Bennem inkább az eltűnések, sokéves sztorikról is újra meg újra gondolkodok pár havonta, pl Ackermann Dávid vagy a híres McCann-eset. Till Tamás is ilyen volt, és borzasztó furcsa érzéssel olvastam a híreket, még ha valahol "örültem" is a szülők megnyugvásának.

Másik: ez tök logikátlan, de Berki halála. Abszolút nem vagyok képben az ürgével, de annyiszor jött szembe a neve azelőtt, hogy amikor azt láttam, hogy meghalt, akkor megcsapott egy ilyen "b+, nem vagyunk halhatatlanok" érzés a semmiből, holott jó pár haláleset érintett már közelről. Ez valahogy a maga távolságában volt pofánverős élmény, és ami a mai napig eszembe jut belőle, hogy szegény kislány mit élhetett át.

Harmadik típus: a true crime ügyek közül ezer. Magyar vonatozásban pl. a Tánczos-ügy, ezeken is rengeteget agyalok és elképzelem sűrűn, hogy mi történhetett valójában egyes áldozatokkal.

Még egy eszembe jutott: Azt hiszem, hogy végzős voltam, mikor a padtársam meghalt, hazafelé elütötte egy busz. Másnap osztálykirándulás lett volna, ami elmaradt. A tanárok közül volt olyan, aki hetekig nem tudott nekünk órát tartani, az egyik férfi többször bejött, megpróbálta, vagy egyből kiment, vagy elkezdte, de mondta, hogy nem bírja, aztán akkor távozott.

Két dolog maradt meg nagyon ennek kapcsán: 1. Ha máskor nem, ilyenkor nagyon ráférne egy osztályra és az őket tanító tanárokra egy iskolapszichológus, aki nyilván nem volt. 2. A híradóban mutatták mindenhol letakarva hullazsákkal az út mellett + fotót tettek ki a barna bakancsáról, ami lerepült a lábáról, de egymás mellé állítottàk a kép kedvéért. Azzal rugdosta még a lábam nap közben. Nyilván minden híradás ilyen, ami valamilyen tragédiáról tudósít, de így, hogy ennyire közeli volt, nagyon megrázta az egész osztályt a hírekben látni. Utána sokat gondolkodtam ezen, hogy minden ilyen híradórészlet valakit-valakiket alaposan összetör, csak hogy kielégítse mások kíváncsiságàt.

Uh még egy: láttam egy égő házat kamaszként a határban, buszon ülve késő este. Nagyon be volt állva az út, tél, rossz időjárás, sok autós is. Araszolgatás. Csak azt bírtam nézni a busz ablakán át, teljesen "megbűvölt", de nem hívtam a tűzoltókat, mert a buszon látszólag senkit nem érdekelt rajtam kívül, így már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg álmodok vagy képzelődök csak a fáradtságtól. Meg egy kicsit úgy voltam vele, hogy mivel frankón égett már az emelet, a földszint, a tető, minden, ha igaz is, tuti, valaki hívta a tűzoltókat.

Nem hívta senki. A netes helyi újságban olvastam később, hogy egy ember bent elégett.

Istentelen sokáig volt bűntudatom, még annak tudatában is, hogy 1: azt se tudtam eldönteni, megszunnyadtam és álmodtam-e, 2: az az egy út vezetett csak oda, és mikor én láttam, valószínűleg már akkor is halott lehetett a tűz nagyságából ítélve az ember, tehát ha felhívom a 112-t, valószínűleg akkor sem tudnak a rossz út- és időjárási viszonyok miatt időben kiérni.

Ettől függetlenül azóta inkább minden csipcsupnak tűnő ügynél is automatikusan tárcsázom a 112-t.