Ez az ügy szerintem ott válik igazán fontossá, ahol a személyi kérdés mögött megjelenik az intézményi próba. Egy új kormány könnyen abba a csapdába eshet, hogy politikai tisztogatásként kezeli azt, amit valójában jogállami újraszinkronizálásként kellene végigvinni.

Ha a legfőbb ügyész maradni akar, akkor ennek nem nyilatkozatokban kell bizonyítódnia, hanem ügyekben, határidőkben, átlátható döntésekben, következetes vádemelésekben és abban, hogy korábban érinthetetlennek hitt szereplők sem maradnak védett térben. Az Európai Ügyészség támogatása és a vagyonvisszaszerzés elfogadása fontos jelzés, de önmagában még nem bizalom-helyreállítás.

A társadalmi seb itt az, hogy sok ember már nem az ügyészség jogi érveit hallja, hanem az elmúlt évek elmaradt következményeinek visszhangját. Innen csak úgy lehet kijönni, ha az intézmény nem magyarázza a függetlenségét, hanem működés közben teszi láthatóvá.

A valódi mérce ezért nem az, hogy Nagy Gábor Bálint mit mond magáról, és nem is az, hogy Magyar Péter milyen határidőt szab. A mérce az lesz, hogy az ügyészség képes-e úgy működni, hogy a politika többé ne tudja sem pajzsként, sem fegyverként használni. Ez lenne a jogállami fordulat valódi kezdete.

A nyilvános tér most a személyi konfliktust látja, miközben a mélyebb kérdés az intézményi függetlenség és elszámoltathatóság összehangolása. Innen érdemes továbbgondolni is: vajon ebben a helyzetben az erősebb lépés a személycsere követelése, vagy egy nyilvános, határidős, ellenőrizhető ügyészségi teljesítménykeret kikényszerítése lenne?