Nagyon megdöbbentő számomra, hogy mennyien írják ez a poszt alatt, hogy “nem”. Nekem 14 éves koromban elváltak a szüleim, anyukám alkohol függő lett és 18 éves koromban meghalt, rá egy évre nagypapám öngyilkos lett, rá két évre apukám szintén öngyilkosságot kísérelt meg, amiből én tudtam megmenteni, mert hazaértem, mikor még éppen életben volt. 12 éves korom óta küzdök pánikbetegséggel és azóta folyamatosan járok pszichológushoz és teszek azért, hogy az életemet a körülményekhez képest rendbe tudjam tenni. Azt gondolom, jó úton haladok a gyógyulás felé. Most 25 vagyok és határozottan azt tudom mondani, hogy igen, ha választhatnék is újra kezdeném az egészet. Rengeteg szenvedésen mentem keresztül, de emellett rengeteg szép és jó dolog is van az életemben. Van egy fantasztikus párom, egy nagyszerű kutyusom és egy lovam, van célom a munkám terén, örülök, hogy azt tanulhattam, ami érdekel és hogy ebben tudom folyamatosan tovább képezni magam, örülök, hogy a kezembe tudok venni egy jó könyvet, ami leköt, örülök, hogy el tudok utazni egy szép helyre, örülök, hogy tudok a természetben sétálni az állataimmal és még sorolhatnám… Azt gondolom, hogy mindenki életében vannak nagyon nehéz időszakok, az enyémben is bőven voltak, de szerintem fontos, hogy találjunk valami célt, amiért szívesen élünk, legyen az bármilyen apróság is. Legyen az a munkád, egy tudományterület, ami érdekel, a hobbid, a zene vagy akár egy örökbe fogadott állat, aki élete végéig hálás lesz neked…Fontos, hogy meglássuk a szép dolgokat ebben a nehéz és nem túl hosszú időben, amit “életnek” hívunk.