írtam egy dolog megmaradt. A tudat hogy képes vagyok az öngyilkosságra sose fog eltünni a fejemből. És amiatt lényegében tudom hogy mi lesz a vége az életemnek. Természetesen nem tudom mikor, még szeretnék élni, de sajnos bipolárisként egy életen keresztül kell küzdenem ezzel, és ha úgy oszt az élet hogy ismét elkezdek lecsúszni, nem lesz mi megfogjon. Sajnos a fejem nem úgy működik mint egy normál emberé. Emiatt egy normál embernek teljesen értelmetlen amit én érzek és gondolok. És ez így van rendjén. De bennem nincs meg az a normális halál félelem mint másban.

Reply

[-]

scavengario@reddit

Ha már aludtál el, akkor nagyjából tudod milyen. Ha nem fogsz felkelni, nem tudod, hogy vége volt. Ha voltál már elájult, öntudatlan állapotban, amihez pl. oxigénhiány vezetett, akkor árnyaltabb a kép. Ott először békességet érzel, nem akarsz abból kimozdulni. Aztán valaki (köcsög, szerinted) visszarángat az életbe. Én nem a saját halálomtól félek. A halál mikéntjétől, az addig vezető úttól félek. Mennyi lesz a szenvedés (pl. adott típusú rákos betegként, amikor elviselhetetlen a fájdalom). Illetve a másik, hogy mi lesz a szeretteimmel? Nem leszek ott, hogy segítsek. Hogy legyen egy támasz. Akár lelki, anyagi, bármilyen más segítség. Nem tudok ott lenni és vagy megoldani, vagy legalább enyhíteni a rossz döntés kudarcát. Engem csak ezek zavarnak. Ha meghalok, személyesen az annyira nem érint meg. Mint ha lefekszel aludni (ideális esetben ennyi az érzés), csak örökre. De a többiekkel mi lesz? Engem inkább ez zavar. Eggyel kevesebb védőernyő nekik, ahová jöhetnek segítséget kérni. Aki segít ahogy tud. Aki nélkül rosszabb lesz az életük.

Reply

[-]

Fluffy-Friend-8134@reddit

A munkám során sokat találkoztam a halállal. Volt,aki úgy ment el,viszonylag fiatalon,hogy összeesett egy buszmegállóban a gyerekeknek szánt karácsonyi ajándékkal a szatyrában,és már soha nem ment haza. Volt,aki előtte éveket élt le demensen,egy növény szintjén,és semmit sem fogott fel az egészből. Volt aki fiatalon,volt aki idősen. Volt aki a családja körében,volt,aki teljesen egyedül. A Covid alatt tömegével voltak olyanok,akik felfogták,hogy mi vár rájuk,és látni lehetett a tekintetükben a rémületet.Volt,akinek hosszú,fájdalmas daganatos betegség után megváltás volt,hogy vége lett. Volt,aki sikertelenül próbálta eldobni a saját életét,volt akinek sikerült. Én mindezekből annyit tanultam,hogy amig itt vagyok,addig maximálisan megélek mindent,amit lehet. Előtte valahogy mindig ilyen “majd ha túl leszek ezen,akkor szakítok rá időt,majd ha vége lesz annak,akkor jó lesz” időszakaim voltak. A szeretteim felé nincsenek kimondatlan szavak, addig akarom elmondani nekik,hogy számítanak,szeretem őket,ameddig megtehetem. Nem pazarolom az időmet olyan emberekre,akik negatívak,lehúznak,hátráltatnak,emiatt néhány embert kipakoltam az életemből. Remélem,amikor eljön az én időm, szeretettel fognak rám emlékezni,akik fontosak voltak nekem.

Reply

[-]

Quirky_Gazelle6910@reddit

Köszönöm hogy leírtad . Nekem nagymamám jut eszembe mindig a mai napig pedig 13 éve már hogy elment , mégis hiányzik nagyon 😭 Rá mindig jó szívvel emlékszek .

Reply

[-]

Fluffy-Friend-8134@reddit

Alig 10 éve dolgozom,de százas nagyságrendben kísértem végig emberek elmúlását. Az egyik olyan élmény ami a legjobban megmaradt, egy olyan 45 éves daganatos férfi halála volt,aki a családja körében ment el. Ott volt vele a felesége, és 2 huszonéves gyermeke. Tudták,hogy menthetetlen, hónapok óta készültek rá. És mégis,amikor lassult a szívverése,és közeledett a szívmegálláshoz, a monitoron fel-feltűnt még egy-két elektromos jel,minden alkalommal valami kétségbeesett reményt láttam a hozzátartozókon. (Ez percekig eltartott)Amikor ez is megszűnt,akkor a szemünk láttára omlottak össze, és valami leírhatatlan fájdalom látszott rajtuk. Magamban csendesen kalapot emeltem az elhunyt előtt,mert tudtam,hogy bár rövid lét jutott a számára,de úgy élte az életét,hogy érdemes volt arra,hogy ennyire szeressék.

