Az exem tényleg személyiségzavaros ezek alapján, és más férfi is el fogja ezeket viselni hoszútávon neki?
Posted by ChardOk1094@reddit | askhungary | View on Reddit | 29 comments
3 évig voltunk együtt, részben távkapcsolat volt. Amúgy egy nagyon szép, okos, művelt, diplomás, több nyelven beszélő 30+ éves hölgy, én meg mivel átlagos vagyok ezért először a túl szép, hogy igaz legyen érzés ami bennem volt vele kapcsolatban. Az első találkozás és az együtt töltött 2 hét az remek volt, aztán a következő időszakban jöttek elő a gondok:
-
mindig akkor és annak és úgy kellett történnie ahogy azt ő kitalálta. Például amikor elmentünk pl sétálni a városba és közben egyik tanítványa küldött neki házi feladat megoldást akkor ő akkor ott azt félreállt megnézni, elolvasni mintha ott se lettem volna. Vagy mikor elmentünk nyaralni, szó nélkül betervezett több órás távmunkát a nap közepére amikor persze vissza kell vinnem a szállásra emiatt. És megsértődött ha ezen és kiakadtam.
-
rengeteget elégedetlenkedett, valamint folyamatosan meg akart változtatni, nem felelt meg neki a kocsim, (vegyek BMW-t), a lakásom (neki legalább 3 szobás kell), a családi házunk (öregek a bútorok, kényelmetlen az ágy), a végzettségem (miért nincs diplomám, iratkozzak be egyetemre), a munkám (boltban dolgozni szégyen)
-
az ágyban is olyan semmilyen volt mint egy fadarab, élvezet, érzelem nem látszott, érződött rajta, nem is nagyon érdekelte a téma. Volt hogy leállított, mert fájt neki. Volt hogy leállított, hogy neki ez most morálisan nem fér bele (legszivesebben meg is gyónná) majd csak házasságkötés után. Olyan volt az egész mintha azért a kedvemért megtenné, de azért ő egy dolgot élvezett mikor vége lett.
-
látszott nem tud a testével sem mit kezdeni. Illetve pont ő mesélte, hogy 18 éves korában oda akarta adni magát valakinek aztán állítólag az a srác rövidesen le is állt hogy így ez nem megy ha ő semmilyen visszajelzést nem ad. Persze ez megint lehet csak mese.
-
folyamatosan azt hajtogatta ő milyen elfoglalt, közben pedig heti 2-3 napot dolgozott pár órát (óraadó tanár) mellette heti kétszer járt 3-3 órás nyeltanfolyamra, viszont amikor ő úgy gondolta akkor folyamatosan hivogatott, üzenetekkel bombázott és megsértődött ha csak később reagáltam vagy nem reagáltam éjjel fél 11-kor mert már aludtam. Ilyenkor ilyen vádoló üzeneteket küldött, hogy nem szeretem, nem foglalkozom vele, ő mennyit sírt emiatt stb. Azon is megsértődött amikor késő este hívott és én fáradtan, álmosan már nem tudtam a beszélgetésben 100%-ban jelen lenni Ebből adódóan amikor beszéltünk én mást közben nem csinálhattam, mert egyből besértődött, de ő ha úgy gondolta közben főzött, mosogatott zörgött az edényekkel, vagy épp a laptopján dolgozott, stb
-
közölte, hogy ő képtelen lenne úgy dolgozni ha nem tudna ilyen függetlenül dolgozni mint most, azaz pl boltban vagy irodában heti 5 nap 8 órában.
-
közölte, hogy ő egy követelőző, zsarnok, diktátor típus
-
bármilyen kisebb konfliktus esetén, egyből hiszti, sírás, puffogás, elvonulás. Például mikor először elmentem érte és elhoztam hozzánk, bemutattam a szüleimnek akkor már az első este sírt és bedurcizott, mert a 600km-es út után leültem a szüleimmel beszélgetni kb negyed órára. És elkezdte nem érti mit keres itt ha nem vele foglalkozom. Majd 3 nap után fogta magát és hazament, de és akkor is persze megmagyarázta, kimagyarázta miért.
-
volt egy közös tervünk, ideköltözik, megtanulunk együtt németül és kiköltözünk Ausztriába. Ebből az lett, hogy egyszer csak közölte, hogy ő kimegy egyedül dolgozni és közölte, hogy menjek utána ha akarok.
