Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
Posted by Helpful_Papaya_6362@reddit | hungary | View on Reddit | 79 comments
Lapunknak SMS-ben reagált Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, akire a kegyelmi ügy érinttetjeként Magyar Péter a kedd délelőtti sajtótájékoztatóján utalt. A volt jobbikos ügyvéd úgy fogalmazott:
A miniszterelnök szerint Gaudi-Nagynak szerepe lehetett abban, hogy K. Endre kegyelmet kapott, az ügyvéd volt az, aki a terrorizmusért elítélt Budaházy György és társai kegyelmi ügyében lobbizott.
A miniszterelnök arra is utalt, hogy valamilyen formában a két ügy összeérhet: Budaházynak és K. Endrének ugyanazon a napon adott kegyelmet Novák Katalin volt köztársasági elnök, Varga Judit akkori igazságügyi miniszter felterjesztésében sem a bicskei pedofilsegítő, sem a terrorista felbujtó kegyelmének megadását nem javasolta.
Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője válaszában nem cáfolta az érintettségét a kegyelmi ügyben, közleményét úgy zárta:
Green-Bullfrog-6858@reddit
És úgy kezdte a levelét, hogy Tisztelt "Soros Zsoldos" Úr!
https://444.hu/2026/05/19/gaudi-nagy-tamasnak-szerepe-volt-konya-endre-kegyelmi-kervenyeben
VuurniacSquarewave@reddit
Na és egy ilyen embert féltett Fülöp Botond, aki az első mondatban nyilvánvalóvá tette hogy egy MAGA konteós féreg.
SquirrelOk7762@reddit
Nem féltette és nem is egy emberről van szó. Komolyan írtok ilyeneket? Fülöp Botond is, és az itt fellelhető összes jogász is (velem együtt) azt sajnálja, hogy ez az egész kihatással lehet az egész ügyvédi hivatásrendre, mert innentől egyrészt az ügyvédi titok, másrészt az ügyfél és az ügyvéd kapcsolata, az ügyvédi megbízások teljesítése félreértelmezéseket nyer. Ahogy a subon ez látható is. Szerintem nagyon káros ez az egész az ügyvédségre nézve.
(Gaudit letojom, ahogy a Vidéki Prókátor is teszi, ez azonban jóval túlmegy a személyén)
Green-Bullfrog-6858@reddit
Mire alapozod, hogy nem ő írta a kegyelmi kérvényt? Hogy ő azt mondja?
Azt meg tudjuk mi is, hogy technikailag nem ő adta be, hanem a felesége kónyának.
A kioktatás gondolom megint csak az ő elmeséléséből származik, és állítod bizonyosságként.
Ez kurva szánalmas. Annyira letojod Gaudit, hogy már számolni sem lehet annyiszor belinkelted az ő állításait tényként közölve.
SquirrelOk7762@reddit
Minden, ezzel ellentétes hozzászólásra belinkeltem, azaz sokra, mert mindegyik pár órával ezelőtti, sőt, akár egy-két napos.
Én az ügyvédi hivatást védem. Gaudi egy cseppet sem érdekel. De ahogy olvasom, hogy állt hozzá és miket mondott az asszonynak, megfelelelően járt el. Az ügyvéd dolga nemcsak a képviselet, hanem a jogi kioktatás is.
Ha ő írta volna a kegyelmi kérvényt, rajta lenne az aláírása.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Nem mondta ezeket az “asszonynak”. Az asszony meg nem magától írt egy kegyelmi kérvényt.
És sárkányok sem léteteznek. Ennyi evidencia elég lesz sztem mára.
És nem, nem lenne rajta, a benyujtónak van rajta az aláírása.
Ajánlom ezt a cikket: https://nepszava.hu/3224829_gaudi-nagy-tamas-bicskei-gyermekotthon-igazgatohelyettes-felulvizsgalati-kerelem-kuria
SquirrelOk7762@reddit
Ja, hogy te ott voltál. Valószínű, hogy a nő másvalakivel íratta meg a kegyelmi kérvényt.
Ami neked evidencia, az csak a szemellenződet mutatja.
Former-Session-370@reddit
Úgy tűnik, itt ő érvelt, te pedig úgy csinálsz, mintha a lényegre rálátó bennfentes lennél. Mégis neki van igaza.
SquirrelOk7762@reddit
Érvelt? Tényleg? Hiszen nem ír mást, minthogy Gaudi biztosan hazudik, amit nem is tudhat. A bennfentesség pedig annyi, hogy elolvastam, amit ír és ügyvédként pontosan tudom, hogy mennek ezek a dolgok.