Reply

[-]

AnarchiaKapitany@reddit

https://preview.redd.it/wyutx57z8bkg1.jpeg?width=265&format=pjpg&auto=webp&s=7cef4b87e65445027e87bc69a6952b1969316b71

Reply

[-]

TeacherWolf@reddit

https://preview.redd.it/6ebnx86z4ckg1.jpeg?width=242&format=pjpg&auto=webp&s=485c8569293d78e24dee68854c382c4bf6466f3e

Reply

[-]

Suspicious-Leader445@reddit

Alig várom. Nem siettem - a férjem összetörne, ha öngyilkos lennék - de örömmel fogadnám.

Reply

[-]

ImperialHeretic@reddit

Amire nincs ráhatásod, azon minek sztresszelni? A kezdő és a végpont közötti sávot használd ki a legjobban. A többi nem számít.

Reply

[-]

Krisz-10@reddit

Bízom benne, hogy mire odaérünk, mindenkinek, aki kéri lehetséges lesz a könnyű és gyors átmenet. Ami utána lesz azt úgy képzelem el mint egy álommentes, mély alvást felébredés nélkül. Bonuszként talán lesz könnyű álmodás is.

Reply

[-]

InevitableAd691@reddit

Én is ezt remélem

Reply

[-]

Luna9622@reddit

Előttem már írtak ilyet, az én munkám során is sok haldokló, beteg emberrel találkozom, illetve a családomban is volt pár tragikus haláleset. Ennek ellenére nem a haláltól félek, hanem attól, hogy valakit újra el kell veszítenem. A veszteség mint olyan, olyan súlyosan égett belém, hogy minden újabb alkalommal földre taszít. De a saját halálom egyáltalán nem izgat.. hiszem, hogy amíg itt vagyunk, tanulnunk kell, tapasztalni, fejlődni, és, hogy a halál nem a vég, hanem egy újabb kezdet. Inkább a halálhoz vezető út, ami sokakat megrémiszt, a szenvedés, a magatehetetlenség, kontrollvesztés.. ez teljességgel érthető.

Reply

[-]

ExpensiveSympathy844@reddit

Őszintén, a halál gondolata zavar a legkevésbé. Megnyugtat, jöttünk és megyünk is. Sosem szoktam rajta gondolkodni, hogy mikor halok meg vagy hogyan. Remélem, hogy nem fogok szenvedni, hanem mondjuk álmomban megyek el, utána már úgy is minden mindegy lesz.

Reply

[-]

Beneficial_Fee_1711@reddit

Nem érdekel, nem foglalkozok vele. Úgysincs ráhatásom Csak szabadságom ne legyen bent, az nagy pazarlás lenne

Reply

[-]

Puzzleheaded13579@reddit

https://preview.redd.it/aiceirq6ubkg1.jpeg?width=720&format=pjpg&auto=webp&s=2850f971166db140386713d1f4ab81c6882c17c8 The White Lotus-ban volt ez a quote. Nekem nagyon tetszik. Èn egyèbkènt a saját halálomtól nem fèlek ès fura, de kicsi koromtól kezdve úgy èreztem, hogy fiatalon fogok meghalni. Ezèrt annyira nem izgat, ha ez holnap lesz vagy egy èv mùlva.

Reply

[-]

FinancialSuccess1573@reddit

Én csak attól félek hogy elfelejtenek, hogy az a rengeteg sztori amiben részem volt arról sok év múlva már senki nem beszél és senki nem is fogja tudni hogy valaha léteztem

Reply

[-]

erotikus_kuglof@reddit

Nem a haláltól félek, hanem attól a gondolattól, hogy boldogtalanul és beteljesületlenül végzem az életem. Attól rettegek.

Reply

[-]

trebron55@reddit

31 evesen majdnem meghaltam tudoemboliaban. 33 evesen csak trombozisig jutott a buli. Anyai nagyapam 57 evesen edesanyam 53 evesen szinten keringesi betegsegbe halt bele (verrog). Megbekeltem vele hogy a kazetta hamarabb lejar mint a legtobbeknek, addig probalom a legtobbet kihozni, a legjobb ember lenni aki tudok.

Reply

[-]

feldmandenes@reddit

Próbálom közel tartani magamhoz magát a gondolatot és ennek megfelelően élni az életem. Nyilván nem arról van szó ,hogy "zsa mindent bele, lehet holnap meghalsz". Tetoválásaim is vannak amik ezt jelképezik. Régebben rengetegszer gondolkodtam róla illetve foglalkoztatott is a gondolat, de ugye ezzel nem nagyon lehet megbarátkozni, de minél inkább próbálom magamra erőltetni az elfogadást és úgy érzem ,hogy ez sikerült is. Ez a gondolatmenet segített rávezetni egy olyan útra, ahol nagyon kevés dolgot bánok meg és ez is az ami segít abban, hogy minden évben a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Körülbelül 5-6 évvel ezelőtt kattogtam rajta nagyon sokat, azóta nem nagyon volt olyan évem amire tényleg úgy tekintek vissza ,hogy nagyon szar volt. Ehhez az egészhez erősen hozzátartozik az is ,hogy nem akarok 79 évesen úgy ülni a verandán, hogy mindent bánok amit nem tettem meg. Az ember (hála az égnek) mulandó és döntéseit okkal hozta meg, csak arra már nem nagyon akarunk emlékezni. Élni egyébként kurva jó dolog de egyszer bőven elég.

