Jó, tehát a következő történt...

Középiskolások voltunk, zenekaroztunk, szombat délutáni próba után felhívtak a srácok egy belvárosi lakásba bulizni.
A kecót épp akkor örökölte meg a szólósunk meg a húga (aki az én jó barátom akkori barátnője volt) a nagymamától, kb. semmi bútor nem volt bent, szabad élet, meg mifasz. Sör, bor, boros kóla, házipálesz, ahogy azt tinédzserkorban házibulin szokás.

Este 11-re már a banda túlnyomó többsége (a zenekaron kívül ott volt mindenki mindenkije is, vagy 20-an szóródtunk szét a batár nagy belvárosi lakás három szobájában) kurva jó állapotban volt, és hát én se voltam kifejezetten józan, úgyhogy marhára nem volt kedvem a VI. kerületből a III. kerületbe hazaszenvedni magam az éjszaka közepén, gondoltam akkor ott nyúlok el én is a hideg, kopott, kemény parkettán valaki hálózsákjában, aminek egyébként olyan szaga volt, mintha az előző tulajdonos abban már legalább háromszor megdöglött volna.

Valamikor hajnali 3-ra kussolt el végre az utolsó pocsolya részeg barom is, úgyhogy a hideg, kopott, kemény parkettán, a dögszagú hálózsákban végre el is tudtam aludni.
Illetve hát csak tudtam volna, mert egy rendkívül igénytelen, hegyomlás srácra akkor jött rá a cifrafosás, és egy elefántot megszégyenítő robajjal indult el a klotyó felé, csakhogy én pont közte, meg az ajtó között feküdtem.
Két lépés között beleakadt a hálózsákomba, épp hogy nem rúgott oldalba, és akkor egy ilyen negyven évig az acélkohóban robotoló, kiégett alkoholista böfögéssel kvázi rám ordított, hogy "ÚÚÚ, BOCCS BAZMEG', ALUGGYÁ, CSAK SZARNI MEGYEK!".

Ez után azt hallgattam kb. 20 percen keresztül, ahogy a belei haláltusát vívnak az elfogyaszott alkohol mennyiségéhez képest nevetséges elfogyaszott ételmennyiség következményeivel, majd legalább háromszor húzta le a budit mielőtt elkezdődött a fülsértő wc-kefélés, ezután még két lehúzás, majd ajtócsapkodás (kezet kurvára nem mosott), és visszafelé nyilván megint átesett rajtam, de ekkor már bocsánatkérés se volt, csak mélyről jövő, kimerült szuszogás, majd a robaj, ahogy lebaszta magát az ablak alá és negédes álomba merülve úgy horkolt, hogy szerintem az Oktogonon is arra riadtak fel a galambok.

Csak azért emlékszem erre az egészre, mert azon a hajnalon fogadtam meg, hogy én a büdös életbe többé soha nem alszom ott senkinél, és azóta is csak családnál ha hazalátogatunk, de barátoknál nekem utolsó busszal tipli van...