Az nem érv, hogy valaki hazudik, ha az illető ott sem volt. Az aktában benne van, hogy ki írta a kegyelmi kérvényt, és ha Gaudi hazudna, 5 perc alatt lebukna.
Former-Session-370@reddit
Igen, én tök kívülállóként nála látok érvet, tőled meg teljesen életszerűtlen feltételezéseket. Hogy ügyvéd vagy, az hogy jön ide? Nem voltál ott. Vagy te vagy Gaudi?
SquirrelOk7762@reddit
Az az "érv", hogy visszakézből lehazugozunk valakit, miközben nem tudhatjuk, hogy amit mond, valóban hazugság-e. Érdekes. Ugye, te nem vagy jogász? A "hazudik" nem érv, tessék bizonyítani, hogy valóban hazudik. De ez nem fog menni, mert ott van a kegyelmi dosszié a kormánynál (is) és abból kiderül, hogy Gaudi írta-e a kegyelmi kérelmet. És nem derült ki ilyen. Nem ő írta.
Ő csak a felülvizsgálati eljárásban képviselte KE-t. De ha ő írta volna, akkor sem lenne akkora befolyása a kegyelemre, mint itt egyesek - nem jogászok, teljesen dilettánsok - képzelik, mert akkor ő lenne az egyetlen ügyvéd az országban, akinek sikerült egy kérvénnyel kegyelmet adatnia egy elítélt bűnözőnek. Merthogy ez nem ennyire egyszerű és nincs ilyen közvetlen kapcsolat a beadvány és a kegyelem között. Soha nem is volt.
Miért szóltok bele olyasmibe, amihez nem értetek? Egész hihetetlen dolgokat írnak itt a redditorok ebben a kegyelmi ügyben, annyira nem értik, hogy az már nekem fáj.
Tehát Gaudi azt állítja, hogy nem ő írta, így mi értelme van lehazugozni, ami azonnal kiderülne? És miért érv az, hogy valaki hazudik, de amúgy nem tudjuk cáfolni?
Former-Session-370@reddit
De te teljesen el vagy tévedve. Konkrétan delirálsz. Gaudi egy pedofil-ügyben fogta a feleség kezét, súgta a fülébe, és tök nem véletlen, hogy ezt ennyire tagadta, hogy képes volt így lemenni kutyába. Világos, hogy ez a csávó részt vett olyanban, amire más ügyvédek nem voltak már hajlandók. A következtetés nem az, amit te próbálasz projektálni, hanem az, hogy nyakig benne volt a sztoriban
SquirrelOk7762@reddit
Többféle eljárás volt folyamatban egymás mellett, olyan, hogy "pedofilügy", nem volt. Volt felülvizsgálati eljárás a Kúrián (Gaudival) és volt kegyelmi eljárás a Sándor-palotában, az nem Gaudival.
Elég baj, hogy amatőr jogászok összemosnak össze nem tartozó dolgokat.
Former-Session-370@reddit
Mi az, hogy nem volt pedofil-ügy? Te sajnos azt hiszed, hogy valami bírósági teremben vagy, ahol szavakon lovagolsz, hogy bebizonyítsd a feketéről hogy fehér, és ezt a bíró méltányolja, csak közben a helyzet az, hogy itt 10 millióan meg azt gondoljuk (na jó, 6 millióan), hogy igenis van pedofil-ügy, ebben vannak érintettek, ilyen-olyan szinten, és ezeket az embereket a miniszterelnök családjából védték. Ez maga az ügy. Ezt érti mindenki a sztoriból, megjegyzem egészen pontosan. És itt jössz te, aki felemelt mutatóujjal felhívja a figyelmet, hogy nincs is pedogfil-ügy, hanem felülvizsgálatieljárás-hiba-ügy van. Röhejes vagy.
SquirrelOk7762@reddit
Az alapügy pedofilügy volt, persze, de ez annyira evidens, hogy nem is kell említeni. Viszont a különféle jogi lépések és eljárások - noha még mindig a pedofilügy volt az alapjuk - túlhaladtak ezen. Itt most jogászkodás folyik.
A pedofilügyben elítélték a pedofilt, a segítőjét is egy másikban, teljesen jogosan, de ezekben a beszélgetésekben már nem ezt a részét tárgyaljuk, hanem a legkülönfélébb eljárási következményeket a bíróságokon.
Remélem, így érthető. A felülvizsgálati eljárást pedig megszüntették, nem igazán értem, miről írsz.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Nincs benne ki írta a kérvényt, az van benne ki adta be technikailag. Miért kamuzol?
SquirrelOk7762@reddit
Miért ne írta volna alá, ha ő készíti a kérelmet?
