Köszönöm a kérdéseket. Szóval a helyzet, hogy nyilván ezek nem törvények. Mivel a pinyint csak az ötvenes években vezették be Kínában a mandarin nyelvre, a nemzetközi elterjedése is csak fokozatosan történt. Addig nem igazán volt egységesítve, rengeteg átírási forma létezett, sőt, a mai napig létezik, hát ugye a magyarban is az akadémia rögtön kettőt is elismer. (A kínai nyelv legfontosabb átírásainak összehasonlító táblázata).

A mai napig viták vannak, hogy most mi is legyen, mert nyilván, ha valaki nem tud kínaiul, akkor neki aztán tökmindegy, melyiket használják, mert ha az alapján próbálná kiejteni, nem sokra menne vele, elég sok olyan hang van, aminek nincs pontos megfelelője a magyarban, ilyen a kérdéses qing? ching? csing? is. Ha meg tud kínaiul, és az elmúlt 30 évben tanult meg, akkor meg a haját tépi a "Csöcsjang" formáktól (Zhejiang). A mandarin tankönyvekben-szótárakban már a pinyin a standard, időnként hoznak nekem a diákjaim ilyen csodakiadványokat, ahol mindenféle újítás van, de azok annyit is érnek. A pinyinben az a jó, ha egyszer megtanultad, melyik betű minek felel meg, onnantól jó vagy egy életre. Sokan abba a hibába esnek, hogy azt hiszik, az angol átírás. Nem, csak latin betűs, hiszen pl. ü is van benne. Tehát nem az angol olvasás szerint kell kiejteni.

A tendencia, és a legnagyobb konszenzus az, hogy egyre inkább a pinyin felé terelődünk, de a másik kommentemben linkelt akadémiai cikkben van külön kitétel a Peking, Sanghaj, Mao Cetung esetére, amik már beilleszkedtek a magyar nyelvbe, és így természetesen maradnak is.

Vegyünk egy képzeletbeli példát, olvasol egy valamilyen szuper helyről Kínában, amit a szerző Csangcsennek ír. Meg akarod keresni. Ez minimum 4 különböző hely, aszerint, hogy az eredetiben Chang Chen, Chang Zhen, Zhang Chen, vagy Zhang Zhen volt. Nyilván ennél még több variáció is lehet, ha az eredeti kínai írásmódot nézzük, sőt, még a japán is befigyelhet, de még mindig többre mész az azonosításban, mint a Csangcsennel. Műfordításokban még inkább a magyaros átírás dominál, hiszen ott kevésbé fontos, jelentős az, hogy Csang bácsi 常， 昌， 畅， 苌 (Chang) , vagy 张， 章， 仉， 张 (Zhang) volt eredetiben - amúgy statisztikailag 张 a legesélyesebb, kb 7%-kal benne van a top 5 kínai családnévben.
De non-fictionben, pl. Henry Kissinger Kínáról című művében pedig a pinyint használja.
A sajtóban is egyre gyakoribb az, hogy bár a Peking, Csungking megmarad, de már zárójelben odaírják a pinyint is, nemzetközi forrású szövegekben pedig eleve a pinyint veszik át, hiszen szerkesztő Lajosnak fogalma nincs, Jiuzhaigou-t hogyan is kellene magyarosan átírni.
Összességében, annak is igaza van, aki szerint Qing dinasztia, és annak is, aki szerint Csing, hiszen ez beleesik a hagyományos, meghonosodott forma esetébe. Ami nem tetszik, hogy olyanok osztják az észt a témában, akiknek láthatóan fogalma sincs róla. Egy dolog kérdezni, más rögtön arrogánsan kinyilatkoztatni, hogy ez így szar, és kamu. Lásd a vitát a láb mint mértékegység kérdésnél fentebb-- vagy lentebb.