-
folyamatosan hagyta el magát. Volt hogy pl kijelentette ha összeházasodunk többet nem fogja engedi hogy nyelvvel kényeztessem. Akkor kezdte elhagyni a higiéniát is az egy dolog hogy a nemi szervét nem mindig borotválta, a baj, hogy fürdés után is szaglott. Erre az volt a magyarázata, hogy ő "ott" csak vízzel mossa.
decemberben felhozta, hogy tartsunk szünetet és maradjunk barátok, ekkor én ennek ellenálltam, mert én tényleg nem tudok olyannak a barátja lenni akit "úgy" szeretek. Akkor visszakozott és elkezdte, hogy hát ő sokszor nem is tudja mit akar (ez mondjuk nem volt újdonság) aztán egyszer csak január közepén eltűnt egy hétre, az addigi mindennapi beszélgetés helyett háromszor ha írt. Utána meg felhivott hogy na gondolkodtam-e a szüneten és barátságon. Én újra elmondtam neki én nem leszek a barátja. És szakított. Elkezdte, hogy neki át kell gondolnia sok mindent a rosszakat el kell felejtenie ami vele történt miattam... de ő nem is tudja mennyi szünet kell neki és a szünet nem tart örökké, de részéről itt most vége, és egyet kér ne töröljem, ne tiltsam le.
Ha utána írtam neki arra tőszavakban válaszolt, szóban, videón nem volt hajlandó velem beszélni. Majd egy héttel később rámírt hogy vagyok, stb utána közölte, hogy ő már egy másik férfival randizik és hogy milyen boldog. És menjek és randizzak én is...
Úgy lépett tovább és át rajtam, pasizott be minth ez a 3 év neki az ég világon semmit nem jelentett volna, se érzelmileg sem máshogy, mintha engem csak kidobott volna mint egy kiürült tejes dobozt.
Csak érdekelne a véleményetek, hogy ő tényleg személyiségzavaros (egyesek azt mondják valószinüleg nárcisztikus) vagy pedig neki ilyen a személyisége, vagy az egész műsor csak nekem szólt mert túl türelmes voltam hozzá? És vajon az új pasijával is így viselkedhet akivel már több mint fél éve együtt van és ha igen egy férfi ezeket a húzásait meddig fogja neki eltűrni?
shy_mimosa@reddit
Ő egyáltalán nem tisztelt téged
Fly8208@reddit
Ha egy kígyó megmar, ne rohanj utána faggatni miért tette, hanem magad gyogyitsd.. És ezt nem lesz jó hallani, vszinuleg mással másképpen viselkedik.. Ha érzi férfi van mellette, akkor másképp viselkednek.. Én is szoptam így be.. Nem vagy egyedül.. 😉
Astartes_Pius@reddit
Hát, három évet így elviselni.... Lehet hogy az önértékeléseden önbecsüléseden van mit csiszolni ezek után. A zsák és a foltja. Mármint mi vonzott benne? Miért jöttetek egyáltalán össze? Kizárólag csak külső alapján? Mert más dolgot el sem tudok képzelni: két szép ember összejön, mert szépek. Más is volt ami közös?
Appropriate_Play_731@reddit
Őszintén mondom:
engedd el!
Own_Doughnut_5714@reddit
Jól elkapattad, szarügy. Tanulj az esetből, már most írd le magadnak, hogy mik az igényeid/határaid egy kapcsolatban és tartsd magad hozzá.
gr8ME_@reddit
Engem az érdekelne, hogy mikor éveken át együtt voltál vele, akkor hogy nem zavartak ezek a dolgok?Ha akkor jó volt, megfelelt, akkor így utólag miért szidod a nőt? Rajta keresztül saját magadat is lehordod mindennek, mert hát te választottad, együtt maradtál vele, sőt, érezhetően kiborít a gondolat, hogy most mással van. Miért nem azon tűnődsz ezek után, hogy veled mi a baj, hogy egy ilyen -leírásod szerint igénytelen és elviselhetetlen- nő kellett neked?
TTGG@reddit
Hát sok év tapasztalatból mondom, elég borderline-nak hangzik, viszont ez csak egy megérzés, nem távdiagnózis, amit akkor sem tehetnék meg, ha értenék hozzá.
De BPD-sből is van olyan, aki élhetőbbé akarja tenni a saját és párja életét, meg van a te exed féle, aki kijelenti, hogy ő ilyen és kész. Ilyen emberekkel nem tudsz és nem is kell tenni semmit, csak menekülj.
the7th_sense@reddit
Melyik tulajdonságait szeretted? Mert abból amit fent leírtál nem tűnik igazán szerethetőnek (jó persze rengetek bunkónak van így is párja, dehát overall)
Van egy sejtésem, hogy a csaj ezeket az új sráccal nem csinálja, viszont veled hagyta elszabadulni a dolgokat, nem fogta vissza magát, mert nem tudta, hogy hogyan szakítson veled és próbált különböző módokon lerázni.
Local-Special-4652@reddit
szóval büdös a sunája és bolond. hát nekem nem kéne.
syntol@reddit
Nem büdös csak természetes illatú
Local-Special-4652@reddit
persze, a hónalj meg a kupac szar is természetesen illatú de mégis undorító.
wasabi_jr@reddit
Én nem tudom személyiségzavaros-e vagy csak kettyós, de ha csak a fele igaz annak amit ide leírtál, nagyon gyorsan kezdj el örülni, hogy megszabadultál tőle.