SquirrelOk7762@reddit
Az majd benne lesz abban a dokumentációban, amit a KE hivatala ad át. A "hazudik" meg nem érv (vicces, hogy akik itt beleszólnak, ennyire nem értenek hozzá). Ha nem tudod bizonyítani, hogy hazudik - és nem tudod, ez csak a te egyéni véleményed -, akkor ne állíts semmit határozottan, mert az felesleges.
SquirrelOk7762@reddit
Ez nem igaz, mert ő nem írta és nem ő adta be a kegyelmi kérvényt. Ő egy másik eljárásban képviselte K.Endrét.
Sőt, még ki is oktatta K.Endre feleségét - aki mégis megírta a kegyelmi kérvényt -, hogy mi várható és nem javasolta, hogy az asszony beadja. De az beadta.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Mire alapozod, hogy nem ő írta a kegyelmi kérvényt? Hogy ő azt mondja?
Azt meg tudjuk mi is, hogy technikailag nem ő adta be, hanem a felesége.
A kioktatás gondolom megint csak az ő elmeséléséből származik, és állítod bizonyosságként.
Ez kurva szánalmas.
Few_Simple9049@reddit
Èdes istenem, ezek nem unják még ezt?
rolika75@reddit
És akkor MP uszító.
the_kaaat@reddit
Nem is gyáva, nem is hazug
Former-Session-370@reddit
Tehát van egy darab téma, és az újság ebből nem a tényt hozza le, hanem az értelmetlen hőbörgésből csinál címet. Magyar online újságírás at its best.
Powerful_Funny9324@reddit
Gyáva az aki, kilépett a pöcegödörből és leváltotta a teljes magyar politikát? Oké temus náci
nyersike@reddit
Szuper érv és bizonyíték volt, köszönjük szépen ;)
prksztr@reddit
Oké hogy utalt rá,de nem mondta ki, akinek pedig nem inge nem veszi magára. Ezek az emberek meg állandóan magukra vesznek mindent,ami közben persze sosem igaz nem ők voltak,nem látták nem hallották de 3 percen belül kapálóznak.. óriási kognitív disszonancia leheeeeet💃🏻🎤
ReplyHoliday789@reddit
"Soha semmilyen kegyelmi döntéshez nem volt közöm!"
SquirrelOk7762@reddit
Merthogy nem írt semmiféle kegyelmi kérvény K.Endre ügyében Gaudi. Itt mondja el, tessék (már azóta feloldották a titoktartás alól): Index - Belföld - K. Endre feloldotta a titoktartás alól Gaudi-Nagy Tamást, kiderültek a kegyelmi kérvény részletei
Green-Bullfrog-6858@reddit
Ezt csak Gaudi állítja, hány posztot hánysz tele ezzel? Az ő közlését hozta le tényként az index.
redditbunny43@reddit
Kedvenc mondasom, az akinek nem inge.. annyira szepen kibukik mindig, kik oltik fel magukra, ugye Zs bacsi?
Teljesen egyetertek mindennel!
SquirrelOk7762@reddit
Nemcsak SMS-t írt, itt az egész cikk: Index - Belföld - K. Endre feloldotta a titoktartás alól Gaudi-Nagy Tamást, kiderültek a kegyelmi kérvény részletei
MInt megtudhattuk, nem Gaudi írta a kegyelmi kérvényt (ő a felülvizsgálati eljárásban képviselte K.Endrét), hanem a felesége, Gaudi maga nem fűzött reményeket a kegyelemhez, erre felhívta az asszony figyelmét, akit alaposan ki is oktatott, de az mégis beadta. Aztán hogyhogynem, mégis megkapta K.Endre a kegyelmet.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Látom bemásolod mindenhova ezt a kamu mosdatást, amiben össze vissza hazudik az Gaudi, aki egész véletlen nem csak a hunniásokkal, de Kónya Endrével és a feleségével is szoros kapcsolatban volt.
Aggravating-Read-523@reddit
hogy zárta?
bencee03458@reddit
SquirrelOk7762@reddit
Index - Belföld - K. Endre feloldotta a titoktartás alól Gaudi-Nagy Tamást, kiderültek a kegyelmi kérvény részletei
Zsenialis_otlet@reddit
Macska: "A fával kapcsolatos további mászások megfelelő időben elvégzésre kerülnek."
gn0ldaeh@reddit
"az üggyel kapcsolatos további közlések megfelelő időben megtételre kerülnek."
kamasuka84@reddit
Megtételre kerülnek... istenem, de szép!
ZerzenBluburbs@reddit
aztán foganatosítják a végrehajtást is
RoughDream2562@reddit
Igen, pontosan úgy!
