Szomszéd random kapcsolgatja a biztosítékot, mit lehet tenni?

Ez egy nagyon jó kérdés! Nekem személy szerint volt két hasonlóan extrovertált nagymamám, akiknek sok barátnőjük volt. A nagyim, akivel egy városban laktunk, gyakran át is hívta őket, mikor ott voltunk, vagy vitt hozzájuk magával. Volt az egyik társaságban egy Kati néni, akiből ilyen lett, mint a fent leírt, mozgásában erősen korlátozódott, megkeseredett, a családja is nehezen értett vele szót. A nagyimmal sokat beszélgettünk erről, hogy nehéz megöregedni, lelassulni, főleg, ha az utódokkal, majd a felnövő unokákkal nem olyan jó a viszony(amiről a legtöbben tehetnek). Megértettük ezt gyerekként is és együtt éreztünk velük. Később korrepetált engem matekból egy szomszéd matektanár nénink, az egyik legintelligensebb ember, akit valaha ismertem, a férje egy jogász bácsi volt és mindkettejüket nagyon szerettem, a suli befejeztével is lejártam hozzájuk beszélgetni. Őt, Jutka nénit borzasztóan megviselte az öregedés és egy idő után teljesen elzárkózott és az addig folyamatosan művelődni járó, aktív néni ki sem mozdult a házból és én sem tudtam többet meglátogatni, már nem is élnek... Szerintem rengeteg olyan meglátásuk van az időseknek, amit fiatalabbként, más időket élve, számításba sem vennénk. Engem a tudásszomj jobban hajt ilyen téren, mint az időskori pokrócság taszít. Elsősorban érdekel, amit mondanak, ők meg szeretnek nosztalgiázni és mesélni. Tanítottam egy harmadik életkor egyeteme kezdeményezésben lengyel 60 éven felülieknek angolt, azt is imádtam. Teljesen más a ritmus és a haladás, mint a fiatalabbaknál, azt hiszem, ezt valaki vagy szereti vagy egyáltalán nem. Én szerintem az idősekben sokszor látom a saját nagymamámat, és én is szeretnék majd megértő fiatalokat a környezetemben, ha lassú leszek és idős.