Tegyük fel, hogy előre tudod, hogy a héten ki fognak rúgni, mit mondasz a főnöködnek, hogy a lehető legkellemetlenebb legyen?

Beteg lettem egy csütörtöki napon (utólag tudtam meg, hogy ezen a napon bocsátottak volna el), de hétfőn már mentem is be (születésem jeles napján). Kollégáim készültek ajándékkal, két fajta tortával, haláli aranyosak voltak. 🥹 Vágom hát a tortát, osztom mindenkinek, látom, hogy a felettesem kint egyik cigi után gyújtja a másikat, jár a lába. Kimegyek, kérdezem, hogy csokisat vagy málnásat vághatok? Azt mondja - hulla komor fejből ezerwattos mosolyra váltva - nem kér, de hogy menjek már át a tárgyalóba. Hat mondom okes, csak még kiosztok pár szelet tortát. Elkezdi, a-a most légyszi. Mentem egyből, de kilépő poénnak még elsütöttük a többiekkel a szoki “hahaha most rúgnak ki” poént, majd elém tették a közöst. Olyan, de olyan sokkot kaptam, felnőtt létemre elsírtam magam a kontraszttól. Meg attól, hogy “ő nem tud velem dolgozni”. Mondom wtf? (Ezt az indokot is úgy kellett kiimádkozni belőle amúgy.) Hisz ott volt egy csomó 1/1 beszélgetés, miért nem jelezte soha a több, mint két év alatt ezt? Totál elzárkózott, én meg sírtam egyet az immár exkollégákkal és eljöttem. 🤷‍♀️ Ezután nem sokkal az egész csapat felmondott, aki alatta volt. Azóta is ott éli világát.😂 Ez 3 éve volt, azóta is, ha hivat a HR, össze szarom magam minden alkalommal. Mint valami rossz szakítás, úgy traumatizált. De rengeteget tanított is.