Helpful_Papaya_6362@reddit (OP)
nem derül ki
Trick-Bear-7636@reddit
42
Impossible_Echo4029@reddit
Nem volt képes várni egy kicsit a reakcióval. Ez maga a beismerés is egyben?
Helota_Keksz@reddit
Megtette azt, amire a miniszterelnöknek nem volt felhatalmazása. Igazi emberi babszem és egy igazi hős.
Fluid_Jellyfish9620@reddit
megértett_referencia.gif
RoughDream2562@reddit
Tudja valaki, hogy lesz-e neki külön gofundme, vagy egy az egyben átcsoportosítjuk a korábban Szabó Bencének gyűjtött összeget?
Fluid_Jellyfish9620@reddit
aki pedofilokat meg terroristákat képvisel az inkább kussoljon.
TadpoleSea286@reddit
Ki az a a Gaudi-Nagy Tamás?
Gaudi-Nagy Tamás és Lenhardt Balázs eltávolították az EU-zászlókat a nemzetgyűlésből, és kidobták őket az ablakon. A szívmelengető hazafias gesztusra a kollektív befektetésekről szóló törvénytervezet vitája során került sor, amely kiterjedt a mezőgazdasági földterületek külföldiek általi megszerzésére is – egy olyan jogszabályra, amelyet a két politikus árulásnak nevezve ellenezett.
A vitában Gaudi-Nagy Tamás megjegyezte, hogy a Jobbik képviselői korábban elfoglalták az elnöki emelvényt, hogy tiltakozzanak az új földtörvény elfogadása ellen. A képviselő ezután az elnöki emelvényhez ment, levette az egyik európai uniós zászlót, és kivitte a Házból; majd a Jobbik volt frakciótagja, Lenhardt Balázs csatlakozott Gaudi-Nagyhoz, és levette a másik zászlót a Házból, majd mindketten kidobták a zászlókat az ablakon.
Az incidens után Gaudi-Nagy Tamás az MTI-nek azt mondta, hogy május 1-je után a magyar föld külföldi ragadozók és pénzéhesek prédájává válik. A mezőgazdasági földek védelmére szolgáló minden jogi eszközt kimerítettek, ezért a magyar népnek új ellenállási formákat kell találnia, hogy megakadályozza országának teljes gyarmatosítását.
A Jobbik politikusa elfogadhatatlannak nevezte a „gyarmatosítás szimbólumának” – az Union Jacknek – a jelenlétét a nemzetgyűlésben; nincs olyan törvény, amely előírná, hogy ezeket a szimbólumokat ki kell tennie a nemzetgyűlésben – mondta Gaudi.
https://www.youtube.com/watch?v=OfsST_1Rj0g
GraionDilach@reddit
Union Jack? Ez honnan jött? Az a brit zászló...
Other-Condition-4083@reddit
Csengetett, Mylord?😄
Green-Bullfrog-6858@reddit
Ebből lehetne poszt
commonPapa@reddit
smsben lol
Fickle_Sweet_9506@reddit
meglett Hófehérke hetedik törpéje?
Helpful_Papaya_6362@reddit (OP)
A plusz idézet a leírásból valamiért lemaradt :"Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító, aki kormányzás helyett pótcselekvésekkel és a Tisza kormánnyal szemben kritikus személyek elleni hergeléssel tölti az idejét."
Wooden-Contract-2760@reddit
A link a hivatkozott "lapunkról" is lemaradt, de ne zavarjon.
Weekly_Car956@reddit
Az idezetet a Reddit nem mindig kezei jol, modosithatnad a posztot beleirva a ket idezetet.
Green-Bullfrog-6858@reddit
A címzés is lemaradt valamiért: “Tisztelt “Soros Zsoldos” Úr”
https://444.hu/2026/05/19/gaudi-nagy-tamasnak-szerepe-volt-konya-endre-kegyelmi-kervenyeben
No_Reflection2531@reddit
Persze, ha tisztességes állampolgár vagyok, és rosszat mondanak rám, nekem is az az első reakcióm, hogy:
"Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító"
No_Reflection2531@reddit
És még faszul is ugrik.
thinktank_bacsi@reddit
"Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító"
Az ideges fasiszta a jó fasiszta.
BullfrogOdd5888@reddit
Biztosan toppantott a lábával, és rázta az öklét.
redditbunny43@reddit
Less-Business-197@reddit
Jaja, nem a kegyelem a baj, hanem hogy MP nyilvánosságra hozta a doksikat. Micsoda uszítás.
Köszönjük szépen.
