Pár éve megnyertem a Hatos lottót. (Többnyire) sikeres befektetések után jövőre meglehet az első milliárdom. Senkinek sem mondtam el, kívülről mindenki azt látja, hogy teljesen átlagos életet élek. Nem akarom elveszíteni a barátaimat, és nem akarom, hogy gyökeresen megváltozzon az életem, mindig is boldog voltam. Ugyanott dolgozok, csak annyira nem erőltetem meg magam, mint korábban és visszarakattam magam 6 órába. Gondolkozok rajta, hogy visszarakassam magam 4 órába, mert el tudnám tölteni a maradék 4 órát, de félek, hogy az feltűnő lenne. Az új lakásom is pont olyan, amit egy jó fizuval hitelből megengedhet magának egy átlag budapesti ember, semmi extra, egy ízlésem szerint berendezett 80nm-es belvárosi polgári lakás. Soha nem hívok meg senkit semmilyen drága programra. Ha nagy ritkán akarok valami ilyet csinálni, akkor az általában valami egzotikusabb utazás, aminél bekamuzom, hogy a következő héten vidéken kell segítenem az ősöknek. Voltak néha close call-ok. Egyszer telibe látta a telefonom lezárt képernyőjén az értesítést az egyik haverom, hogy jóváírtak 90k usd-t, de szerencsére részegek voltunk, sikerült beadnom, hogy forint. Ez azóta is futó belsős poén a társaságban, hogy titokban miller vagyok, ami ad is némi biztonságot. A szüleimnek többször el akartam már mondani, mert nagyon rosszul érzem magam, amikor látom, hogy azért spórolnak dolgokon, hogy majd legyen mit örökölnöm, ugyanakkor ennyi idő után már lehet, hogy több kárt okoznék, és nem is bízok meg bennük annyira, borzasztó pletykásak, nem ismerik a bizalmasság, meg a titok fogalmát. Talán így okozok kevesebb kárt.