Reply

[-]

NivekYT@reddit

Mindig összeszorul a gyomrom ha csak rágondolok. Félek hogy elvesztem az öntudatom, mindent amit elértem az életben. Pedig sosem tudhatjuk melyik lesz az utolsó pillanat.

Reply

[-]

Calm-Abroad-6680@reddit

Boldog , mozgalmas életem van, emiatt nem akarnék meghalni, de ha megtörténne holnap akkor ez van. De ha belegondolok, hogy meghal a férjem, és egyedül kell tovább élnem nélküle, el sem tudom kézelni, hogy lehetnék újra boldog. Szüleim, tesvérem halálától is nagyon szorongok. Érdekes, hogy nagymamáim (75 és 84) annyira elfogadóak már a halállal szemben, hogy így én sem félek annyira, mi lesz ha ők elmennek, mert ők már annyira megbékéltek vele. Papám 2 éve halt meg, az nagyon megrázott, és mamámért is nagyon aggódtam hogy mi lesz vele ennyi év után egyedül, de szerintem ennyi idősen már valahogy jobban felkészül erre az ember. Én csak azt szeretném, hogy minden szerettem megérje legalább a 80évet. Ugyanitt pl autóbalesetben, mások hibája miatt meghalni borzalmas, azt sem tudom azon hogy tud valami túllépni, életkortól függetlenül, vagy ha valaki a gyermekét veszíti el.

Reply

[-]

ProfessionalDark4614@reddit

Kíváncsi vagyok. Csak ne szenvedjek előtte hónapokig.

Reply

[-]

Atypicosaurus@reddit

Én várom.

Reply

[-]

SuspiciousBrief4122@reddit

Egyáltalán nincsenek szuicid hajlamaim, de…. Egyrészt a szeretteim halálától félek, a sajátomtól egyáltalán nem, ha most megtörténne úgy érzem nem szalasztottam el semmit és nem bánnám. Másrészt a szeretteim (a közeli családom 3 ember) halálával azt is gondolom, hogy felszabadít engem is, mert már nem kell azon aggódnom, hogy én ne haljak meg, mert nekik fájdalmat okozna vagy ha éppen nem bírnám az életet nélkülük, akkor én is szabadon véget vethetek az enyémnek, mert mar senki felé nem tartozom semmivel. Láttam pár elég váratlan halàlt, ez pedig segített abban már elég fiatal koromtól, hogy annak a tudatában éljek, hogy ez velem is megtörténhet. Pl. ne a pénzt hajszoljam, hanem az élményeket, vagy ha választhatok, hogy elmenjek a szabadnapjaimon nyaralni vagy anyukámmal töltsem bárhol, akkor anyával leszek, mert az idő, ami még hátra van vele sokkal értékesebb.

Reply

[-]

JimmyDarmody90@reddit

Szerintem ettől (az ismeretlentől) valamilyen szinten mindenki fél, akár vállalja , akár nem. Ez nem szégyen. Nekem egyszer volt egy elég komoly fejsérülésem, és akkor arra gondoltam, mennyire groteszk, hogy így hagyom itt a világot (szerencsére tévedtem). Engem inkább az idő múlása ijeszt meg, hogy mennyire gyorsan pereg a képzeletbeli homokóra. Végső soron a halál egy nagy egyenlőségjel az élet végén, nem tartom sem igazságosnak, sem igazságtalannak, de tulajdonságai ez az a megmagyarázhatatlan tényező, ami minden egyes földi percet felbecsülhetetlenül értékessé tesz.

Reply

[-]

LumpyWoodpecker8099@reddit

Ajánlom elolvasni Örkénytől a Rózsakiállítást.

Reply

[-]

susie_ng@reddit

En hiszek a reinkarnacioban, nem vallom magam keresztenynek es a leheto legmesszebbre tavolodok minden iranyzatatol. A pokol-purgatorium-mennyben nem hiszek es a feltamadasban sem. Nem felek, hogy meghalok, de bizom benne, hogy ha eljon az ido, akkor gyors lesz es mentalisan tiszta leszek es nem leszek masok terhere vagy kiszolgaltatva nekik. Van a kornyezetemben tobb eve demenciaban szenvedo es nem kivanom senkinek, hogy egyszer ot is ezzel diagnosztizaljak. En nem gondolom, hogy a halal annyira rossz lenne, hogy felnem kellene vagy stresszelnem rajta, hogy uristen mar megint egy nappal kozelebb kerultem hozza. Nekem valahogy ez ilyen termeszetes, hogy ami el, az meg is hal es nem is vagyok nagyon hosszu eletre.

Reply

[-]

Necessary-Ad-3236@reddit

A Tool - Pneuma kapcsán volt egy kommentfolyam, ott olvastam és megragadt bennem: "We are not human beings having a spiritual experience, but spiritual beings having a human experience."

