Lengyel kutatók egy háromrészes vizsgálatsorozatban térképezték fel, hogyan viszonyulnak a különböző nárcisztikus személyiségjegyek a vallási elköteleződés különböző dimenzióihoz. A tanulmány a Personality and Individual Differences folyóiratban jelent meg.

Az első vizsgálatban (többségük lengyel római katolikus) minden nárcizmustípus összefüggött azzal, hogy az illető eszközként használja a vallást (extrinsic vallási motiváció) – kapcsolatépítésre, társadalmi elismerésre vagy szorongása csillapítására, nem pedig belső meggyőződésből. Az arrogáns, kizsákmányoló típusnál ráadásul az általános vallásosság is alacsonyabb volt.

A második vizsgálatban a sikerorientált és az arrogáns típus egyaránt hajlamos volt büntető, bosszúálló Istenképet kialakítani. Ez logikusan illeszkedik a világképükhöz: aki a társas világot kemény versenyként éli meg, annak egy szigorú, kontrolláló Isten ismerős és érthető figura. Az arrogáns típus emellett elutasítja a szerető Isten gondolatát, és nehéz helyzetekben ritkán fordul a hitéhez vigaszért.

A harmadik vizsgálatban a sikerorientált, az arrogáns és az önfelmagasztaló típus egyaránt úgy érezte, hogy Isten különleges kegyekkel tartozik nekik (isteni jogosultságérzés) – „engem megillet a különleges bánásmód odafentről is". Külön vizsgálva az arrogáns nárcizmus is összefüggött azzal, hogy valaki „különleges bánásmódot” vár Istentől. De amikor minden nárcisztikus vonást egyszerre vizsgáltak, már csak a sikerorientált és önfelmagasztaló típus maradt valódi magyarázó tényező.

A tanulmány egyik fontos üzenete, hogy a vallás pszichológiai funkciója nagyon eltérő lehet különböző embereknél. Nem minden vallásos ember keres spirituális mélységet vagy közösségi kapcsolódást. Egyesek számára a hit identitásvédelem, önértékelés-szabályozás vagy akár morális státuszépítés eszköze lehet.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: ez nem jelenti azt, hogy minden vallásos ember nárcisztikus, vagy hogy a vallás „termeli ki” a nárcizmust.