Tudod, mi a legrosszabb benned Viktor? Hogy nem őrült vagy. Nem tévedtél el, sem meg. Minden percben pontosan tudtad, mit csinálsz, és pontosan azt csináltad, amit akartál.

Hatezer milliárd forint állt a kapuban. Egy szétfoszló ország kapujában. És te ránéztél, és azt mondtad: jó itt nekem. Maradjon kint. Nem azért, mert nem fért a fejedbe, mit jelent. Hanem mert nagyon is befért. Te végiggondoltad. Iskola, kórház, vasút, rendelő, egyetem, munkahely, energia, esély. És úgy döntöttél, egyik sem ér annyit, mint hogy ne kelljen senkinek belelátnia a kasszádba.

Mert ez sosem ország volt neked. Ez birtok volt. A magyarok meg jobbágyok rajta. Te így nézted az egészet, kezdettől fogva: nem szolgálni jöttél, hanem bírni. És aki bírja, az nem oszt. Az tart. Az dönt. Az élvezi.

És élvezted. Ez az, amit soha nem fogsz tudni letagadni. Úgy élvezted, mint a kisgyerek, aki ökölbe szorítja a kezét a homokozóban, és inkább összetöri a játékot, mint hogy odaadja. Nem azért, mert kell neki, hanem azért mert látni akarja a másik arcát, amikor nem kapja meg. Te is ezt csináltad, csak nem a homokozóban, hanem egy ország fölött.

Az kéjelegtetett, hogy rajtad múlik. Hogy a te kezedben van a csap, és te zárhatod el. Hogy egy egész nemzet áll a kapu előtt, és vár. Rád. Ettől érezted magad valakinek. Mert nélküle nem vagy senki.

Ez a titkod. Nincs mögötted semmi. Se meggyőződés, se vízió, se haza, se ember. Csak egy óriási éhség, és egy koronás faszék, meg egy kolostor amivel betömted az űrt. Mankók. Egy üres ember mankói, aki összeomlik, ha egy pillanatra nem néznek rá.

És tudod, mi a legszebb?

Hogy elmentél, és három hét alatt hazajött a pénz. Csak mert végre nem te álltál az útban.

Ez az ítélet.

Egy ember a saját trónjáért elvette egy ország levegőjét.

A 16 milliárd euró nem megérkezett.

Kiszabadult alólad.