Reply

[-]

susie_ng@reddit

Egyet tudok ezzel a gondolattal erteni, de nem vagyok ez a zsalyaval fustolo kristalyos spiri lanyka, aki nagyon fogekony az ilyenekre.

Reply

[-]

AcrobaticKitten@reddit

Valahogy én is így vagyok vele. A halálközeli élmények győztek meg igazán, sok emberrel megesett már.

Reply

[-]

tikapollak@reddit

Nagyon sokáig az foglalkoztatott a legjobban hogy nem lesz kihez vagy mihez kötődnöm a halálom után, és egyedül fogok maradni abban a rideg világban. Szülők egyik fele az ország másik felén fog pihenni, a másikhoz meg közöm nincs sok, így maradok hátrahagyva. A tegnapi nap vesztettük el az arany bogaram kutyust, és aktuálisan emiatt átfogalmazódott bennem ez a gondolat. Már nem félek annyira mint előtte; tudom ha nekem is be kell csuknom a szemem akkor ott fog várni, pont ahogy az utóbbi években mindig köszöntött, ahogy még mindig a barna szemeit várom. Ha szerencsés vagyok akkor van megbocsátás ebben az életben, és fogom tudni annyira nyersen és kötetlenül szeretni ahogy megérdemli. (Píesz ájlávjú)

Reply

[-]

mfejes91@reddit

ha nem halnánk meg, az lenne a baj, sőt de a legtöbben nem akarunk meghalni hát ez már csak ilyen ellentmondásos és ettől lesz érdekes az emberi lét

Reply

[-]

Nedudddgi@reddit

Egyszer egy ronda baleset miatt volt részem egy pár hetes kómában. Szerintem maga a halál nem lehet nagy szám - simán csak lekapcsolják a villanyt - de az odáig vezető út lehet borzasztóan félelmetes és/vagy iszonyúan fájdalmas.

Reply

[-]

holyho_3@reddit

Engem megnyugtat. Időnként, amikor szorongáson kapom magam, tudatosítotom, hogy végül egyáltalán nem fog számítani, bármi is épp a szorongásom tárgya :)

Reply

[-]

Trophallaxis@reddit

A kozmikus irrelevancia-tudat nagyon hasznos eszköz szerintem. Mindenn probléma egy kicsit nevetséges lesz, ha rendesen elgondolkodsz az univerzum korán és méretein.

Reply

[-]

holyho_3@reddit

Igen igen. Nagyon érdekesnek tartom, hogy hiába tudhatunk valamit tényszerűen, mégsem érezzük át igazán a súlyát. Sok ember számára ez semmit sem jelent, de nem is csoda. Szerintem az emberiség megrekedt valahol egy köztes állapotban a vallási hiedelmek és a totál nihil között.

Reply

[-]

resclotb@reddit

Fú de űrlény vagy :D És persze good for you. Kevés dolgon tudok annyira szorongani, mint a múlandóságon, főleg amikor a kisfiamra gondolok, és arra, hogy nem leszek mindig mellette.

Reply

[-]

holyho_3@reddit

Hahah, talán. Egyszer volt egy álmom, amiben egy férfi meglőtt, és én lassan elvéreztem. Persze, vannak álmok, amik felszínesek, de ez egy olyan volt, ami elképesztően valóságosnak érződött, mint amikor az ember szexel álmában és az agya szinte pontosan ugyan úgy éli meg, mint a valóságban. Szóval amit mondani akarok, az az, hogy ebben az álomban is lefutott a fejemben az a gondolatmenet, amiről azt feltételezem, hogy a valóságban is le fog majd. Kezdetleges tagadás, majd hirtelen eláraszt egy különös békesség érzet, annak a ténynek az elfogadása, hogy itt van vége.. Nem állítom, hogy ez egy drasztikus fordulópont volt, de az évek során valahogy tényleg sikerült befogadnom ezt a gondolatot.. Ha nem harcolsz ellene, hirtelen minden sokkal gondtalanabbnak tűnik. Azt mondanám, jobban is értékelem így az időt. Mindenesetre, nem elképzelhetetlen, ha majd egyszer lesz egyerekem, elillan ez a szépséges békességem, hahah.

Reply

[-]

fogatlanfogas@reddit

Ugyanerre szoktam gondolni, 100 év múlva senki nem fog ránk emlékezni.

Reply

[-]

Hefty-Crew-8329@reddit

Ugyanez 😃 engem megnyugtat, h semmi értelme mert így mindegy mit rontok el, úgyis meghalok - akkor már élvezhetem is az időt, ami van. Párom pánikrohamot kap a lét értelmetlenségénel gondolatától. :D ahány ember... 😄

Reply

[-]

inebhedj@reddit

Eddig azt gondoltam, iszonyú, végtelen fájdalom lehet. A legújabb kutatások szerint viszont épp ellenkezőleg. Most már ugyan kivárom, de rendkívül inspiráló érzés.

