Amikor elkezdtem vezetni tanulni az oktatóm mindig azt csinálta, hogy a két óra között megálltunk egy parkolóban pihenni kb. 15 percet. Egyik alkalommal elmentem én is vizet venni, ő az autót persze bezárta, ezért mivel én értem vissza hamarabb várnom kellett rá. Nem is lett volna ezzel baj, csak ahogy állok az autó mellett egyszercsak érzem, hogy valaki így végigsimítja a kezét a copfomon egy "De szép masnid van" kijelentés kíséretében. Konkrétan úgy megijedtem ugrottam egyet, hátrafordulok és egy ilyen 50 körüli férfi volt, aki mint kiderült szintén vezetés oktató volt. Ő ezt az egészet nagyon viccesnek találta, mondta hogy jaj nem harapok, nem kell megijedni. Mostmár kicsit idősebben tudom, hogy azonnal el kellett volna küldenem a fenébe, de akkor annyira meglepett ez az egész interakció, hogy csak álltam és nem szóltam semmit. Ő meg nem ment el, kérdezgetett mindenfélét, hogy merre lakom, mióta vezetek, meg hogy ha lekéstem a buszt(??? mai napig nem értem) akkor ő szívesen hazavisz. Szerencsére jött az oktatóm pár percen belül és mentünk tovább, így feladta ő is, de ez sincs a kedvenc emlékeim között.

A másik, amikor diákmunkán dolgoztam egy elég nagy cégnél volt egy idősebb férfi a logisztikán aki mindig nagyon sokat beszélt hozzám amikor valamiért találkoztunk épületen belül. Azt hittem mindenkivel ilyen, meg nekem meg sem fordult volna a fejemben semmi vele, eleve a felesége is ott dolgozott, néha még a gyerekeiket is láttam mert vitték őket edzésre munka után vagy ilyesmi. Aztán egyszer hajnalban kaptam tőle egy Messenger üzenetet, hogy reméli nem baj, hogy bejelölt de gondolta így jobban tudnánk beszélgetni, mert szeretne jobban megismerni. (????)

Egy időben sokat jártam haza az 1-es villamossal esténként. Egyik alkalommal felszállt egy ilyen nagyon creepy faszi, aki egy darabig a másik oldalról bámult, aztán egyszercsak odaállt mellém és elkezdte nyomni a szöveget hogy az jutott eszébe, hogy egy ilyen szép lány nem szabadna egyedül legyen ilyen későn, és hogy ennyi csomagot sem kellene egyedül cipeljen, de semmi baj szerencsém van, mert ő itt van, és nagyon szívesen hazakísér. Eleinte nem reagáltam semmit, aztán mikor kezdett átmenni egy határon, a vállamat simogatta meg nagyon közel jött akkor kicsit erősebben szóltam oda, hogy hagyjon békén, nem kell segíteni. Csak nem akarta abbahagyni, pár megállóm volt hátra és tényleg attól féltem, hogy le fog szállni velem, nem igazán tudtam, hogy mit csináljak. Nagyon nagy szerencsém volt, mert volt ott egy srác aki látta, hogy mi a szitu és mondta neki, hogy hagyjon békén vagy hívni fogjuk a rendőrséget. Még itt is mondta a magáét, hogy de ő nem csinált semmit csak segíteni akar, de aztán nagy nehezen leszállt. Utána sokáig féltem az 1-es villamossal közlekedni.