Mostanában többsször szóba került, mert egy határral nyugatabbra (meg azon túl is) úgy érződik, mintha a női egyenjogúsági mozgalmaknak ez a fejezete teljesen kimaradt volna. Ami így is van, és furcsa módok kevésbé vannak elismerve a nők a hétköznapokban. Nem első látásra, de ha egy kicsit jobban belelát az ember rögtön feltűnik. Próbálják persze mindenféle támogatással, meg párbeszéddel behozni ezt a lemaradást, de az az igazi szociális határokat áttörő elismerés, és annak a megélése, hogy tényleg egyenrangúak a nők is, valahogy még nem gyűrűzött igazán be. Emiatt kicsit az az érzése az embernek, hogy a volt keleti blokk országaiban sokkal érettebb és előrébb jár a társadalom ebből a szempontból, bármilyen hülyén hangzik is ez elsőre.

Csak hogy egy konkrét példát mondjak Ausztriában 1975-ig a nőknek a férjük engedélyére volt szükségük ahhoz, hogy munkát vállalhassanak. Ehhez képest nekem mindkét nagymamám, de még a dédimamám is dolgozott, nyugdíjjárulékot fizetett, saját nyugdíjuk is volt idős korukra. Fel nem merült senkiben, hogy ne menjenek dolgozni, vagy hogy ne önálló, teljes értékű, cselekvőképes emberként legyenek kezelve. Egész idáig én sem gondoltam bele, hogy ez sok helyen mennyire "új" dolog és hogy ez a szoci időszak ideáinak, elvtás/elvtársnőzéseinek meg a kínos virágátadásnak is köszönhető.