Reply

[-]

vikker_42@reddit

Alig várom

Reply

[-]

1stHouseMars@reddit

Saját halálom miatt nem aggódtam, nem féltem amíg nem lettek a gyerekeim. Azóta van hogy elkap a szorongás. Mi van ha túl hamar meghalok? Mi lesz velük? Nem élhetem meg hogy válnak felnőtté, mi lesz velük stb. Vagy ne adj isten ők halnak meg..Elég nyomasztó tud lenni. Szüleim halálának lehetősége pedig gyerekként nyomasztott. 32 éves fejjel is nyilván megviselne de úgymond az természetes..

Reply

[-]

Mutant_Zombie@reddit

"A cél halál, az élet küzdelem. S az ember célja e küzdés maga" Másfelől engem mások túl korán vagy túl későn bekövetkező halála zaklat fel. A sajátomé csak addig zavar, amíg másokat bántok vele.

Reply

[-]

Environmental_Ad6473@reddit

Nem a haláltól félek, hanem attól, hogy nem tudom mikor és hogyan fog utolérni

Reply

[-]

Tiny_Soprano_@reddit

Nekem az okoz problémát ennek kapcsán hogy megpróbálom valahogy megérteni a nem lét állapotát, de felfogni nem tudom, így ilyenkor elkap valami fura pánikszerű para amitől teljesen kiborulok. Egy ideje ez akkor jelenik meg, amikor a legvédtelenebb az elmém, mégpedig egy álomból felriadva az éjszaka közepén. Nappal, racionális elmével elvagyok a gondolattal, de ilyenkor iszonyú. Az elmúlt években nagyon gyakorivá vált ez a jelenség és borzasztóan nyomasztó.

Reply

[-]

Salmonnoodle@reddit

Én teljesen őszintén megmondom hogy nem félek tőle. Nem tudom befolyásolni konkrétan semmivel (azt most hagyjuk hogy elköltözök egy lakatlan szigetre egy páncélszekrénybe, és minden nap csak azért megyek ki hogy napfény érjen, miközben egészségesen eszem és edzéssel formában tartom magam, mert ezzel sem kerülöm ki). Szóval amit nem tudok befolyásolni attól nem félek. Egyedül abban reménykedem, hogy ha eljön az idő akkor tényleg eljön, és nem gondolja meg magát majd ragadok valami tudattalan állapotba és leszek egy lélegző zsák krumpli, ezzel pedig bárkinek is teher.

Reply

[-]

True-Resolution-9681@reddit

Ahogy meglátok egy fideszest, egyre jobban szimpatizálok a halállal

Reply

[-]

New-Satisfaction-818@reddit

https://preview.redd.it/x3emamkzdbkg1.jpeg?width=1080&format=pjpg&auto=webp&s=3dc25dbfab19a71e33b56d8371978fd0d7990355

Reply

[-]

TheRumista@reddit

Én nem félek a haláltól. Sőt, kicsit segít a tudat, hogy egyszer úgyis meghalok, használjam ki az életem. Attól viszont tartok, hogy egyszer erőtlen, gyenge leszek, vagy beteg és sokat kell szenvedni a halálomig.

Reply

[-]

dhoufka@reddit

Én azon aggódok inkább, hogy hogyan fogok meghalni (mennyire lesz fájdalmas, mennyire hirtelen stb.), nem magától a ténytől, hogy egyszer meghalok. Amúgy amin rengeteget agyaltam még, hogy milyen érzés megszűnni létezni? Hogy kell elképzelni azt a "semmit", ami utána következik? Mit érzékelek abból, hogy nem élek?

Reply

[-]

ellenbencsakazertis@reddit

Quantum immortality, remek lenne, ha igaz lenne.

Reply

[-]

kisPocok@reddit

Én sokáig rettegtem tőle, gyermekkoromban tabusították a témát, még halálesetnél sem tudtam feltenni a számomra fontos kérdéseket. E miatt volt számomra nagy fordulat, amit az egyik mentoromtól tanultam: "senki nem tudja milyen, emiatt biztosan sokat fogok/fogsz tanulni belőle". Átadhatatlan Redditen, de maga a jelenség, hogy rá lehet nézni másik szögből erre a témára, az adott nekem egy megkönnyebbülést, amivel a rettegés mellé bekerült egy második, választható gondolat is. Gyerekemnek bátran mer kérdezni, ebben a témában is, bármikor beszélhetünk róla, nincs ködösítés, tiltás. Normalizálva van. Remélem, ezzel is könnyebb lesz az élete!