Fit-Discussion7265@reddit
ebben éltünk 16 évet. hadd próbálkozzon a folytatással ez a torzgeci gaudi
Fit-Ad-8881@reddit
Meg az is lehet, hogy Magyar Peter tenyleg az. De ha igy is lenne, olyan szaz polccal lenne egy pedofilsegito naci folott.
Apprehensive-Yam180@reddit
https://i.redd.it/16tauhuqh22h1.gif
Úgy érzem sikerült érzékeny pontra tapintani az ügyvéd úrnál 😃Bár annyira nem nehéz a dolga, úgy néz ki a korábbi országgyűlésekben bárhová dobtál volna egy téglát egy korrupt/hazaáruló/pedofil egyént találsz el.
Fantastic_Squash_846@reddit
Ezekben a kegyelmi ügyekben nem túl sok a véletlen egybeesés? Tamás, Te tudod!
Tudja, csak nem mondja! Valahogy az az érzésem, hogy ezekben a dicstelen történésekben kilóg, na nem a lóláb, hanem az egész ló úgy, ahogy van.
DependentParking326@reddit
mondjuk az, hogy valaki hazug, pont alá lehetne támasztani, rámutatni mi nem igaz és bebizonyítani.
ha csak valakire rámondja, akkor bizony ő az uszító.
Long_Proof_2280@reddit
Csak éppen vannak ilyen ősrégi elvek, miszerint annak kéne bizonyítania, hogy igaz egy állítás, aki mondja, nem pedig fordítva. Az ártatlanság vélelme is valami hasonló lenne. Jogállam, meg minden...
FixJust5595@reddit
MINDENKIBEN hatalmas káosz van a kegyelmi ügy kapcsán. PEdig bárki nyerte volna meg a választást, ELEMI ÉRDEKE ENNEK A NEMZETNEK HOGY TISZTÁN LÁSSUNK. ÉS MINDENKI- aki akár csak egyszerü segitője volt, VAGY A HÁTTÉRBEN -láthatatlan emberként asszisztált a korrupcióhoz -ANNAK FELELNIE KELL az általa elkövetett bőncselekményekért. Röföghet egy ügyvéd, röföghet Varga Judit, Novák KAtalin, TUZSON BENCE még a faszom tudja ki-Független , alkotmányos keretek között mőködö biróság elött feleljen a tettéért
TadpoleSea286@reddit
Lapunknak SMS-ben reagált Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, akire a kegyelmi ügy érinttetjeként Magyar Péter a kedd délelőtti sajtótájékoztatóján utalt. A volt jobbikos ügyvéd úgy fogalmazott:
A miniszterelnök szerint Gaudi-Nagynak szerepe lehetett abban, hogy K. Endre kegyelmet kapott, az ügyvéd volt az, aki a terrorizmusért elítélt Budaházy György és társai kegyelmi ügyében lobbizott.
A miniszterelnök arra is utalt, hogy valamilyen formában a két ügy összeérhet: Budaházynak és K. Endrének ugyanazon a napon adott kegyelmet Novák Katalin volt köztársasági elnök, Varga Judit akkori igazságügyi miniszter felterjesztésében sem a bicskei pedofilsegítő, sem a terrorista felbujtó kegyelmének megadását nem javasolta.
Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője válaszában nem cáfolta az érintettségét a kegyelmi ügyben, közleményét úgy zárta:
KoalaPingvin@reddit
Gaudi kuttu u gaudi kuttu u
Httydrag@reddit
Szerintem az, hogy két nap alatt megalakult az új kormány, elindultak az egyeztetések a szakmákkal, behívatják az orosz nagykövetet, megpróbálják megállítani a last minute pénzköltéseket és foltozni a hiányt az egészen kormányzásnak tűnik. Hogy vannak side questek a Karmelitában meg elkezdődnek a feltárások és a csicska pedofilsegítő és nácimosdató ügyvédek is kaszálódnak, ám legyen.
TadpoleSea286@reddit
https://24.hu/belfold/2026/05/19/gaudi-nagy-tamas-reakcio-magyar-peter-kegyelmi-ugy-k-endre/
TurbulentCompany9108@reddit
Maga Skrabski Fruzsina írta le, hogy ő lobbizott Katikánál Budaházyék miatt. Nem emlékszem, hogy létrejött-e a találkozó, de Fruzsi ambícionálta, hogy Csintalan elmondhassa Katikánál, hogy ő megbocsátott.
Dangerous-Broccoli38@reddit
Önélzetes kis latol.
Impossible_Echo4029@reddit
Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője válaszában nem cáfolta az érintettségét a kegyelmi ügyben, közleményét úgy zárta:
Helpful_Papaya_6362@reddit (OP)
nem derül ki