A rövid válasz: Magyarország erdeinek jelentős része már ma is klímastressz alatt áll, és a jelenlegi felmelegedési trendek fennmaradása esetén 2050-re az ország domináns erdőtípusai alapvetően megváltozhatnak. A mai, hűvösebb és csapadékosabb klímát kedvelő fenyvesek és bükkösök visszaszorulása megállíthatatlan, miközben egyre nagyobb területeken jelenhetnek meg szárazságtűrő erdőssztyeppe és sztyeppe jellegű vegetációk.

Részletesen: A jelenlegi tudományos eredmények alapján nem az erdők teljes eltűnése várható, hanem azok jelentős átalakulása. Magyarország éghajlata az elmúlt évtizedekben gyorsabban melegedett a globális átlagnál. Az éves középhőmérséklet már több mint 1,5 °C-kal emelkedett, miközben a nyári időszakban nő a száraz időszakok és az aszályos napok száma és gyakoribbá, illetve intenzívebbé váltak a hőhullámok. Az erdők számára azonban nem önmagában a melegedés jelenti a legnagyobb problémát, hanem a tartós vízhiány és a szélsőséges csapadékeloszlás.

A hazai erdőtársulások közül különösen érzékenyek a bükkösök. A bükk hűvös, kiegyensúlyozott mikroklímát és megfelelő talajnedvességet igényel, ezért Magyarországon elsősorban a magasabban fekvő középhegységi térségekben maradhat még stabil néhány évtizedig. Az elmúlt években a Bükkben, a Mecsekben és a Zemplénben is megfigyeltek részleges lombvesztést, korai levélszáradást és növekedési visszaesést az aszályos időszakok után. Hasonló folyamatok láthatók a lucfenyveseknél is, amelyek a Kárpát-medencében már ma is klimatikus határhelyzetben élnek. Több telepített lucállományban jelentkezett tömeges szúkárosítás és kiszáradás, különösen a Dunántúli-középhegység térségében. Sajnos ennél a fajtánál a legnagyobb az esélye, hogy néhány évtized múlva teljesen kiszorul hazánkból.

A tölgyesek valamivel ellenállóbbak, de itt is jelentős változások várhatók. A modellek szerint a cseres-tölgyesek és az erdőssztyeppe jellegű vegetáció aránya növekedhet, főként az Alföldön és Dél-Magyarországon. Ez nem feltétlenül jelent „erdőmentes” tájat, inkább mozaikosabb, ritkább lombkoronájú, szárazságtűrőbb erdőszerkezeteket. Az Alföld egyes részein már ma is megfigyelhető, hogy a természetes megújulás nehezebbé válik a talajvízszint extrém csökkenése miatt. És ami fontos, hogy a sztyeppe területek egyre nagyobb területet fognak meghódítani az Alföldön, mely mellé még az elsivatagosodott (nem szaharai jellegű sivatag) kistájak is felsorakoznak.

A változások nemcsak ökológiai szempontból fontosak. Az erdők szerepet játszanak a helyi klíma szabályozásában, a talaj vízmegtartásában, a szénmegkötésben és az aszályok mérséklésében is. Egy leromló állapotú erdőrendszer csökkentheti a mezőgazdasági területek ellenálló képességét, növelheti a hőszigethatást és fokozhatja a talajeróziót.

A jó hír ugyanakkor az, hogy az alkalmazkodás lehetőségei már ma is ismertek. Az erdészeti szakma egyre inkább a klímaadaptív gazdálkodás irányába mozdul el. Ennek része például az elegyes, több fafajból álló erdők telepítése, mert ezek ellenállóbbak a szélsőséges időjárással és a kártevőkkel szemben, mint az egykorú monokultúrák. Több térségben már megjelent a szárazságtűrőbb kocsánytalan tölgy, molyhos tölgy vagy magyar tölgy nagyobb arányú alkalmazása.
A tarvágások helyett egyre nagyobb szerepet kap a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás, amelynél az erdő lombkoronája részben mindig megmarad. Ez azért különösen fontos, mert a nyári talajhőmérséklet egy nyílt vágásterületen akár 15-20 °C-kal is magasabb lehet, mint zárt lombkorona alatt. A mikroklíma védelme így önmagában is alkalmazkodási eszközzé válik.

A kutatások szerint az erdők genetikai alkalmazkodóképessége is kulcskérdés lehet. Több európai programban már vizsgálják a délebbi, szárazabb régiókból származó tölgy- és bükkpopulációk hazai alkalmazhatóságát, mivel ezek jobban tolerálhatják a jövő várható klímáját. Emellett egyre fontosabbá válik az erdők folyamatos monitoringja drónos, műholdas és talajnedvesség-érzékelő rendszerekkel, hogy a stresszhatások már korai stádiumban azonosíthatók legyenek.

Ezen a területen is kulcsfontosságú a vízvisszatartás. Az Alföldön és több erdősült síkvidéki térségben a korábbi vízelvezető rendszerek részleges átalakítása, a magasvizek (ha van) helyben tartása vagy az időszakos vizes élőhelyek visszaállítása segítheti az erdők túlélését. Emellett az erdészeti gyakorlatban egyre fontosabbá válik a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás, amely csökkenti a talaj kiszáradását és mérsékli a mikroklíma szélsőségeit.

A következő évtizedek egyik legfontosabb kérdése tehát nem az, hogy változnak-e Magyarország erdei - mert ez már gyorsan zajlik -, hanem az, hogy az alkalmazkodás milyen gyorsan és milyen tudományos alapokon történik meg és ha az adaptáció nem elég gyors, akkor 2100-ra Magyarország 4/5-e erdős sztyeppe területté válhat.

Forrás: Klímapolitikai Intézet