Reply

[-]

Plare122@reddit

En is gondolkoztam már. Meg amúgy szerintem tiszta szégyen hogy ez nincs annyira már a köztudatban , mert fontos lenne erről beszélni. Meg az sem segít ezen a témán hogy úgymond "kitoljuk gyógyszerrekel" az időpontját. Mármint régen sokkal nagyobb volt a halandóság( előbb jött és természetes dolog volt.) Nem azt mondom hogy régen jobb hanem azt hogy ott volt a köztudatban beszéltek róla, az természetes dolog volt nem úgy mint most hogy addig húzuk a beszélgetést ameddig lehet, vagy nem is beszélünk róla. Melyik lenne a jobb, ha elüt egy vonat( gyors halál/ nem érzed ) vagy ha mondjuk öregségbe halok meg( lassú halál/érezni fogod) Félek a haláltól bevallom, de én attól félek hogy mi történik utána mert ugye senki nem tudja. Da én régen úgy voltam vele hogy párnák közt akarok meghalni, mondjuk ez nem változott csak pár kitétel. Ha mondjuk demens, vagy rákos lennék akkor nem akarnék lassú lefolyásút gyorsat akarok, nem lesz senkinek sem jobb ha éveken át épülsz le, tapasztalom ezt. Én nem akarok olyan halált hogy monsjuk balaset következtében/erőszakos halált halok. Meg én abba reménykedem hogy nem egy tüdőgyulladástól adom a be kulcsot . De én nem fogok sírni ha monduk korai lesz. Tart ameddig tart, meglátjuk mit ad a jóisten. Meg én nem akarok semmit sem tudni róla jobb a béke és a nyugalom.

Reply

[-]

FrostingSilly9826@reddit

Mikor rákos voltam és nagyon szarul, akkor nem féltem, tökre megbèkèltem a gondolattal, hogyha itt az idő akkor itt az idő. Mikor már tunetmentes lettem, akkor elkezdtem rettegni. Most már évekkel később ez enyhült, de még mindig félek, aztán rájöttem, hogy igazából az előtte lévő szenvedèstől félek. A környezetemben még nem volt olyan akinek megadatott a csendes, párnák közötti "és csak elaludt" halál. Úgyhogy én csak abban reménykedem, hogy gyors lesz.

Reply

[-]

NonloCo@reddit

Én inkább egy nagyon közeli személy elvesztésének a gondolatától tartok. Például volt ez a szilveszteri tragédia Svájcban. Ha ez velem megtörténik, mint szülő, a gondolat is 100x brutálisabb, mint az én saját halálom. Én nem tudom elképzelni szülőként egy ilyet hogy lehet túlélni, egyáltalán hogy lehet így egy új napot élni.

Reply

[-]

Turbulent-Ad-7451@reddit

Szülőként én is ugyanezt érzem. Nem tudom, hogyan tudnék tovább élni, ha valami történne

Reply

[-]

Accomplished-Car-431@reddit

ha van valami a halal utan akkor jó, ha nincs arról meg úgysem fogok tudni

Reply

[-]

Mersaul4@reddit

Ez egy kérdés? Vagy valami elqúrt prédikáció? Nem tudom értelmezni pl. ezeket a kérdőjeles mondatokat: “Ebből kifolyólag csak és kizárólag egyetlen egy dolog számít az életben? Azaz, hogy milyen a hozzáállásod az élethez?”

Reply

[-]

lassengem@reddit

Én őszintén szólva, nem tudom. Sosem voltam a szó szótári értelmében vallásos. Gyerekkoromban a római katolikus vallást stigmatizálták az országban, ahol éltem, és kb. 10 éves koromig jártam ilyen közösségbe, de leginkább a játékok és a "gyerekbulik" maradtak meg belőle, semmilyen vallási doktrína, pedig még elsőáldoztam is. Szóval, bár ismerem a római kkatolikus vallás alaptéziseit, nem vagyyok vallásos, vagy különösebben istenhívő. Ugyanakkor ... Mna, igen, ugyanakkor. A római katolikus vallás is hisz az újjászülétésben, csak a Mennyek Országában pozíciolnálja. Míg a buddhizmus, vissza a Földre. És igen, elérkeztünk a lényeghez! Mi az Isten van -hogy akkurátus legyek-, ha tényyleg létezik egyfajta körforgása az energiáknak, amiket mi 3 dimenziós létünkből adódóan nem értünk meg? A 4.-ik dimenziót próbáljuk meg éppen definiálni (Ne, ne gyere az idővel ...., mert akkor 5.-ik ) Energiából tevődünk össze, méghozzá eléggé komplex felépítésű (bounded) energiából. Ez a 3 d-s testünk megsemmisülésével, nem pusztul el velünk együtt, mivel protonokból, elektronokból, atomokból, az univerzum meghatározó alapanyagaiból épülünk fel, amelyek mind fitzikailag mérhető energiát jelenntenek. A kérdés már csak az, képesek-e ezek az alapvető energiák egy olyan tudatos entitást létrehozni, amely túléli a 3 dimenziós létet egy másik dimenzióban?

Reply

[-]

Hallbender@reddit

A legjobb dolog az életben.

Reply

[-]

SZZSDrakulina@reddit

Amióta van több állatunk, azóta teljesen más a viszonyom. Most már úgy gondolom, hogy ez a "természet rendje". Persze mindent meg kell tenni, hogy az ember próbáljon egészségesen élni.

Reply

[-]

fineri@reddit

A sajátom nem nagyon érdekel, hiszen szerintem nincs utána semmi, de ettől még a család és barátok elvesztése ugyanúgy fáj, ha nem jobban.

