Anyukám próbálta ezt velem megtenni, ugyanis nem voltam hajlandó megenni a májat. Anyukám kitartó… szóval végignézte, ahogy öklendezve megkóstolom, mert addig nem mondhatom, hogy nem szeretem, amíg nem kóstoltam meg. Utána kicsit békén hagyott. Majd jött a rántott máj valami másnak hazudása, majd végignézése, ahogy elhányom magam tőle az asztalnál. Akkor elhangzott, hogy ez a gyerek tényleg nem tudja megenni a májat, nem csak műsorozik. A legdurvább az volt, amikor nem szólt, hogy belefőzte a májat a pörköltbe és többször eljátszotta, hogy nem érti, hogy miért nem tudom megenni, amikor ugyan úgy csinálta, mint máskor (szóval én sem értettem, hogy miért fordul fel a gyomrom, már a szagától is)… Eddigre már nagykamasz voltam, mire a következő alkalommal, amikor csirkepörkölt volt és közöltem, hogy “bazdmeg, ebben tuti máj van” (soha nem beszéltem tiszteletlenül anyámmal!!!), akkor nagy áldozati műsor árán bevallotta, hogy csak arra várt, hogy egyszer ne vegyem észre, mert nem hitte el, hogy ennyire undorodom tőle… Azóta elfogadja, hogy a szagától is undorodom és amíg nem költöztem el otthonról, addig szólt ha májat tervezett készíteni, hogy el tudjak menni otthonról… Hozzá tartozik, hogy anyukám éttermi szinten főz, nálunk ünnep az evés, imádjuk a különleges ételeket és mind el is tudjuk készíteni, anyu, az egyik bátyám, a sógornőm, (a feleségem szerint) én is, úgy és olyan dolgokat főzünk, amit mások, csak éttermekben próbálnak ki. Szóval sosem értettem, miért volt olyan fontos, hogy megegyem a májat… De anyu kitartó…