Bp, 2018, plázában a mozgólépcsőn hirtelen olyan fura érzésem volt, mintha könnyebb lenne a hajam. Hátra fordultam és egy magas, nálam legalább 10 évvel idősebb férfi simogatta a hajam, közben vigyorgott rám, hogy "Milyen szép hajad van!". Lehet ő úgy meséli a haverjainak, hogy a mai nőknek már bókolni se lehet, de nekem 21 éves fejjel (és most sem), 160 centivel és 50 kilóval ez inkább fenyegető volt.

Másik emlékezetes szöveg a 'Hú de kinyalnálak!' - ezt a csodás bókocskát gimiből hazafele a buszmegállóban állva kaptam a helyi hajléktalan úriembertől, kellemes volt még legalább 5 hosszú percig állni a látóterében a busz érkezéséig. (És még mielőtt jönne a biztos idősebbnek néztem ki/úgy voltam felöltözve áldozathibáztatás, ősz volt már jócskán, úgyhogy egy fekete hosszú farmerben voltam, állig behúzott dechatlonos széldzsekivel és egy nálam kétszer nagyobb iskolatáskával a hátamon.)

A catcallingban nem csak a nyílt tárgyiasítás az undorító, amikor azt érzed, hogy a másik fél még annyira sem tisztel, mint egy guminőt, hanem a biztonságérzetedtől foszt meg. Az az üzenet van becsomagolva, mindegy, hogy kedves vagy alpári stílusban, hogy nincs ráhatásom a helyzetre, nem tudom megvédeni magam, ha akar hozzám szól, utamat állja, levetkőztet a szemével, ha sértetlenül hagyom el az utcát az azért van, mert ő megengedte.

Szerintem ez az a kiszolgáltatottság, amit egy férfi sosem fog tudni igazán megérteni. Ha el kell gondolkoznod azon, hogy amit mondani akarsz, az catcalling-e vagy sem, akkor inkább ne csináld.