30 éves vagyok, 13 hónapos babával… a fogantatáskor feküdtem le a férjemmel utoljára, azóta nem akar, azt mondta meghalt benne a vágy teljesen. Családi nyomás hatására csak testvér miatt lenne hajlandó… nyilván én így nem szeretnék több gyereket tőle. Ezen kívül hallani sem akar a szexről. A minap beszélgettünk róla, mondtam neki, hogy én ehhez nagyon-nagyon fiatal vagyok… és biztosan tudom hogy nem tudom leélni az életemet úgy, hogy lemondok valamiről ami nekem mindig is fontos volt. Más vérmérsékletű emberek vagyunk, nem tudom hogy mi tevő legyek… azt érzem, hogy átvert. Már egyszer volt egy másfél éves szexuális szünet a kapcsolatunkban aztán ez kissé javult, de soha nem volt olyan mint az elején. Bíztam benne h csak idő kell neki.. hogy majd egyszer hasonlóan jó lesz, így beértem a kevéssel is csak legyen. Megfogant a kislányunk és azóta semmi. Többször próbáltam kezdeményezni…mindig kudarcba fulladt minden próbálkozásom. Egy hetes üzleti út után ismét próbálkoztam az elmúlt héten… amire csak azt a kérdést kaptam h miért tesót akarok? Mondtam h nem csak azért fekszenek le az emberek, hogy gyereket csináljanak.. elutasítja teljesen. Minden vágyam egy normálisan működő szerető család volt, a kezdetekben azt láttam benne hogy tökéletes társ és a apa lehetne, megvolt a kémia, tüzes volt a kapcsolatunk és felhőtlen. Most is jól megvagyunk de én nem akarok örökre lemondani a szexről mert neki már nincs kedve hozzá… férjem azt szeretné hogy tiszteljem a döntését de ő figyelembe sem veszi az én akaratomat. Ahogy neki, úgy nekem is kellene h legyen választási lehetőségem az adott témával kapcsolatban és ha ez a kettő különbözik akkor egy arany középút lenne a megoldás nem pedig a teljes elzárkózás. Ez fordítva olyan lenne hogy ha ő akarna akkor hiába mondanék nemet az ő döntése lenne érvényes? Melyik univerzumban? Neki nem kell, így hagyjam ezzel, de nekem ha kell, az senkit sem érdekel?
Jól funkcionáló családra vágytam, meg sem fordult a fejemben, hogy én valaha el fogok válni, vagy h valami hasonló nehézséggel nézek majd szembe… nem tudom leírni, hogy mit érzek igazán…azt pedig főleg nem tudom, hogy mitévő legyek.. :(