Reply

[-]

bakroattila1998@reddit

Kíváncsian várom.

Reply

[-]

uzaygoblin@reddit

Hívőként a sajátom miatt nem aggódom különösebben, mármint ez ad egy biztos elképzelést ahhoz, hogy mire számíthatok, mik számítanak... meg amúgy is, elkerülhetetlen. Egyedül pár közeli szerettem egyre közelebbi elvesztése miatt aggódom, mert hát tudom, hogy iszonyat fájni fog. Ezzel se tudok persze mit kezdeni, megváltoztatni, egyedül arra igyekszem tudatosan figyelni, hogy haraggal sosem válunk el, mert ki tudja, hogy melyik az utolsó pillanat.

Reply

[-]

-n-e-v-e-r-m-i-n-d@reddit

Nagyon várom hogy megszunjon minden ami a fejemben melkasomban zug… a pillanatot amikor elhallgat a vilag. En csak a nyugalomra tudok gondolni, es aztal tudom azonositani

Reply

[-]

Sensitive-Bar6847@reddit

Aggasztóan hangzik nekem, hogy nagyon várod. Úgy tűnik, abból, amit írsz, hogy nagyon nem könnyű, amit most megélsz. Sajnálom. És teljesen megértem, hogy nyugalomra vágysz! Van olyan a környezetedben (barát, barátnő), akivel meg tudod osztani ezeket a nehéz érzéseket?

Reply

[-]

-n-e-v-e-r-m-i-n-d@reddit

Nincs bajom az eletemmel, vannak rosszabb sorsok, de ha megkerdezi valaki hogy mi jut eszembe a halalrol akkor az amit leirtam.

Reply

[-]

Sensitive-Bar6847@reddit

Nyilván vannak rosszabb sorsok, meg jobbak is. 🤷‍♀️ Az kicsit megnyugtató, hogy nincs bajod az életeddel. És drukkolok, hogy az eddigiekhez képest tudjon jobban alakulni. ✨️

Reply

[-]

C3lebrimbor@reddit

Jó öreg nihilizmus feloldotta a szorongó lelkemet, mikor a halálról filóztam régen.

Reply

[-]

csakugy13@reddit

Erről az a férfi jutott eszembe, aki mindenféle biztositás nélkül, felmászott a taipei torony tetejére. fent van a netflixen, nézzétek meg, hàtborzongató😀 tudta hogy egy rossz lépés, és ott a biztos halàl, mégis olyan lelki nyugalommal màszott végig hogy az hihetetlen. szeretnék èn is ilyen nyugodtan állni az élethez (és a halálhoz)

Reply

[-]

Good_Cup_7011@reddit

Volt szerencsém idősek otthonában dolgozni ahol rájöttem a halál nem válogat, se nem vár. Igen szerencsének élem meg mert addig nem volt dolgom a halálla. Azóta nem félek tőle (se a halottaktól), nyilván nem várom, de semleges lett. Emellett nehéz olyanokra gondolni, hogy egyszer a felmenőim is elmennek, hiába az élet rendje.

Reply

[-]

elilyen@reddit

zombi apokalipszisnél jól bírnád :D

Reply

[-]

Good_Cup_7011@reddit

Azokkal nem volt még dolgom. 🤣 Halott szállítókkal jókat tudtunk dumálni sokszor 😅

Reply

[-]

elilyen@reddit

ne is legyen :D bár nekem vannak koncepcióim mit csinálnék............ aztán valszeg én patkolnék el a leghamarabb ha gyünnének a zombik xD

Reply

[-]

Brilliant_Round_5266@reddit

Mostanában elég depressziven nézem..felkelek minden reggel és ugyanazt csinálom, de minek?! Semmi nem számit hisz úgyis meghalunk. Viszont ahogy itt is irták, ha pozitivan próbálom nézni, akkor meg minek is bármin szorongani /félni mikor úgysem számit..mett úgyis meghalunk. 😅

Reply

[-]

elilyen@reddit

azért, hogy amikor van lehetőséged kiszakadni a mókuskerékből, élvezd az életet :)

Reply

[-]

Spooktoberist@reddit

Nagyapam kb a kezeim kozott veszitette el eszmeletet szep lassan agyverzes kozben, mentok mar eszmeletlenul vittek el. Ekkor talalkoztam eloszor a halallal. Elotte se utana sem feltem tole. Az elettel jar. Inkabb az a lenyeg hogy elsz. Tolod a 9-5ot, beilleszkedsz a tarsadalomba, van akinek ez az elet, en nem akarom ezt. Hozza teszem nem tudom hogy kell jol elni, de igyekszem.

Reply

[-]

w0zzer_@reddit

Várom. Minden este az ágyban forgolódva elalvás előtt azért fohászkodok, hogy másnap már ne ébredjek fel. Már kezdem unni a várakozást, közeleg az idő hogy tegyek a dologért.

