Dr. Varga-Damm Andrea

TANÁCS ZOLTÁN:

A tudományt támogatni kell. De nem így.

A miniszterelnök bejelentésével összhangban a kormány fel fogja mondani a Krausz Ferenc nevével fémjelzett ÉLVONAL Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvánnyal kötött, választások előtt megkötött, többéves közfeladat-finanszírozási szerződést, amelynek összege 261,7 milliárd forint.

De nem azért, mert a kormány ne támogatná a magyar tudományt. Éppen ellenkezőleg.

A magyar tudomány, kutatás-fejlesztés, innováció és tehetséggondozás az elmúlt években nem kapta meg azt a figyelmet, megbecsülést és kiszámítható támogatást, amely egy sikeres, versenyképes országhoz szükséges. Magyarország K+F-ráfordítása GDP-arányosan ma körülbelül 1,3 százalék, miközben az uniós átlag 2 százalék felett van, az európai élvonal pedig 3 százalék körül teljesít.

Ezért a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb tudománypolitikai vállalása az lesz, hogy a magyar kutatás-fejlesztésre fordított forrásokat fokozatosan, kiszámíthatóan és érdemben növeljük. A cél világos: a ciklus végére Magyarország érje el a GDP 2 százalékát K+F-ráfordításban, a következő 8–10 évben pedig közelítsen az európai élvonalat jelentő 3 százalékos szinthez.

De pontosan ezért nem mindegy, hogyan használjuk fel a közpénzt.

A Krausz Ferenc-féle ÉLVONAL Alapítvány ügye nem arról szól, hogy szükség van-e csúcskutatásra. Természetesen szükség van. Nem arról szól, hogy Magyarországra kell-e vonzani kiemelkedő kutatókat. Természetesen kell.

A kérdés az, hogy elfogadható-e, hogy egy választások előtt megkötött, hosszú évekre szóló szerződéssel több százmilliárd forintnyi közpénzt egy KEKVA-modellre épülő, szűk döntéshozói kör által irányított alapítványhoz szervezzenek ki úgy, hogy a mindenkori demokratikus kormányzatnak később alig maradjon valódi rálátása és ráhatása a pénzek felhasználására. Mindezt ráadásul úgy, hogy a meglévő kutatási, tehetséggondozási és innovációs ökosztisztémával párhuzamos rendszereket alakítunk ki.

Erre a válasz: nem.

Az ÉLVONAL Alapítvány számára a 2026–2031 közötti időszakra 261,7 milliárd forintos támogatási keretet irányoztak elő és rögzítettek egy meglehetősen jól körülbástyázott szerződésben. Ez évente átlagosan körülbelül 40–50 milliárd forintos közpénzmozgást jelent. Ennek jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha mellétesszük: ez az összeg a hazai K+F-re fordított állami forrásoknak nagyságrendileg akár az egyötödét is kiteheti. Vagyis nem egy kisebb szakmai programról beszélünk, hanem a magyar tudományfinanszírozás egészét befolyásoló döntésről.

Ráadásul az ÉLVONAL Alapítványtól a szerződés alapján nem pusztán kutatási támogatások kiosztását várják. A program céljai között szerepel 75 tudásközpont, illetve kutatócsoport felépítése 2031-ig, 55 ezer diák bevonása tehetséggondozási programokba, 60 know-how, 15 nemzetközi szabadalmi bejelentés és 15 spin-off vállalkozás létrehozása, valamint egy új ÉLVONAL Központ felépítése Budapesten. Ez már nem egyszerű támogatási konstrukció, hanem egy alternatív tudománypolitikai és innovációs infrastruktúra közpénzből történő felépítése.

A probléma tehát nem az, hogy az ÉLVONAL program céljai között vannak támogatható elemek. Vannak. A probléma az, hogy az egész konstrukció egy olyan logikára épül, amelyet a magyar felsőoktatás KEKVA-modelljénél már megismertünk: közvagyon és közfeladat kiszervezése alapítványi formába, hosszú távú szerződésekkel, erős politikai időzítéssel, korlátozott demokratikus kontrollal.

A magyar tudomány jövőjét nem lehet ilyen konstrukciókra építeni, különösen akkor nem, amikor a kutatói világ éppen kiszámíthatóságra, bizalomra, átláthatóságra és egységes tudománypolitikai stratégiára vár. Ma Magyarországon a kutatók jelentős része alacsony bérrel, bizonytalan pályaképpel, kiszámíthatatlan pályázati környezettel és nemzetközi összehasonlításban gyenge intézményi támogatással dolgozik. A fiatal kutatók számára sokszor nem az a kérdés, hogy melyik magyar intézetben vagy egyetemen folytassák a munkát, hanem az, hogy érdemes-e egyáltalán itthon maradniuk.

Ez a valódi nemzeti kérdés.

A helyes út ezért nem az ÉLVONAL Alapítvány szerződésének fenntartása, hanem egy új, átlátható, egységes és szakmailag megalapozott tudománypolitikai fordulat. Több pénzt kell fordítani a magyar tudományra, de nem zárt alapítványi struktúrákba kell kiszervezni a forrásokat, hanem átlátható, versenyalapú, szakmailag ellenőrizhető rendszeren keresztül kell eljuttatni azokat a kutatókhoz, az egyetemekhez, az MTA-hoz, a kutatóintézetekhez és a fiatal tehetségekhez.

A tehetséggondozást sem egyetlen kiváltságos alapítvány feladatává kell tenni, hanem országos rendszerré kell szervezni. A kutatói életpályát tisztességes bérekkel, kiszámítható előmenetellel, nemzetközileg versenyképes pályázati lehetőségekkel és politikai beavatkozástól mentes szakmai értékeléssel kell vonzóvá tenni.

Fontos hangsúlyozni: Krausz Ferenc Nobel-díjas tudományos teljesítménye előtt tisztelettel kell állnunk. Ahogy tisztelet illeti az ÉLVONAL kuratóriumának nemzetközileg kiemelkedő tagjait is. Az ő szakmai tekintélyük nem kérdés.

De egy demokratikus államban a tudományos kiválóság sem jelenthet felhatalmazást arra, hogy több százmilliárd forintnyi közpénz felhasználása tartósan kikerüljön az átlátható közpolitikai irányítás és elszámoltathatóság keretei közül. A tudomány szabadsága nem azonos az ellenőrizhetetlenséggel, az autonómia nem azonos a közpénz feletti korlátlan rendelkezéssel, és a kiválóság támogatása nem azonos egy párhuzamos intézményrendszer felépítésével.

Ezért kell az ÉLVONAL Alapítvánnyal kötött többéves finanszírozási szerződést felmondani, és ezzel párhuzamosan egy új, sokkal ambiciózusabb tudománypolitikai programot elindítani.

Olyan programot, amely több pénzt ad a tudománynak, több szabadságot a kutatóknak, nagyobb átláthatóságot a közpénzeknél, és egységes, nemzeti tudománypolitikai keretet teremt Magyarország jövője érdekében.

A hazai tudomány jövőjével kapcsolatos egyeztetéseket a héten megkezdtem, először Pósfai Mihály úrral, az MTA hamarosan hivatalba lépő új elnökével egyeztettem.

A jövő héten folytatom az egyeztetést a kutatóhálózat főigazgatóival és a tudományos érdekképviseleti szervekkel. A közeljövőben az Élvonal Alapítvány képviselőivel is tervezem a találkozást