Szia. Majdnem ugyan ez vagyok én is csak férfiben. Érettségi után szakma, majd elkezdtem dolgozni. 30éves koromig özvegy édesanyammal laktam, ő állandó ejszakás volt, így pár órát találkoztunk, este enyém volt a ház Közbwn nagyon sokat dolgoztam, havi 300órakat, 30.születésnapomra kölcsönök nélkül megvettem a lakásom, majd felújítottam és beköltöztem.

Előtte rengeteget cukkoltak,hogy jajj anyámnál lakók,nekem könnyű,miért nem veszek autót vagy megyek nyaralni.

Viszont amit senki nem mond el az a mentális teher amit addig otthon megél az ember. Biztos vagyok benne,hogy te is érzed magadon,hogy nem volt jó hatással a mentális egészségedre az otthon lakás.

Én nem fizettem rezsit,viszont mindig megkérdeztem,hogy mit vigyek a boltból. Ezt nagyon sokáig a fejemhez vágta,hogy ő tartott el, de arról megfeledkezett amikor február közepén ott mesélte hahotázva a barátnőjének,hogy ő idén még nem volt boltban... Persze ő eltartott.

Szóval rettenetesen nehéz volt. Azóta sokkal jobb lett a kapcsolatunk is.

Ismerek viszont ilyen életművészt aki valóban nem tud felmutatni 3év munkaviszonyt !! 60évesen !! Az egyik szülőkkel él, borzalmas körülmények között, kollégám sógora,mesélte,hogy amikor karácsonyra zsebrádiót kapott, akkor ott sírt,hogy ebbe elem kell.

Egyszerüen az anyja rokkantnyugdíjas és abból a pici pénzből élnek ketten. Az a szerencséjük,hogy, a saját ház.

A másik egy másik kolléga sógora, neki a szülei a katonaságnál dolgoztak, nagyon jó pozicióban, megpróbálták betenni több helyre,de 1-2 hónapon belül mindenhol kidobták. Utána próbálkozott itt-ott ,de pár napnál tovább nem maradt sehol, végül a szülei nUgdíjából éltek hárman, majd ketten.

Egyik kollégám sem tudja mi lesz ezekkel a naplopókkal,ha elmennék a szülők. Minimális segéllyt sem igényelhetnek,annyira nem csináltak semmit