NoAnswer2568@reddit
Kérlek, ne engedelmeskedj az utolsó kívánságának és igenis tiltsd le mindenhonnan, mert különben vissza fog jönni, amikor már éppen túltennéd magad rajta. Megérdemled, hogy boldog legyél.
ChardOk1094@reddit (OP)
Már megpróbálta felvenni velem a kapcsolatot az elmúlt 3 hétben többször is, de olvasás nélkül töröltem az üzeneteit. Azóta nem próbálkozott.
Remarkable-Release62@reddit
Szerintem op neked Stocholm szindròmàd van. Örülj neki, hogy lelèpett a pszichopicsa.
AxLibereld@reddit
Eddig olvastam. Nem a te a problemad.
__Satan__666@reddit
Nem mindegy? Nem vagyunk orvosok, hogy diagnosztizáljuk, ráadásul egyoldalú beszámoló alapján. Te se lehetsz semmi, ha ez évekig rendben volt számodra. Nem illettetek össze, lépj tovább. Számodra teljesen mindegy, hogy a jövőben ő kivel hogy fog viselkedni.
mokuspajtas@reddit
önigazolást keres barátunk
mokuspajtas@reddit
posztod alapján nagyon sértett vagy és naaaaaagyon nem vagy még túl rajta. mit szeretnél hallani? igen, ő a legborzalmasabb ember a világon. ne azt kutasd, hogy vele mi a baj (lehet, hogy semmi), hanem zárd le és lépj tovább. Illetve nézz magadba is, mert egy kapcsolathoz két ember kell és ezt a viselkedést (hozzátenném, csak a te oldaladat ismerjük), valamiért csak elviselted három évig.
bookhard@reddit
Nézd meg a poszt történelmét: emberünk szvetlánának a boszorkánynak fizet rontáslevételért.
ChardOk1094@reddit (OP)
hol is?
a coaching neked hol rontáslevétel?
mokuspajtas@reddit
tejóég :D
ChardOk1094@reddit (OP)
Nem vagyok sértett és pont nem ilyen cinikus beszólogatás az ami előre fog vinni. Senki nem mondta, hogy ő a legborzalmasabb és nyilván voltak jó pillanatok is a 3 évben, de regényt mégsem írok ide, amúgy tényeket írtam le.
mokuspajtas@reddit
semmi cinikus beszólogatás nem volt a kommentemben.
astr04nt@reddit
Ez border line személyiségzavarnak tűnik. Nekem is volt "szerencsém" egy hasonló, 3 éves kapcsolathoz. Kérdésedre válaszolva: szakszerű segítség nélkül nem hiszem, hogy változott volna a helyzet, szóval igen, ezt csinálja az új faszijával is. Próbáld meg levonni a megfelelő következtetéseket és minél hamarabb elfelejteni. Nekem 2 évbe telt, mondjuk szerintem szélsőségesebb embert is fogtam ki, mint te...
CommunicationSome270@reddit
Ez egy elmebeteg. Hogy a francba tudtad 3 évig elviselni? Még ha jól lefacsart volna minden nap, akkor megérteném :D, na de még az se?
Jó dolog azt hinni, hogy sosem talál tartósan magának valakit, de az ilyenek mindig megtalálják a balekokat (bocs). Örülj, hogy "csak" 3 év volt és tanulj belőle, hogy legközelebb mikre figyeljél, illetve szedd össze magad, ne hogy egy ilyen hülye picsa miatt tönkrevágd az önértékelésed.
Exciting_Blood_9214@reddit
Ilyenkor szamit a diganozis? Egy normalis, egeszseges ember nem viselkedik igy. Igen, a kovetkezovel is pont igy fog viselkedni, remeljuk o nem turi majd 3 evig. Lehet, hogy neked is hasznodra valna egy kis onismeret, hogy legkozelebb ne ragadj egy ilyen kapcsolatban. :)
ChardOk1094@reddit (OP)
Köszönöm a hozzászólásodat.
Igazából, csak annyiban számít a diagnózis, hogy legalább tudjam velem volt-e a gond, nekem szóltak-e a húzásai vagy ő ilyen. Vagy ha az új férfi jóképű/gazdag akkor vissza tudja-e magát fogni, tovább tud-e színészkedni vagy mindenképp lehull az álarc egy idő után? A különbség, hogy tudtommal vele együtt él és már több, mint fél éve együtt vannak.
Igen, most kezdek majd terápiára járni, aminek részeként önismerettel is foglalkozunk, szóval remélhetőleg mégegyszer ilyen nem fog velem előfordulni.
Neat_Target_6453@reddit
Mintha egy régi ismerősöm írta volna le a sztoriját... Annyi a különbség, hogy az Ő nőjének volt egy fia. Beteg ez a nő, komolyan. Ha melletted ilyen volt, más mellett sem fog változni. Szintén abból indulok ki, hogy az ismerősöm nője is összejött egy másik faszival dettó ugyanilyen módon és a másik faszival ugyanezt művelte. Közben azért hitegette az ismerősömet is.