Reply

[-]

Alternative-Can5953@reddit

Mostanában nagyon mennek el az én korosztályombeli ismerőseim,és ez egy csöppet fusztrál. Csak annyit kérek hogy addig éljek legalább míg a kutya barátaim,mert ha én korábban elmegyek ők éhen halnak.

Reply

[-]

M1ssN_ny4Bus1n3ss@reddit

Amig nem voltak gyerekeink, addig a sajat eletemet feltettem, sajnaltam volna h mi mindenrol maradok le. Amiota megszulettek a gyerekek, azota az o eletuket feltem. A ferjemert is aggodom, annyira jok vagyunk egyutt. Ha lehetne valasztani, en akarnek meghalni elobb, a fajdalom miatt, ami a masik elveszteset jelentene borzalmas lenne..

Reply

[-]

Sea-Virus-2896@reddit

Megnyugtat, hogy egyszer vége ennek az értelmetlen szenvedésnek.

Reply

[-]

redditorHUN22@reddit

Kötelező rossz

Reply

[-]

NeveSeNincs@reddit

*Hiszen a halál utáni élet...vagy van, vagy nincs* Nincs. Pont ezért nem nyomaszt a halál. Igyekszem boldogan élni, azt tenni ami nekem jó, anélkül persze hogy másokat bántsak. A halál után pedig tök mindegy kiről mit gondolnak, az már téged nem érint.

Reply

[-]

Huron01@reddit

Múlt héten halt meg a Nagyapám. Az utolsó nagyszülőm. Aznap én is elgondolkoztam ismét a halálról és, hogy neki milyen élete volt nekem pedig milyen lesz mikor a helyében leszek. Neki 5 gyereke volt. Sok sok unokája és dédunokája. A szerettei folyamatosan körbe vették és nem mondanám, hogy kicsit is szomorú lett volna. Nem mondom, hogy könnyű életet élt mert nagyon sokat dolgozott de a család mindig mindenért kárpótolta. Másnap tudtam meg, hogy úton van a második gyerekünk. Amitől csak megerősítést kaptam, hogy nekünk is ilyen jó lesz. Az meg, hogy a halál után mi van mindenki azt gondol amit akar.

Reply

[-]

Keichii96@reddit

Nem nagyon gondolkodok rajta, meghalás folyamatától félek, utánna már úgyse fog érdekelni semmi. :D

Reply

[-]

New_Battle_3186@reddit

Ugyanez. Nem a haláltól félek hanem a meghalástól.

Reply

[-]

cerberus_243@reddit

Nem érdekel különösképpen

Reply

[-]

Blaze-Amaze@reddit

Nem izgat - csak az izgat, hogy addig éltem-e teljesen!

Reply

[-]

Lumpy-East-8090@reddit

tenni nem tudsz ellene, ha meg mar megtortent, ugyis mindegy, nem?

Reply

[-]

Retrospective_HUN@reddit

Nem érdekel, ha meghalok, nem érdekel az sem, hogy élek. Jelenleg úgy vagyok, hogy csak vagyok és nincs bennem félelem, nincs bennem semmi visszatartó erő. Az egyetlen dolog ami számít, hogy használd ki úgy az életed, hogy neked jó legyen és élvezd ameddig ez az idő tart.

Reply

[-]

Jancsika50@reddit

Csak azt kívánom, hogy fájdalom/szenvedés nélkül történjen.

Reply

[-]

Dr_AmAQueen@reddit

Erős semleges. Újabban sokat gondolkodtam általánosságban a dolgok véglegességéről és ennek következtében a lehetőségek beszűküléséről és nekem ez inkább biztonságot ad. A halál ennek egy drasztikus formája és a tény, hogy mind felé konvergálunk, valahol paradox mód megnyugtató. Nem egy kérdés, amin gondolkodnom kell, hanem aminek tudatában. Esküszöm, nem szívtam semmit. :D

Reply

[-]

DPX90@reddit

Szar dolog, de nincs mit tenni. Abban tudok csak reménykedni, hogy az életminőségem minél tovább jó lesz addig is.

Reply

[-]

Naive_Plankton4769@reddit

“ A Joisten kerem ma hogy megdogoljek”

Reply

[-]

Difficult_Chard_8306@reddit

Vona Gabor errol szolo konyve zsenialis. ,,Mig a halal el nem araszt" Nem, politikuskent nem szeretem, nem fanboykodasbol dicserem az irasat

Reply

[-]

Ill-Orange583@reddit

Nem érzek semmilyen félelmet vagy rossz érzést ha rá gondolok. Extrém sportot űzök, így van, hogy benne van a pakliban de azt se bánnám ha holnap meghalnék mert azért halok meg amit szeretek.

Reply

[-]

csakugy13@reddit

rettegek az előtte lévő betegségtől vagy szenvedéstől, én nem akartam azèrt megszületni, hogy később beteg legyek vagy szenvedjek

Reply

[-]

Perimeter_System@reddit

Célszerű \_kiélvezni\_ amíg tart minden módon, mert senki nem tudja megmondani mi jön azután, ha a függöny lehull a színpadra, a darab végén.

Reply to Post

175 Comments