Tényleg ennyire mások, mint a nem agár fajták?

Az agarak teljesen mások. Velük együtt egyébként van még pár ősibb kopófajta, amik hasonló személyiséggel vannak megáldva. A legnagyobb különbség a "sima" kutyák és az agarak között, hogy az agarak önállóan vadásznak.

Ez azt jelenti, hogy nincs szükségük és igényük az ember közbenjárására a vadászat során, ellenben a direkt vadászati célokra tenyésztett fajtákkal, amik az emberrel együttműködve vadásznak, azaz inkább segítik a vadászok munkáját, pl. vizslák, labradorok. Ezekben a fajtákban fontos szempont, hogy nem saját magának szerzi meg a vadat, nem is ő öli meg a legtöbb esetben (az apportírozó fajtáknál semmiképpen), tehát egész másfajta vadászösztön alakult ki bennük a tenyésztés során. Ugye melyik vadász akar egy olyan kutyát, amelyiknek a szájából nem lehet egyben kivenni a kacsát...

Az agarak csapatban dolgoznak, talán ezt te is láthattad már, ha vannak más agár pajtikái a kutyádnak. Szinte perceken belül befalkásodnak, és elkezdenek más kutyákra is vadászni akár. Persze csak heccből, de azért elég messze tud menni egy-egy ilyen poén, ha gazdik nem lépnek közbe. És ezek a csapatban dolgozó agarak együtt képesek is levadászni a méretüknek megfelelő zsákmányt, de kisebb zsákmánnyal egyedül is elbánnak.

Mindezzel együtt viszont az is jár, hogy gyakran csak csapatban nagy a pofájuk, egyedül hajlamosak adni az elesett, magatehetetlen, ártatlan gisgugyát, aki nem képes semmire magától, és anya csináld meg helyettem.

Összességében tehát az jellemző rájuk, hogy képesek és hajlandóak önállóan dönteni, valamint az ember kérését sem félnek felülírni, ha úgy látják jónak. Ez régen, amikor vadászati feladatokat láttak el, egy nagyon fontos személyiségjegy volt, hiszen az erdő mélyén ők tudták jobban, hogy mi merre hány méter. Emiatt is annyira hasonlítanak a macskákra. Macskutyák.

Ezzel azért érdemes tisztában lenni, mert az agarakra emiatt általában jellemző, hogy nem azt lesi, hogy a gazdi mit szeretne, mit kér tőle. Nem egy munkás kutya, aki igényli a több órányi foglalkozást. Nevelés tekintetében viszont különösen fontos következetesnek lenni, és nem szabad restnek lenni újra meg újra meg újra meg újra meghúzni a határokat, akár éveken át, akár minden nap, ha valami fontos. Lehet tanítani őket következményekkel (=büntetéssel), de általában nagyon érzékeny lelkűek, emiatt a durva szidás, a verés, az ütés nem célravezető, és csak a kapcsolatot rombolja. Ellenben érdemes kreatívnak lenni, és olyan dolgokkal motiválni a jó viselkedésre, ami számára értékesek.

Tehát nagyon keménykedni nem érdemes, és nem is lehet agarakkal. Minden szabálynak van egy olyan "középútja", ami mindkét félnek azt jelenti, hogy már/még eléggé be van tartva, és néha érdemes ezekben kiegyezni, mert úgy sokkal nyugodtabb az élet. Pl. kanapéra felmenés kérdésében lehet az a kompromisszum, hogy felmehet, de csak bizonyos részére, és ezt így jóval könnyebb betartatni, mint egy teljes tiltást. Be lehet tartatni a tiltást is, csak több meló. Van elég olyan dolog az életben, ahol nincs lehetőség kompromisszumra (pl. behívás), úgyhogy az önrendelkezéshez való jogot azért érdemes fenntartani pár dologban.

Hirtelen "ennyi" az agarakról :D

Én azt szeretném tudni, hogy az enyém, a whippetem miért olyan istentelenül buta jószág

A whippetek általában kifejezetten értelmesek, mivel agár és terrierek keveréke, de ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek köztük kicsit értelmileg gátoltabb egyedek. Szeretem inkább úgy mondani, hogy megvan a magukhoz való eszük, csak többnyire rosszra használják.

Szóval, ha a kutyaajtó előtt van egy papírgalacsin vagy hasonló semmi, akkor már nem jön vissza a házba, hanem rohadtul bepánikol, és ágaskodva dorombol a veranda ajtaján. A kutyaajtótól 50 cm-re.

Nekem ebből inkább úgy tűnik, hogy szépen beklikkerezett titeket (úgy is mondhatnók, becsicskított), és rájött, hogy neki semmit nem kell csinálnia ilyen helyzetekben, mert ha elég kétségbeesettnek tűnik, apa/anya jön, és megoldja. Feltéve, ha egyébként normális esetben használja magától a kutyaajtót.

Erről egyébként meg tudtok győződni úgy, hogy ezeket a veszélyesnek tűnő papírgalacsinokat semlegesebb környezetben (bent) megismertetitek vele, sok jutalom, ha rászagol, ha hozzányúl, stb, aztán a kutyaajtóhoz egyre közelítve, ugyanígy. A lényeg, hogy megértse, hogy ez nem veszélyes, és szívesen interaktáljon vele. Végül kívül is ugyanezt a folyamatot végigviszitek, és aztán teszt jelleggel ott hagyhatjátok, ahol korábban gondot okozott. Ha ennyi deszenzitáció után is inkább titeket hív segítségül, akkor biztosak lehettek benne, hogy itt szó sincs semmilyen pánikról, pusztán egy kis lusta geci volt a drága lelkem, egyem a szívét.